Szakácskönyv/Kiegészítők/Egyéb/Fagylalt
S Z A K Á C S K Ö N Y V
Salátákról Saláta receptek Sodók Öntetek Mártásokról Mártás receptek Felfújt, Puding Fagylalt Parfék
[szerkesztés] Lásd még
Felfújtak, pudingok Habok - krémek - parfék Poharas krémek
[szerkesztés] Ananászfagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tejszín
- 1 kis doboz lecsöpögtetett ananászkonzerv
- 1,5 dl ananászlé
- 5 dkg porcukor
- 1 evőkanál citromlé
- csipetnyi só
Elkészítés: Turmixgép poharába tesszük az ananászdarabkákat. Rászórjuk a sót és a cukrot, majd a citromlével megöntözve pépesre zúzzuk. Ezután hozzáöntjük a tejszínt valamint az ananászlevet, és addig keverjük, amíg habos, egynemű masszát nem kapunk. A fagylaltgép tartályába beöntjük és megfagyasztjuk. (Cukor helyett kevés mézzel is készíthetjük, de arra vigyázzunk, hogy ne édesítsük túlságosan, mert pikánsnak kell lennie.)
[szerkesztés] Banánfagylalt
Hozzávalók:
- 2 dl tej
- 1 dl tejszín
- 10-12 dkg porcukor
- 2 nagyobb, érett banán
- fél citrom leve
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A meghámozott banánokat kis darabokra vágjuk és betesszük a turmixpohárba. Ráöntjük a citromlevet, beleszórjuk a sót, a cukrot és a vaníliás cukrot, majd a tejjel teljesen simára, pépesre zúzzuk. Csak ezután öntjük rá a tejszínt, és további 1 percig keverjük, amíg az egész habos, egynemű nem lesz. (Cukor helyett mézzel is készíthetjük.) A fagylaltmasszát beöntjük a fagylaltgép tartályába, és az előírás szerint megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Banános joghurtfagylalt
1 adag Kalória = 139 Fehérje = 7 g Szénhidrát = 27 g Zsír = 1,2 g Rost = 0,6 g
Hozzávalók: 4 személyre:
- 2 érett banán
- 2 kanál méz
- 250 ml natúr joghurt
- 1 kanál (15 ml) citromlé
Elkészítés Keverjük folyékonnyá a hozzávalókat, és fagyasszuk le.
[szerkesztés] Birsalmafagylalt
Előkészítési ideje: kb. 60 perc (hűlés nélküli).
Hozzávalók:
- 4 dl tej
- 1 nagy birsalma (vagy birskörte)
- 15-18 dkg cukor
- 3 szem szegfűszeg
- 1 teáskanál étkezési búzakeményítő
- csipetnyi só
A birsalmát megmossuk, kicsumázzuk, lehámozzuk, majd vékony szeletekre vágva annyi vízbe tesszük, amennyi éppen ellepi, de legalább 2 dl legyen. A cukrot és a fűszereket beleszórjuk, és puhára főzzük. Ezután turmixoljuk, és hagyjuk kihűlni. A tejbe belekeverjük a búzakeményítőt, és kis lángon, folyamatos keverés közben kissé besűrítjük, majd hozzáadjuk a birsalmapéphez. Ha az egész kihűlt, akkor a hűtőszekrényben jól lehűtjük, majd turmixgépben habosra keverjük. Ezután a fagylaltgép tartályába öntve megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Citromfagylalt
Hozzávalók:
- 2 dl kefir
- 2 dl tejszín
- 15-20 dkg porcukor ízlés szerint
- 3 közepes nagyságú citrom leve
- 1 teáskanál frissen reszelt citromhéj
- csipetnyi só
Elkészítés: A citrom levét kipréseljük, majd összekeverjük a cukorral, a reszelt citromhéjjal és a sóval. Beöntjük a turmixpohárba. Rátöltjük a kefirt, és habos, egynemű masszává keverjük. Ezután hozzáadjuk a tejszínt, és tovább keverjük még 1 percig. A citromos fagylaltmasszát beöntjük a fagylaltgép tartályába, és megfagyasztjuk. (Készíthető csak tejjel is, de tejszínnel és kefirrel sokkal finomabb.)
[szerkesztés] Citromfagylalt 2.
Elkészítés ideje: 20 perc + fagyasztás
Hozzávalók:
- 1/2 tejszín,
- 1 dl tej,
- 15 dkg cukor,
- 4 db citrom.
Elkészítés: 1/2 liter tejes tejszínt 15 dkg cukorral, 1 citrom reszelt héjával felforralunk. Kihűlve 4 citrom levét hozzáadjuk, leszűrjük, fagyasztjuk.
[szerkesztés] Citromfagylalt túróval
Hozzávalók:
- 30 gramm kandírozott citrom,
- 7 deci citromlé,
- 9 dkg porcukor,
- 1 evőkanál akácméz,
- 10 dkg tejszín,
- 1 tojásfehérje,
- csipetnyi só,
- 12,5 dkg tehéntúró,
- 8 dkg sima joghurt.
Elkészítés: Tegyünk félre egy evőkanál citromlevet, majd a többihez adjuk hozzá a kandírozott citromot, 60 gramm cukrot, a mézet, és hagyjuk állni. A tejszínt 30 gramm porcukorral, a tojásfehérjét pedig a maradék citromlével, a sóval kemény habbá verjük. A túrót és a joghurtot összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejszínt és a tojáshabot. Fagylaltgépbe tesszük, majd 15 percnyi fagyás után hozzáadjuk a citromkeveréket, és még további 10-15 percig fagyasztjuk.
[szerkesztés] Csoki puding fagyi
Diétás jellemző:Szénhidrátszegény
Hozzávalók:
- 1 csomag cukormentes csokoládé puding
- víz
- habtejszín
Elkészítés: A puding porhoz tej helyett 3/4 részben vizet, 1/4 részben habtejszínt adj, keverd össze habverővel alaposan, habosra. Fagyaszd le.
[szerkesztés] Csokoládéfagylalt
Előkészítési ideje: kb.25 perc. Cukorbetegek és fogyókúrázók
Hozzávalók:
- 5 dl tej
- fél zacskó vaníliás pudingpor
- másfél teáskanál folyékony édesítő
- 2 dkg átszitált kakaópor
Elkészítés: Turmixgép poharába öntjük a pudingport, az édesítőszert, 1 dl tejet és a kakaóport. Habosra keverjük, majd tűzálló tálba öntjük, amit ráteszünk a tűzre, takaréklángra. A maradék tejet felforraljuk, és a pudingos-kakaós tejre apránként ráöntjük, közben folyamatosan kevergetjük. Ha már besűrűsödött, hagyjuk, hogy teljesen kihűljön. Csak ezután öntjük bele a fagylaltgép tartályába, és az előírás szerint megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Csokoládé krémfagylalt
Hozzávalók:
- 20 dkg cukor,
- 6 dkg olvasztott étcsokoládé, vagy 6 evőkanál kakaópor
- 2 evőkanál étolaj.
- 2 tojás (enyhén felvert),
- 4,7 dl tej,
- 2-3 csomag vaníliás cukor vagy 1 db vaníliarúd,
- 4,7 dl tejszín.
Egy lábasban keverd össze a hozzávalókat a tejszín kivételével. Állandó keverés közben annyira kell felmelegítened, amíg a fém kanalat bevonja. Ha vaníliarudat használtál, vedd ki. Hűtsd ki. Két napig eláll hűtőben, ha nem akarod azonnal elkészíteni. Öntsd bele egy műanyag edénybe, és mélyhűtőben fagyaszd, amíg a széle meg nem fagy, azaz elkezd keményedni. Verd a tejszínt habbá. A kissé megfagyott krémet verd fel villany habverővel, amíg sima és könnyű nem lesz. Amikor kész, óvatosan alulról felfelé keverve (forgatva széles kanállal) keverd a tejszínhabot a tejkrémbe. Tedd vissza a fagyasztóba, amíg meg nem fagy. Tárold a mélyhűtőben alufóliával letakarva. Tipp: Ugyan így készíthető "földieper krém fagylalt" : 25 dkg friss eper összetörve, átpasszírozva. Az epret keverd össze a cukorral, és add hozzá a tejkrémhez. Vanília nem kell bele.
[szerkesztés] Csokoládés tejszínfagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 5 dkg étcsokoládé
- 10-12 dkg porcukor ízlés szerint
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A csokoládét nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A tejet, a tejszínt, a vaníliás cukrot és a porcukrot beleöntjük a turmixgép poharába, majd jó habosra keverjük. A folyékony fagylaltmasszát a fagylaltgépbe öntve elkezdjük fagyasztani. Ha már szilárd, apránként, a gép ablakán keresztül beleszórjuk a csokoládéreszeléket. Nem szabad összeolvadnia a tejszínes anyaggal, ezért kell a már szilárd fagylaltba keverni. A pici csokoládédarabkák nem színezik el nagyon a fagylaltot, és külön-külön is látszanak benne.
[szerkesztés] Csoki puding fagyi
Szénhidráttartalom: 8 gramm
Hozzávalók:
- 1 csomag cukormentes csokoládé puding
- víz
- habtejszín
Elkészítés: A puding porhoz tej helyett 3/4 részben vizet, 1/4 részben habtejszínt adj, keverd össze habverõvel alaposan, habosra. Fagyaszd le. Tanácsok: Szénhidrát tartalma állítólag 8 gramm, de a hozzávalóktól függ, tehát számolj utána.
[szerkesztés] Diétás vanília fagyi
Szénhidráttartalom: 2-4 gramm
Hozzávalók:
- 5 tojás sárgája
- édesítőszer
- 3 kávéskanál cukormentes vanília kivonat
- 1 és 1/4 csésze tejszín habbá verve
- 1 csésze víz
Elkészítés: Öntsd a vizet egy turmixgépbe, add hozzá az édesítőt és a tojások sárgáját, mixeld közepes fordulaton 30 másodpercig. Forgasd bele ezt a keveréket a felvert tejszínbe, keverd össze alaposan, de vigyázz a tejszínhabra, nehogy összetörjön. Fagyaszd 2 órán keresztül. Tanácsok: 8 db félcsészényi adagra oszd fel, így egy adag szénhidrát tartalma 2-4 gramm, az édesítőszertől függően.
[szerkesztés] Dinnyefagylalt
Hozzávalók:
- 50 dkg görögdinnye
- 30 dkg cukor
- 10 dkg étcsokoládé
- 10 dkg pisztácia
- 10 dkg kandírozott tök vagy narancs
- pár csepp narancsaroma kevés vízben feloldva
- csipetnyi fahéj
Elkészítés: Nincs más dolgom, mint a görögdinnyét kimagozni, majd az összes alapanyagot összekeverni egy kézi mixer segítségével. Egy fémtálat sütőpapírral kibélelek, és a fagylaltalapot ebbe töltöm bele. Majd körülbelül 8-9 órán keresztül fagyasztom a mélyhűtőben. Utána már csak megfelelően kell tálalni ezt az üdítő finomságot
[szerkesztés] Dió fagylalt
Hozzávalók:
- 20 dkg dió,
- 3 cl rum,
- 8 dkg cukor,
- 1 l tej,
- 17 dkg vaníliás cukor,
- 8 tojássárgája..
Elkészítés: 20 dkg diót megpirítunk sütőben, héját ledörzsöljük, 8 dkg cukorral megpörköljük. Kihűtjük, megdaráljuk vagy összetörjük. 1 liter tejet 17 dkg vaníliás cukorral, 8 tojássárgájával sűrű krémmé főzünk, belekeverjük a mogyorót. Fagyasztjuk.
[szerkesztés] Egyszerű gyümölcs fagylalt
Hozzávalók:
- 10 dkg mélyhűtött magozott gyümölcs
- 2 dl nem túl sűrű tejszín
- 1 evőkanál cukor
- 1 marék dió
- 4 evőkanál barna cukor
- tejszínhab
- pirított mandula szeletek
a diót durvára vágom, egy serpenyőbe öntöm a barna cukrot a dóval együtt, és megpirítom, míg a dió darabkákat be nem vonja egy vékony karamell réteg. a még fagyott gyümölcsöt, a tejszínt és cukrot turmixgépbe teszem, és lassú fokozaton összeturmixolom. a fagyit kelyhekbe öntve, a tetején tejszínhabbal, pirított mandulával és a dióval megszórva tálalom.
[szerkesztés] Eperfagylalt
Hozzávalók:
- 1,5 dl tej,
- 2 dl tejszín,
- 10-12 dkg porcukor,
- 30 dkg friss (vagy mélyhűtött) eper,
- 1 evőkanál citromlé
- csipetnyi só
Elkészítés: Az epret folyó vízben megmossuk, lecsurgatjuk, majd a csumáját eltávolítjuk. Ezután ismét megmossuk és lecsurgatjuk. Apróra összevágjuk és betesszük a turmixgépbe (vagy krumplinyomóval összenyomjuk nagyon-nagyon-nagyon apróra). Rászórjuk a cukrot, a sót, és ráöntjük a citromlevet. Pépesre zúzzuk, majd a tejjel meglocsolva ismét összekeverjük. A tejszínből kemény habot verünk. Az eperpépet és a tejszínhabot óvatosan összeforgatjuk, ezután a fagylaltgépbe (vagy Delmás dobozba) öntve megfagyasztjuk. Azután kelyhekbe tálaljuk.
[szerkesztés] Eperfagylalt gyümölccsel
és csokoládé öntettel
Hozzávalók:
- 1/2 liter tej,
- 1/2 cs. csokoládés pudingpor
- 1 1/2 evőkanál cukor,
- 4 érett őszibarack,
- 0,5 kg eperfagylalt,
- 4 dkg mandula
Négy evőkanál tejet elkeverünk a cukorral és a pudingporral. A maradék tejet felmelegítjük, levesszük a tűzről, a pudingporral összekeverjük, és felfőzzük úgy, hogy közben néha megkeverjük. Ezután lehűtjük. Az őszibarackot rövid időre forró vízbe mártjuk, majd meghámozzuk, félbevágjuk, kimagozzuk és négybe vágjuk. Az eperfagylaltot kehelybe adagoljuk. A hideg csokoládéöntetet ráöntjük, mandulalevelekkel és őszibarackkal díszítjük. Azonnal tálaljuk.
[szerkesztés] Fehér kávéfagylalt
(ahogyan Aranyosi Pali bácsi, a Gerbeaud egykori fagylaltposztjának vezetője tanította)
Hozzávalók:
- 6 db tojásfehérje
- 21 dkg cukor
- 50 dkg tejszín
- 14 dkg pörkölt, szemes kávé.
Elkészítés: A tojásfehérjéket, a cukrot és a tejszínt felforraljuk, vigyázva, hogy nehogy a fehérje összekapjon, kicsapódjon. A pörkölt kávészemeket összetörjük és az előzőleg leírt módon lefőzött forró fagylaltalaphoz adjuk, és fedővel letakarva két-három órán keresztül pihentetjük, majd szitán átszűrjük, és ha teljesen kihűlt, akkor kifagyasztjuk.
Tálalása: Fehér színű, kitűnő kávéízű fagylaltot kapunk, amit kelyhekben ízlésesen díszítve (akár mentalevelekkel is) tálalhatunk.
[szerkesztés] Igazi puncsfagylalt
Elkészítési idő: 10 perc
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 0,5 dl rum
- 10 dkg sárgabaracklekvár
- 10 dkg száraz piskótamorzsa (vagy édes kalácsmorzsa)
- 1 evőkanál citromlé
- 2-3 evőkanál méz
- csipetnyi só
Elkészítés: A sárgabaracklekvárt a mézzel, a rummal, a sóval és a citromlével együtt turmixgép poharába rakjuk. Kevés tejjel összekeverjük, majd az összes tejet és a tejszínt is hozzáöntve, jó habosra keverjük. A fagylaltmasszát beleöntjük a fagylaltgépbe, és megfagyasztjuk. Mielõtt a fagylalt teljesen megfagyna, a piskótamorzsát apránként beleszórjuk a forgó fagylaltmasszába, és együtt fagyasztjuk tovább.
[szerkesztés] Joghurtfagylalt
Hozzávalók:
- 4 dl joghurt (vagy kefir)
- 2 dl tejszín
- 10 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 1 mokkáskanál reszelt citromhéj
- csipetnyi só
Elkészítés: A tejszínből nagyon kemény habot verünk. A joghurtot turmixgép poharába öntjük, rászórjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a sót és a reszelt citromhéjat, majd az egészet egynemű masszává keverjük. A pohárból tálba öntjük, kézi habverővel óvatosan átforgatjuk a tejszínhabbal, és belesimítjuk a fagylaltgép tartályába. Megfagyasztjuk. (Különlegesen finom lesz, ha cukor helyett mézet használunk.)
[szerkesztés] Joghurtfagylalt 2.
Hozzávalók: (4-6 adag)
- 5 dl krémes joghurt
- 1,5 dl víz
- 8 dkg cukor
- fél citrom leve
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
A vízből és a cukorból szirupot főzök, hozzáadom a citromlevet és a vaníliát. Kihűtöm. A joghurtot simára keverem vele. Fagyi gépben készítem (vagy nélküle, az kicsit macerásabb, mert 2-3 alkalommal 1-2 óránként ki kell venni a mélyhűtőből és robotgépben átkeverni).
[szerkesztés] Joghurtfagyi eperrel és málnával
Kalóriatartalom: 197,4 kcal, Szénhidráttartalom: 16,8 gramm, Zsírtartalom: 8 gramm
Hozzávalók: személyenként
- 200 g natúr joghurt,
- citromlé,
- ízlés szerint édesítőszer,
- 20-20 dkg málna, eper,
- pirított mandula,
- mentalevél
Elkészítés: A joghurtot összekeverjük a citromlével, az édesítőszerrel, majd összeturmixoljuk a gyümölcsök felét és ezt is hozzáadjuk. A masszát tálkákban lefagyasztjuk. Tálalás előtt kb 20 perccel kivesszük, hogy egy kicsit megpuhuljon. Epret és málnát halmozunk rá és megszórjuk aprított pirított mandulával, mentalevéllel díszítjük. A teljesen cukor- és zsírmentes édességet a fogyókúrázok is bátran fogyaszthatják
[szerkesztés] Jeges csokoládé
Hozzávalók:
- 1-2 gombóc vaníliafagylalt
- 1,5 dl tej
- 1 evőkanál csokoládészirup
- a díszítéshez tejszínhab és csokoládészirup
Elkészítés: A fagylaltot poharakba osztjuk. A tejet megmelegítjük, elkeverjük benne a csokoládészirupot, majd a fagyira osztjuk. Tejszínhabbal díszítjük, csokoládésziruppal meglocsoljuk.
[szerkesztés] Kakaófagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 3 evőkanál kakaópor
- 12-14 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A kakaóport összekeverjük a sóval és a porcukorral, majd a vaníliás cukrot is hozzáadjuk. Az egészet edénybe szórjuk, ráöntjük a tejet, és kis lángon, folyamatos keverés közben felforraljuk. Teljesen simára kell keverni, különben csomós lesz a fagylalt. Ezután hagyjuk kihűlni. A tejszínből kemény habot verünk, majd a már teljesen kihűlt kakaós folyadékot óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabba, és a fagylaltgépben megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Karamella fagylalt
Hozzávalók:
- 2 dl tej
- 3 dl tejszín
- 0,5 dl víz
- 15 dkg kristálycukor
- 1 tojássárga
- 3 dkg vaj
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A vajat serpenyőben felforrósítjuk, majd a cukrot rászórjuk. Folytonos kevergetés közben szép világosbarnára pirítjuk. Ezután-nagyon óvatosan, hogy ne fröcsögjön - ráöntjük a vizet, és addig forraljuk, amíg a karamellcukor fel nem olvad. Hagyjuk kihűlni. Közben a tojássárgát a vaníliás cukorral habosra keverjük, megsózzuk, majd turmixgépbe öntjük. Rátöltjük a tejet, a tejszínt és a már kihűlt, folyékony karamellt. Az egészet habosra keverjük. Betöltjük a fagylaltgép tartályába és megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Karamella fagylalt 2.
Hozzávalók:
- 10 dkg +3 ek kristálycukor
- 2,5 dl tejszín
- 2,5 dl tej
- 5 tojássárgája
- nagy csipet só
- 1 kk vaníliakivonat
Elkészítés: A kristálycukrot 1 ek vízzel, alacsony lángon egy lábasban, kevergetés nélkül megolvasztom, karamellízálom. Bátran kell bagatellizálni, egy perccel tovább, mint ahogy az ember gondolná, és lekapná a tűzről, sötét borostyán színű legyen. Hozzáöntöm a tejszínt és a tejet. Ebben a pillanatban a karamell egy darabban megkeményedik, nem kell megijedni, felolvad majd. Addig főzöm, amíg a karamell teljesen beleolvad a tejbe (és úgy néz ki, mint a régi zacskós karamellás tej). A tojássárgákat a 3 ek cukorral kézi elektromos habverővel simára keverem. Lassan hozzáöntöm a meleg karamellás tejet, elkeverem. Visszaöntöm a lábasba, hozzáadom a sót és a vaníliakivonatot, néhány percig folyamatos kevergetés mellett főzöm, hogy picit besűrűsödjön. Teljesen lehűtöm, néhány órára (vagy egész éjszakára) hűtőbe teszem. Betöltjük a fagylaltgép tartályába és megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Kávéfagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 1 tojássárga
- 1 púpozott teáskanál instant (azonnal oldódó) kávépor
- 1 mokkáskanál instant kakaópor
- 1 evőkanál rum (vagy 1 mokkáskanál rumaroma)
- 10-12 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A tojássárgát a cukorral és a vaníliás cukorral fehéredésig keverjük, majd turmixgép poharába öntjük. Rátöltjük a tejet, beleszórjuk a kakaóport valamint a kávéport, megsózzuk, és a rummal együtt habosra keverjük. A tejszínt külön habbá verjük, majd a kávés masszát lazán összeforgatjuk a habbal. A fagylaltgépbe öntjük, és az előírás szerint megfagyasztjuk. (Készíthetjük jó erősre főzött kávéval is, akkor 1 dl-t öntsünk hozzá, de csak hidegen.)
[szerkesztés] Kivifagylalt
Elkészítési idő: 25 perc
Hozzávalók:
- 1 dl tej
- 2 dl tejszín
- 5-6 db kivi
- 1 tojásfehérje
- 12-14 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 1 evőkanál citromlé
- csipetnyi só
Elkészítés: A tejszínből nagyon kemény habot verünk, és félretesszük. A kiviket meghámozzuk és darabokra vágva betesszük a turmixpohárba. Rászórjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és a sót, majd a tejjel, a citromlével meglocsolva pürévé zúzzuk. A tojásfehérjéből is kemény habot verünk. Apránként beleverjük a gyümölcspépet, egészen addig, amíg habos, fényes, sűrű tömeget nem kapunk belőle. A kétféle habot lazán, kézi habverővel óvatosan összekeverjük, majd az egészet belesimítjuk a fagylaltgép tartályába. Előírás szerint megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Kókuszfagylalt
Hozzávalók:
- 5 dl tej
- 4 evőkanál kókuszreszelék
- 13-15 dkg porcukor
- 1 teáskanál étkezési búzakeményítő
- 1 evőkanál rum
- fél citrom leve
- csipetnyi só
Elkészítés: A kókuszreszeléket a tejbe szórjuk, és a sóval meg a cukorral együtt fölforraljuk. Néhány percnyi főzés után a búzakeményítővel simára kevert 0,5 dl vízzel folytonos keverés közben kissé besűrítjük. Belecsorgatjuk a citromlevet, majd a rummal is megöntözzük. Hagyjuk, hogy egészen kihűljön. (Ha van időnk, tegyük be a hűtőszekrénybe egy-két órára.) A már hideg fagylaltmasszát beleöntjük a fagylaltgép poharába, és az előírás szerint megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Málnafagylalt
Hozzávalók:
- 2 dl tej
- 2 dl tejföl
- 12-15 dkg porcukor
- 30 dkg friss vagy mélyhűtött málna
- csipetnyi só
Elkészítés: A málnát turmixgépben összetörjük és szitán átnyomjuk, hogy a magjai ne kerüljenek bele a fagylaltba. Az így nyert gyümölcspépet visszaöntjük a turmixpohárba, majd rátöltjük a tejet és a tejfölt. Beleszórjuk a cukrot és a sót, végül ezzel is összekeverjük. A habos, egynemű fagylaltmasszát beleöntjük a fagylaltgép tartályába, és előírás szerint megfagyasztjuk. (Készíthetjük málnaszörpből is, akkor sokkal kevesebb cukor kell hozzá, vagy egyáltalán nem is kell.)
[szerkesztés] Mandarinfagylalt
Hozzávalók:
- 2 dl tej
- 2 dl tejszín
- 1 kis doboz mandarinbefőtt, levével együtt
- 1 friss mandarin (ha nincs, nem baj)
- 1 mokkáskanál reszelt mandarin- vagy narancshéj, esetleg citromhéj
- 2-3 evőkanál méz
- csipetnyi só
- teáskanálnyi rum (vagy pár csepp aroma)
Elkészítés: A mandarinbefőttet levével együtt a turmixgépben összetörjük, majd hozzáadjuk a mézet, a feldarabolt friss mandarint, a reszelt mandarinhéjat (narancs vagy citromhéjat), a sót és a rumot. Ráöntjük a tejet, és habos, egynemű masszává keverjük. Végül a tejszínnel is összekeverjük, ezután beleöntjük a fagylalttartályba, és megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Mazsola- és citromfagylalt
1 adag Kalória = 178 Fehérje = 5,5 g Szénhidrát = 27 g Zsír = 5,9 g Rost = 0,3 g
Hozzávalók: 4 személyre:
- 50 g mazsola
- 1 citrom leve
- 250 ml tejszín
- 50 g cukor
Elkészítés: Áztassuk a mazsolát 2 órán keresztül a citromlében. Verjük fel a tejszínt, amíg kemény lesz. Tegyük hozzá a cukrot, keverjük össze a mazsolával és a citromlével. Fagyasszuk le.
[szerkesztés] Meggyes csokoládéfagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 5 dkg főzőcsokoládé
- 20 dkg kimagozott meggy
- 15 dkg porcukor
- 1 egész tojás
- csipetnyi só
Elkészítés: A kimagozott meggyet turmixgép poharába rakjuk és kevés tejjel simára turmixoljuk, majd hozzáöntjük a tojást, a maradék tejet, a porcukrot és a sót. A csokoládét gőzön vagy mikrohullámú készülékben felolvasztjuk, és belecsorgatjuk a habos keverékbe. Ezután még további 1 percig keverjük. A fagylaltgép tartályába beöntve, az előírás szerint megfagyasztjuk. (Meggybefőttből is nagyon finom, de akkor jóval kevesebb cukrot tegyünk bele.)
[szerkesztés] Mogyorófagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 10 dkg tisztított földimogyoró
- 10-12 dkg porcukor
- 1 egész tojás
- csipetnyi só
Elkészítés: A mogyorót finomra daráljuk, és egy teflonserpenyőbe szórjuk. Folytonos keverés közben, kis lángon világosbarnára pirítjuk. Egyetlen percre sem lehet magára hagyni, mert hamar megéghet! Amíg hűl, a tejet a cukorral, a sóval és a tojással turmixgépben habosra keverjük, a tejszínből pedig kemény habot verünk. A tojásos keverékhez hozzáadjuk a már kihűlt pirított mogyorót, majd a tejszínhabot is óvatosan beleforgatjuk. Végül a fagylaltgép tartályába töltjük a fagylaltmasszát, és előírás szerint megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Mogyorófagylalt 2.
Elkészítés ideje: 20 perc + fagyasztás
Hozzávalók:
- 15 dkg mogyoró,
- 8 dkg cukor,
- 1 l tej,
- 17 dkg vaníliás cukor,
- 8 tojássárgája.
Elkészítés: 15 dkg mogyorót megpirítunk sütőben, héját ledörzsöljük, 8 dkg cukorral megpörköljük. Kihűtjük, megdaráljuk vagy összetörjük. 1 liter tejet 17 dkg vaníliás cukorral, 8 tojássárgájával sűrű krémmé főzünk, belekeverjük a mogyorót. Fagyasztjuk.
[szerkesztés] Mogyorós csokoládéfagylalt
Hozzávalók:
- 5 dl tej
- 5 dkg mogyorós tejcsokoládé
- 5 dkg tisztított mogyoró
- 8-10 dkg porcukor
- 1 tojássárga
- csipetnyi só
Elkészítés: A mogyorót és a mogyorós csokoládét együtt olyan finomra daráljuk, amennyire csak lehetséges. A tojássárgáját a porcukorral és a sóval a turmixgépben fehéredésig keverjük, majd ráöntjük a tejet és beleszórjuk a mogyorós csokoládéőrleményt. A gépben addig keverjük, amíg habos, egynemű massza nem lesz belőle. Azonnal beleöntjük a fagylaltgép tartályába, és az előírás szerint megfagyasztjuk. (Mandulás csokoládéval ugyanígy készíthetjük.)
[szerkesztés] Narancsfagylalt
Elkészítés ideje: 20perc + fagyasztás
Hozzávalók:
- 1/2 tejszín,
- 1 dl tej,
- 15 dkg cukor,
- 4 db narancs.
Elkészítés: 1/2 liter tejes tejszínt 15 dkg cukorral, 1 citrom reszelt héjával felforralunk. Kihűlve 4 citrom levét hozzáadjuk, leszűrjük, fagyasztjuk.
[szerkesztés] Narancsfagylalt 2.
Előkészítési ideje: kb. 10 perc. Cukorbetegek és fogyókúrázók
Hozzávalók:
- 5 dl tej
- 1 dl tejszín
- 1 db narancs
- 2 teáskanál folyékony édesítő
Elkészítés: A narancs héjából egy keveset lereszelünk, a többit lehámozzuk. A narancs húsát összevágjuk, magjait eltávolítjuk és a turmixgépbe rakjuk. Hozzáöntjük az édesítőszert és 2 dl tejet, majd összeturmixoljuk. Ha már egészen pépes a massza, a többi tejet és a tejszínt is beleöntjük. Tovább keverjük. Ha már jó habos, beleöntjük a fagylaltgép tartályába, és az előírt módon megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Otellófagylalt
Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 15-18 dkg porcukor
- 30 dkg tisztán mért otelló szőlő
- csipetnyi só
Elkészítés: A leszemezett szőlőt megmossuk és lecsurgatjuk, majd turmixgép poharában összezúzzuk. Szitán áttörjük, hogy a magjai ne kerülhessenek bele a fagylaltba. A gyümölcsvelőt a tejszín kivételével a többi hozzávalóval együtt összekeverjük, majd a tejszínt is beleöntve, jó habosra keverjük. A fagylaltgép tartályába beletöltjük, és megfagyasztjuk az előírás szerint.
[szerkesztés] Őszibarackfagylalt
Elkészítési idő:20 perc
Hozzávalók:
- 4 dl tej
- 30 dkg tisztított, magozott, apróra darabolt őszibarack
- 15 dkg porcukor
- 1 tojássárga
- 1 evőkanál citromlé
- 1 mokkáskanál mandulaaroma
- csipetnyi só
Elkészítés: A tojássárgát habosra keverjük a cukorral, majd hozzácsorgatjuk a citromlevet, a mandulaaromát és a sót. További 1 percig keverjük. Az összevágott gyümölcsöt turmixgépbe rakjuk, ráöntjük a cukros tojássárgát és a tejet. Az egészet addig keverjük, amíg habos, egynemű massza nem lesz belőle. Azonnal beöntjük a fagylaltgép tartályába, és megfagyasztjuk. (Tejszínnel is készíthetjük, úgy sokkal finomabb.)
[szerkesztés] Paradicsomfagylalt
Hozzávalók:
- 30 dkg érett paradicsom,
- 15 dkg cukor,
- 2 pohár tejszín.
A paradicsomot fél percre forró vízbe mártom, héját lehúzom, elfelezem, zöld részét eltávolítom, kimagozom, a húsát pedig apróra vágom. A cukorral kis lángon felfőzöm, áttöröm és ha kihűlt, elkeverem a kemény habbá vert tejszínnel. Megfagyasztom.
[szerkesztés] Paradicsomfagylalt 2.
Fűszeres Hozzávalók:
- 30 dkg érett paradicsom,
- 3 dkg cukor,
- fél mk só,
- 2 pohár tejszín,
- 1 kk ételízesítő,
- fél ek vágott zöldpetrezselyem.
A paradicsomot fél percre forró vízbe mártom, héját lehúzom, elfelezem, zöld részét eltávolítom, kimagozom, a húsát pedig apróra vágom. A cukorral kis lángon felfőzöm, sózom, áttöröm. Hűlés közben belekeverem a petrezselymet és ha kihűlt, elkeverem a kemény habbá vert tejszínnel. Megfagyasztom.
[szerkesztés] Paradicsomfagylalt 3.
Zelleres Hozzávalók:
- 30 dkg érett paradicsom,
- 3 dkg cukor,
- fél mk zellerfűszersó,
- 2 pohár tejszín,
- 1 kk ételízesítő,
- 2 ek vágott zeller zöld.
A paradicsomot fél percre forró vízbe mártom, héját lehúzom, elfelezem, zöld részét eltávolítom, kimagozom, a húsát pedig apróra vágom. A cukorral kis lángon felfőzöm, sózom, áttöröm. Hűlés közben belekeverem a zeller zöldet és ha kihűlt, elkeverem a kemény habbá vert tejszínnel. Megfagyasztom.
[szerkesztés] Pezsgőfagylalt
Előkészítési ideje: kb. 5 perc.
Hozzávalók:
- 3 dl száraz, piros pezsgő
- 4 dl tejszín
- 13-15 dkg porcukor
A tejszínt turmixgép poharába töltjük a porcukorral, és habosra keverjük. Ezután apránként hozzáöntjük a pezsgőt. A fagylalt anyagát a fagylaltgép tartályába öntjük, és előírás szerint megfagyasztjuk. Édes, fehér pezsgővel is nagyon finom, de akkor jóval kevesebb cukor szükséges hozzá.
[szerkesztés] Pisztáciafagylalt házilag
Hozzávalók:(kb. 7,5 dl-hez)
- 10 dkg natúr, hámozott pisztácia (ez 20 dkg hámozatlan)
- 2,5 dl tej
- 4 dl tejszín
- 1 ek brandy (vagy rum)
- 4 tojássárgája
- 12 dkg cukor
- 1 ek vaníliakivonat
Elkészítés: Amennyiben héjas pisztáciával dolgozom, először megpucolom: a magokat egy percre lobogó vízbe dobom, megszárítom és megszabadítom a héjától. A magokat aprítógépben finomra darálom. Egy lábasba teszem a tejet, tejszínt, brandyt és a darált pisztáciát. Forráspontig melegítem. Ekkor leveszem a tűzről és kézi mixerrel pürésítem (darabos lesz) A tojássárgákat fehéredésig keverem a cukorral és lassan ráöntöm a tejszínes pisztáciás keveréket. Visszaöntöm az egészet a lábasba és alacsony hőfokon folyamatos keverés mellett sűrűre főzöm. Teljesen kihűtöm a masszát (én előző este csináltam meg). A fagyigépbe öntöm és hagyom dolgozni (az én gépemben 30 perc alatt készült el). Mélyhűtőben tárolom. Tálalás előtt min. 15-20 perccel hamarabb kiveszem a mélyhűtőből, hogy krémesre olvadjon. Fagyi gép nélkül: Ez esetben a masszát a mélyhűtőbe kell tenni, majd két, három alkalommal 1-2 óránként elektromos keverővel átkeverni.
[szerkesztés] Puchbergi mákfagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 2 evőkanál nagyon finomra őrölt mák
- 8 dkg, előzőleg kevés tejben megáztatott mazsola
- 1 teáskanál reszelt narancshéj
- 1 evőkanál nagyon finomra vágott cukrozott narancshéj
- 0,5 dl méz (ízlés szerint több vagy kevesebb)
Elkészítés: A mazsola valamint a cukrozott narancshéj kivételével az összes hozzávalót beleöntjük a turmixgép poharába, és addig keverjük, amíg habos, egynemű massza nem lesz belőle. A fagylaltgépbe beletöltjük és megfagyasztjuk. Néhány perccel azelőtt, hogy elkészülne, a fagylaltgép nyitott ablakán keresztül a mazsolát és a narancshéjat egyenletesen elosztva, szemenként beleszórjuk a forgó masszába.
[szerkesztés] Ribizlifagylalt
Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók:
- 1,5 dl tej
- 2 dl tejszín
- 25 dkg piros ribizli
- 15-18 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A ribizlit gondosan megmossuk, leszemezzük és szitán áttörjük, hogy a magjai ne kerülhessenek bele a fagylaltba. Az így nyert ribizlivelőt beleöntjük a turmixgép poharába, és rászórjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, valamint a sót. Pépesre turmixoljuk, majd hozzáöntjük a tejet és a tejszínt. Tovább keverjük addig, amíg az egész habos, egynemű nem lesz. A fagylaltgépbe öntve előírás szerint megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Rumos mazsolafagylalt
Hozzávalók:
- 2,5 dl tej
- 2 dl tejszín
- 10 dkg mazsola
- 2 egész tojás
- 15 dkg porcukor
- 0,5 dl rum
- 1 teáskanál citromlé
- csipetnyi só
Elkészítés: A mazsolát gondosan átválogatjuk, szárát lecsipkedjük, megmossuk, lecsurgatjuk. Turmixgépbe rakjuk, majd a rumot és 0,5 dl tejet ráöntve, teljesen péppé zúzzuk. Ezután ráöntjük az előzőleg külön felütött tojásokat (nehogy egy esetleges rossz tojás használhatatlanná tegye az egészet) is, belecsorgatjuk a maradék tejet és a tejszínt, végül a citromlével és a cukorral tovább keverjük egészen addig, amíg habos, egynemű masszát nem kapunk. A fagylaltgépbe öntjük, és az előírás szerint megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Tutti-frutti fagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 15 dkg porcukor
- 5 dkg mazsola
- 5 dkg étcsokoládé
- 5 dkg bármilyen cukrozott gyümölcs
- 1 evőkanál rum
- 1 evőkanál citromlé
- 1 teáskanál frissen reszelt narancshéj
- csipetnyi só
Elkészítés: Turmixgép poharába öntjük a tejszínt, a tejet, a cukrot, a sót, a rumot és a reszelt narancshéjat. Az egészet habosra keverjük, csak ezután csorgatjuk bele a citromlevet, amellyel még néhány másodpercig keverjük. Máris beleöntjük a fagylaltgép tartályába, és megfagyasztjuk. Közben a mazsolát megtisztítjuk, megmossuk, majd annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi, és felforraljuk. A lángot azonnal elzárjuk alatta, és néhány percig saját gőzében hagyjuk puhulni. A csokoládét megreszeljük, a cukrozott gyümölcsöt pedig olyan apróra daraboljuk, amennyire ez csak lehetséges. A mazsolát leszûrjük, hideg vízzel leöblítjük, majd a csokoládéval meg a cukrozott gyümölccsel együtt a fagylalt elkészülte előtt néhány perccel apránként beleszórjuk.
[szerkesztés] Sárgabarack fagylalt
Előkészítési ideje: kb. 15 perc.
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 30 dkg kimagozott sárgabarack
- 15-20 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 2 szem feltört barackmag, összezúzva
- csipetnyi só
Elkészítés: A kimagozott gyümölcsöt egészen apró darabokra vágjuk, majd betöltjük a turmixgép poharába. Rászórjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, megsózzuk, és az összezúzott barackmagot is hozzáadjuk. Rátöltjük a tej felét és habosra keverjük. Csak akkor öntjük rá a többi tejet, ha a massza egészen pépes, habos. A fagylaltmasszát beöntjük a fagylaltgép poharába, és az előírás szerint megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Sárgadinnyefagylalt
Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók:
- 1 dl tej
- 2 dl tejszín
- 30 dkg kimagozott és meghámozott sárgadinnye
- 3-4 evőkanál méz (ízlés szerint)
- 1 citrom leve
- 1 teáskanál reszelt citromhéj
- 3 cl rum
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A sárgadinnyedarabokat apróra vágjuk, és betesszük a turmixpohárba. Hozzáadjuk a mézet, a citromlevet, a citromhéjat, a vaníliás cukrot és a sót, majd a rumot is ráöntjük. Péppé zúzzuk, ezután a tejjel még tovább keverjük 1 percig. A tejszínből kemény habot verünk, és lazán összeforgatjuk a dinnyepéppel. A fagylaltmasszát beleöntjük a fagylaltgép tartályába, és megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Sült fagylalt
Hozzávalók:
- 4 gombóc vanília-, 4 gombóc puncs- és 4 gombóc csokoládéfagylalt,
- 6 tojás fehérje,
- 1 kávéskanál citromlé,
- 1 evőkanál folyós baracklekvár,
- diónyi vaj,
- csapott kanálnyi rétesliszt.
Elkészítés: a tojásfehérjéket a citromlével kemény habbá verjük, majd a hab feléből egy vajjal kikent, kilisztezett sütőlemezen egymástól távol négy nagy pöttyöt formázunk. Ezekre a "habfészkekre" halmozunk egy-egy gombócot mindhárom fagylaltból, majd a maradék habot elosztva négyfelé, befedjük a fészkeket. Közepesen forró (előmelegített) sütőben aranybarnára sütjük a fehérjéket, s tálalva baracklekvárral díszítjük.
[szerkesztés] Sült fagylalt 2.
Elkészítési idő:10 perc
Hozzávalók:
- Pár gombóc fagyi jéggé fagyasztva
- 2 db tojás
- tej
- liszt
- cukor
- fahéj
- olaj a sütéshez..
Elkészítés: A tojásból a lisztből a tejből a cukorból a fahéjból nagyon sűrű palacsinta tésztát készítünk. Az olajat felforrósítjuk (itt nem szabad spórolni az olajjal). A fagyi gombócokat amik tényleg fagyosak belemártjuk a masszába és mehet is a forró olajba.Mindkét oldalát megsütjük. Nem kell sokáig sütni, mert akkor a fagyi elolvad csak éppen, hogy aranyszínű legyen. Fahéjas porcukorral tálaljuk és azonnal fogyasztjuk... Tanácsok: Azonnal kell fogyasztani, mert így a legfinomabb.. Kívül forró belül pedig ott a finom jeges fagyi.. Tényleg jegesnek kell lennie a fagyinak, mert különben nem tudod bebundázni sem... Isteni finom... megéri a próbálkozást.. Ez jutalom is lehet egy fogyókúra után... Mértékkel együnk belőle, ha féltjük az alakunkat...
[szerkesztés] Vadrózsafagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej,
- 2 dl tejszín,
- 3 evőkanál szárított vadrózsaszirom,
- 5 dkg cukor,
- 2 dkg zselatin,
- egy maroknyi friss vadrózsaszirom
- néhány szem darabolt eper.
Áztassuk a zselatint negyed órára hideg vízbe, majd tegyük egy főzőedénybe. Adjuk hozzá a cukrot, tejet és a vadrózsaszirmokat, majd főzzük fel őket. Főzzük a szirupot kb. fél órán keresztül folyamatos kevergetés mellett, majd keverjük bele a tejszínt és hagyjuk kihűlni. Szűrjük át a fagylaltot, majd töltsük egy négyszögletes formába. Bőségesen szórjuk meg a tetejét friss vadrózsaszirmokkal. Tegyük a mélyhűtőbe legalább négy órára, hogy kellőképpen megszilárdulhasson a fagylalt. A kész fagylalt tetejét szitáljuk meg némi porcukorral, majd vegyük ki a formából és egy forró vízbe mártott késsel szeleteljük fel. Tálaljuk frissen vert tejszínhabbal és gyümölcsökkel. Tipp: néhány kiszőrözött csipkebogyót is tehetünk a fagylalt tetejére, hiszen a vadrózsa termése a csipkebogyó.
[szerkesztés] Valódi pisztáciafagylalt
Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 2 dl tejszín
- 10 dkg tisztított, natúr (sótlan) pisztáciamag
- 12-14 dkg porcukor
- 1 evőkanál citromlé
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A pisztáciát nagyon finomra daráljuk. A tejet a cukorral, a vaníliás cukorral és a sóval habosra keverjük, majd hozzáadjuk a darált pisztáciát és a citromlevet. További 1 percig keverjük. A tejszínt is beleöntjük, ezután addig keverjük, amíg az egész egynemű, habos masszává nem válik. (Mivel a pisztácia igen drága, készíthetjük fele mandula, fele pisztácia keverékből is.)
[szerkesztés] Vaníliafagylalt
Elkészítés ideje: 20 perc + fagyasztás
Hozzávalók:
- 20 dkg cukor,
- 4 egész tojás,
- 1 l tej,
- 1/2 rúd vanília.
Elkészítés: 20 dkg cukrot 4 egész tojással habosra keverünk,felengedjük 1 liter forró tejjel, amelybe 1/2 rúd vaníliát főzünk. Az egészet folyton keverve felfőzzük, aztán egészen kihűtjük és fagyasztjuk. A csokoládés és kakaós fagylaltot is úgy készítjük, csak vanília helyett 2 dkg csokoládét, vagy kakaót keverünk a krémhez és azzal főzzük.
[szerkesztés] Vaníliafagylalt 2.
Előkészítési ideje: kb. 25 perc. Cukorbetegek és fogyókúrázók
Hozzávalók:
- 5 dl tej
- 2 tojássárga
- 1-1,5 teáskanál folyékony édesítő
- 1 mokkáskanál vaníliás pudingpor
- fél rúd vanília
Elkészítés: Turmixgép poharába öntjük a tojássárgát, 1 dl tejet, az édesítőszert és a vaníliás pudingport. Habosra keverjük, majd tűzálló tálba öntjük. A megmaradt tejet a vaníliával felforraljuk. A tűzálló tálat tűzre tesszük, és folytonos keverés közben a forró tejet ráöntve, kis lángon addig hevítjük, amíg gőzöl, de még nem forr. A vaníliát kidobjuk belőle, és hagyjuk kihűlni. Fagylaltgép tartályába öntjük a sűrű masszát, és megfagyasztjuk.
[szerkesztés] Vaníliafagylalt 3.
Hozzávalók:
- 5 dl tej
- 2 db tojás
- 5 ek cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 1.5 dl tejszín
A tejet felforralom, beleteszem a csipet sót meg a vaníliás cukrot. A tojásokat habosra keverem a cukorral, a forró tejbe öntöm, egyet rottyantom. Kihűtöm, és mielőtt a fagyi-gépbe öntöm, belekeverem a (ha időm és kedvem van, habbá vert, de ha nincs, nem baj:) tejszínt. Csokimártással tálalom.
[szerkesztés] Vaníliafagylalt klasszikus módon
Hozzávalók:
- 3,5 dl tej
- 1,5 dl tejszín
- 2 egész tojás
- 10 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- fél rúd vanília
- csipetnyi só
Elkészítés: Az egész tojásokat habosra verjük a cukorral és a vaníliás cukorral, majd megsózzuk. A tejet a vaníliával felforraljuk, és apránként hozzáöntjük a tojásos cukorhoz. Folytonos kevergetés közben épp csak forráspontig melegítjük, addigra kissé be is sűrűsödik. Hagyjuk, hogy kihűljön. Közben a tejszínből kemény habot verünk, amit óvatosan beleforgatunk a tejes tojásba. A vaníliát kivesszük a tejből, és a masszát lehűtve beleöntjük a fagylaltgép tartályába, majd jó keményre fagyasztjuk. Kis robotgép segítségével nagyon egyszerűen elkészíthető.
[szerkesztés] Vanília krém fagylalt
Hozzávalók:
- 15 dkg cukor,
- 2 tojás (enyhén felvert),
- 4,7 dl tej,
- 2-3 csomag vaníliás cukor vagy 1 db vaníliarúd,
- 4,7 dl tejszín.
Egy lábasban keverd össze a hozzávalókat a tejszín kivételével. Állandó keverés közben annyira kell felmelegítened, amíg a fém kanalat bevonja. Ha vaníliarudat használtál, vedd ki. Hűtsd ki. Két napig eláll hűtőben, ha nem akarod azonnal elkészíteni. Öntsd bele egy műanyag edénybe, és mélyhűtőben fagyaszd, amíg a széle meg nem fagy, azaz elkezd keményedni. Verd a tejszínt habbá. A kissé megfagyott krémet verd fel villany habverővel, amíg sima és könnyű nem lesz. Amikor kész, óvatosan alulról felfelé keverve (forgatva széles kanállal) keverd a tejszínhabot a tejkrémbe. Tedd vissza a fagyasztóba, amíg meg nem fagy. Tárold a mélyhűtőben alufóliával letakarva.
[szerkesztés] Vaníliás tejszínfagylalt
Hozzávalók:
- 4 dl tej
- 2 dl tejszín
- 4 tojássárgája
- 4-5 evőkanál méz ízlés szerint
- 1 zacskó vaníliás cukor
- csipetnyi só
Elkészítés: A tojássárgákat a mézzel és a vaníliás cukorral fehéredésig keverjük, ezután turmixgép poharába rakjuk. Hozzáöntjük a tejet, megsózzuk és jó habosra keverjük. A tejszínből külön kemény habot verünk. A turmixgépből a tálba kiöntött habos masszát lazán összeforgatjuk a tejszínhabbal, és azonnal fagylaltgépbe töltjük. Keményre fagyasztjuk. Turmixgép, elektromos habverő nélkülözhetetlen a fagylalt-alapanyagok gyors kikeveréséhez, azok segítségével szinte pillanatok alatt összeállítható.
[szerkesztés] Vaníliafagylalt szederrel
Nyári nagy melegben jó hűsítő hatású, ha vaníliafagylaltba friss, érett fekete szedret keverünk. A kétfajta íz harmonikusan illeszkedik egymáshoz, felüdülést nyújtva számunkra.
[szerkesztés] Fagylaltkelyhek
[szerkesztés] Ananászfagylalt-kehely
Energiatartalom: 1300 kJ Fehérjetartalom: 1 g Zsírtartalom: 3 g Szénhidráttartalom: 70 g
Hozzávalók:
- 60 dkg ananászfagylalt,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 24 szem málna,
- 24 szem licsi befőtt,
- 4 kávéskanál gyöngycukor.
Elkészítése: Az előhűtött kelyhekbe tett ananászfagylalt köré cukrozott tejszínhabot teszünk. A licsi befőttbe helyezett málnaszemekkel díszítjük. Gyöngycukorral megszórjuk.
[szerkesztés] Citromfagylalt-kehely
Energiatartalom: 1160 kJ Fehérjetartalom: 5 g Zsírtartalom: 3 g Szénhidráttartalom: 57 g
Hozzávalók:
- 60 dkg (12 gombóc) vásárolt citromfagylalt,
- 2 kivi,
- 1 fürt ribiszke,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab.
Elkészítése: A citromfagylaltot előhűtött kehelybe tesszük. A kivit megmossuk, meghámozzuk, karikára vágjuk. A fagylalttal töltött kehelyben körbe rakjuk. A köztes felületre tejszínhabot teszünk és egy-egy szem ribiszkével díszítjük.
[szerkesztés] Dinnyefagylalt-kehely
Energiatartalom: 2240 kJ Fehérjetartalom: 9 g Zsírtartalom: 21 g Szénhidráttartalom: 78 g
Hozzávalók:
- 30 dkg csokoládéfagylalt,
- 30 dkg vaníliafagylalt,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 1 kicsi sárgadinnye,
- 4 szem cseresznye,
- 2 kávéskanál darált,
- pörkölt mogyoró.
Elkészítése: Először a vanília-, majd a csokoládéfagylaltot tesszük az előhűtött kelyhekbe. Cukrozott tejszínhabbal körbespricceljük. Sárgadinnyeszeletkékkel díszítjük. Darált, pörkölt mogyoróval megszórjuk. Végül a csokoládéfagylalt közepébe egy szem kimagozott cseresznyét teszünk.
[szerkesztés] Eperfagylalt-kehely
Energiatartalom: 1390 kJ Fehérjetartalom: 4 g Zsírtartalom: 5 g Szénhidráttartalom: 68 g
Hozzávalók:
- 40 dkg eperfagylalt,
- 20 dkg csokoládéfagylalt,
- 16 szem eper,
- 1 evőkanál szederszörp,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 4 holipni ostya.
Elkészítése: A vízbe mártott tejmerő kanállal formázott csokoládéfagylaltot előhűtött kehelybe tesszük, tetejére pedig eperfagylaltot. Peremét cukrozott tejszínhabbal díszítjük. Az epret egyenletesen elosztjuk. A fagylaltot lehűtött szederszörppel leöntjük. Holipni ostyával díszítjük.
[szerkesztés] Fagylaltserleg túróval
Hozzávalók:
- 20 dkg vaníliafagylalt,
- 20 dkg túró,
- 8 dkg vaj,
- 1 dkg vaníliás cukor,
- 8 dkg mazsola,
- 8 dkg porcukor,
- 5 cl vanílialikőr,
- 1,5 dl tejszín,
- 5 dkg kristálycukor.
A fagylaltos kelyheket mélyhűtőben lehűtjük. Túrókrémet készítünk: az áttört túróból, a vajból, a porcukorból, a mazsolából és a vaníliáscukorból. A kelyheket kivéve a mélyhűtőből, lapos tányérba öntött vanílialikőrbe mártjuk a szélüket, majd kristálycukorba (ez lesz a díszítés), ezután rétegezzük a fagylaltot és a túrókrémet, végül a tetejére tejszínhab kerül. A megmaradt likőrrel meglocsoljuk. Adhatunk hozzá édes ostyarudakat.
[szerkesztés] Grillázsfagylalt-kehely
Energiatartalom: 1930 kJ Fehérjetartalom: 9 g Zsírtartalom: 15 g Szénhidráttartalom: 72 g
Hozzávalók:
- 60 dkg grillázsfagylalt,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 3 evőkanál vágott, vegyes cukrozott gyümölcs,
- 1 fürt ribiszke.
A grillázsfagylaltot előhűtött kelyhekbe helyezzük. Cukrozott tejszínhabbal, vágott, cukrozott gyümölccsel és ribiszkeszemekkel díszítjük.
[szerkesztés] Különleges fagylaltkehely
Energiatartalom: 1920 kJ Fehérjetartalom: 6 g Zsírtartalom: 16 g Szénhidráttartalom: 71 g
Hozzávalók:
- 20 dkg csokoládé-,
- 20 dkg vanília-,
- 20 dkg citromfagylalt,
- 2 mandarin,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 4 csokoládépasztilla,
4 mokkáskanál darált, pörkölt mogyoró.
A fagylaltokat vegyesen előhűtött kelyhekbe tesszük. Cukrozott tejszínhabbal az üreges felületeket kitöltjük. Mandaringerezdekkel, csokoládépasztillával és –figurával díszítjük. Pörkölt mogyoróval megszórjuk. Végül az esernyőt a közepébe szúrjuk.
[szerkesztés] Mákfagylalt-kehely
Energiatartalom: 2290 kJ Fehérjetartalom: 14 g Zsírtartalom: 21 g Szénhidráttartalom: 75 g
Hozzávalók:
- 60 dkg vásárolt mákfagylalt,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 1 kisebb sárgadinnye,
- babapiskóta.
A mákfagylaltot előhűtött kelyhekbe tesszük. Cukrozott tejszínhabbal körbespricceljük. Karalábévájóval a sárgadinnyéből kis gömböket formázunk és azzal, valamint csokoládéba mártott babapiskótákkal díszítjük.
[szerkesztés] Málnafagylalt-kehely
Energiatartalom: 1500 kJ Fehérjetartalom: 2 g Zsírtartalom: 4 g Szénhidráttartalom: 79 g
Hozzávalók:
- 60 dkg málnafagylalt,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 16 szem málna,
- 2 kávéskanál gyöngycukor,
- 8 babapiskóta.
A málnafagylaltot előhűtött kelyhekbe tesszük. A cukrozott tejszínhabbal az üreges felületeket kitöltjük és málnaszemekkel díszítjük. Gyöngycukorral megszórjuk. Babapiskótát adunk mellé.
[szerkesztés] Mentafagylalt-kehely
Energiatartalom: 1270 kJ Fehérjetartalom: 1 g Zsírtartalom: 6 g Szénhidráttartalom: 60 g
Hozzávalók:
- 60 dkg (12 gombóc) vásárolt mentafagylalt,
- 4 kávéskanál vágott, pörkölt mogyoró,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 16 szem málna.
A fagylaltot előhűtött kelyhekbe tesszük. Cukrozott tejszínhabbal, vágott pörkölt mogyoróval és málnaszemekkel díszítjük.
[szerkesztés] Őszibarackfagylalt-kehely
Energiatartalom: 1740 kJ Fehérjetartalom: 2 g Zsírtartalom: 4 g Szénhidráttartalom: 93 g
Hozzávalók:
- 60 dkg őszibarackfagylalt,
- 20 dkg cukrozott gyümölcs (zöld dió, cseresznye, licsi),
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 2 kávéskanál csokoládédara.
Az őszibarackfagylaltot előhűtött kelyhekbe tesszük. Cukrozott tejszínhabbal körítjük, cukrozott, vegyes gyümölcsökkel díszítjük. Végül csokoládédarával megszórjuk.
[szerkesztés] Peche Melba fagylaltkehely
Energiatartalom: 1680 kJ Fehérjetartalom: 8 g Zsírtartalom: 11 g Szénhidráttartalom: 64 g
Hozzávalók:
- 60 dkg vaníliafagylalt,
- 2 nyers vagy 4 felezett őszibarackbefőtt,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 3 cl vanílialikőr,
- 4 kávéskanál finomra vágott, pörkölt mandula
A vaníliafagylaltot az előhűtött kehelybe tesszük, ráhelyezzük a félbevágott őszibarackot, vanílialikőrrel meglocsoljuk, cukrozott tejszínhabbal és vágott, pörkölt mandulával díszítjük.
[szerkesztés] Peche Melba fagylaltkehely 2.
Hozzávalók:
- 2 db őszibarack vagy felezett őszibarack befőtt
- 8 gombóc mandula fagylalt
- 2 dl tejszínhab
- 2 evőkanál porcukor
A meghámozott, félbevágott őszibarackokat kelyhekbe tesszük. Mindegyikre két-két gombóc mandula fagylaltot teszünk. Habzsákból, csillagcsövön keresztül cukrozott tejszínhabot nyomunk rá.
[szerkesztés] Pisztáciafagylalt-kehely
Energiatartalom: 2290 kJ Fehérjetartalom: 19 g Zsírtartalom: 19 g Szénhidráttartalom: 82 g
Hozzávalók:
- 60 dkg vásárolt pisztáciafagylalt,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 8 cukrozott zöld dió,
- 8 szem málna,
- 8 pörkölt mandula,
- 4 holipni ostya.
A pisztáciafagylaltot előhűtött kelyhekbe tesszük. Cukrozott tejszínhabbal a kelyhet körbespricceljük. Félbevágott, cukrozott zölddióval, pörkölt mandulával, valamint a málnaszemekkel és egy holipni ostyával díszítjük.
[szerkesztés] Vaníliafagylalt-kehely
Energiatartalom: 1610 kJ Fehérjetartalom: 8 g Zsírtartalom: 10 g Szénhidráttartalom: 66 g
Hozzávalók:
- 60 dkg vaníliafagylalt,
- 16 szem eper,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 1 kávéskanál csokoládédara,
- 4 holipni ostya.
A vízbe mártott tejmerő kanállal formázott fagylaltot előhűtött kehelybe tesszük. Cukrozott tejszínhabbal körbespricceljük. Eperszemekkel díszítjük, csokoládédarával megszórjuk. Holipni ostyát szúrunk bele.
[szerkesztés] Vegyes fagylaltkehely
Energiatartalom: 1550 kJ Fehérjetartalom: 7 g Zsírtartalom: 11 g Szénhidráttartalom: 59 g
Hozzávalók:
- 60 dkg (csokoládé, eper, mogyoró, citrom) fagylalt vegyesen,
- 1 fürt ribiszke,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 1 kávéskanál pisztáciareszelék,
- 4 csokoládédíszítő.
A különböző ízű fagylaltot az előhűtött kelyhekben egyenletesen elosztjuk, cukrozott tejszínhabbal, egy pár szem ribiszkével, csokoládéfigurával díszítjük.
[szerkesztés] Vegyes gyümölcs fagylaltkehely
Energiatartalom: 1720 kJ Fehérjetartalom: 9 g Zsírtartalom: 14 g Szénhidráttartalom: 60 g
Hozzávalók:
- 60 dkg vaníliafagylalt,
- 4 evőkanál cukrozott tejszínhab,
- 20 dkg vegyes kerti gyümölcs (alma, őszibarack, cseresznye, meggy, ribiszke, málna),
- 8 szem dió.
A vaníliafagylaltot előhűtött kelyhekbe tesszük, köréje cukrozott tejszínhabot spriccelünk. A megmosott és kockára vágott, illetve szemes gyümölccsel, diógerezdekkel díszítjük.
[szerkesztés] Zöld alma fagylaltkehely
Energiatartalom: 2210 kJ Fehérjetartalom: 6 g Zsírtartalom: 17 g Szénhidráttartalom: 86 g
Hozzávalók:
- 60 dkg vásárolt zöld-alma-fagylalt,
- 16 szem datolya,
- 12 dió,
- 6 dkg cukrozott narancshéj,
- 1 evőkanál pörkölt mogyoró,
- 8 csokoládés ostya.
Az előhűtött kelyhekbe helyezett fagylaltot datolyával, diógerezddel, cukrozott narancshéjjal díszítjük. Frissen pörkölt, őrölt mogyoróval megszórjuk. Csokoládés ostyát adunk hozzá.
[szerkesztés] csoki puding fagylalt
Diétás jellemző:Szénhidrátszegény
Hozzávalók:
- 1 csomag cukormentes csokoládé puding
- víz
- habtejszín
Elkészítés: A puding porhoz tej helyett 3/4 részben vizet, 1/4 részben habtejszínt adj, keverd össze habverővel alaposan, habosra. Fagyaszd le.