Szakácskönyv/Előételek/Meleg szendvics

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

S Z A K Á C S K Ö N Y V - Meleg szendvics

Előételekről Hideg előételek Meleg előételek Hideg szendvicsekMelegszendvicsek Pástétomok, szendvicskrémek Ízesített vajak


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Almás-sajtos szendvics

Hozzávalók:

  • 3 savanykás alma,
  • 10 dkg reszelt füstölt sajt,
  • 5 dkg vaj,
  • 1-2 evőkanál sűrű tejföl,
  • 1 mokkáskanál só,
  • késhegynyi őrölt gyömbér, őrölt fehér bors,
  • fehér kenyér-szeletek

Az almákat megmossuk, meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük. A vajat habosra keverjük a fűszerekkel, a tejföllel és a reszelt sajttal, majd hozzáadjuk a reszelt almát is. A mindkét oldalán megpirított kenyérszeleteket vastagon megkenjük az almás-sajtos krémmel, és előmelegített grillsütőben (vagy forró sütőben, sütőlemezen) 3-4 percig sütjük.


[szerkesztés] Ananászos szendvics

Hozzávalók:

  • 1 kis doboz ananászkonzerv,
  • 10 dkg reszelt sajt vegyesen (minél többfajta, annál jobb),
  • 5 dkg vaj,
  • 1 doboz ringli,
  • 5 dkg tehéntúró,
  • kenyérszeletek

A reszelt sajt felét, a vajat, az áttört tehéntúrót, a ringli olaját és az összevagdalt ringli felét krémmé keverjük, majd a megpirított kenyérszeleteket megkenjük vele. Mindegyik szendvics tetejére teszünk egy ananászkarikát (vagy apróra vágott ananászdarabokat), és forró sütőbe toljuk. Ha az ananász már elszíneződött, megszórjuk a maradék reszelt sajttal és a ringlidarabokkal, majd addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad a tetejére.


[szerkesztés] Angol szendvics

Hozzávalók:

  • 20 dkg reszelt sajt,
  • 1 tojássárga,
  • 5 dkg angolszalonna,
  • 1 teáskanál pirospaprika,
  • ½ dkg vaj,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • kevés mustár,
  • csipetnyi csípős paprika (vagy 1 csípős csöves paprika),
  • kenyérszeletek

A reszelt sajtot kikent teflonlábosban nyúlósra olvasztjuk, majd a tüzet elzárva alatta, belekeverjük a fűszereket. A sajtot ezután a mindkét oldalán megpirított kenyérszeletekre kenjük. Mindegyik szendvics tetejére ráfektetünk egy hajszálvékonyra szeletelt angolszalonnát, és egy vékony szelet paprikát. A sütőben addig sütjük, amíg a szalonna ropogóssá válik.


[szerkesztés] Burgonyás szendvics

Hozzávalók:

  • 2 nagy, héjában főtt, már hideg burgonya,
  • 10 dkg vaj,
  • 1 tojás,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • 1 nagy csokor kapor,
  • törött fekete bors és só ízlés szerint,
  • zsúrkenyérszeletek

A főtt burgonyát meghámozzuk, és almareszelőn lereszeljük. A vajat habosra keverjük a fűszerekkel, a nyers tojással, hozzáadjuk a reszelt burgonyát meg a finomra metélt kaprot. A mindkét oldalán megpirított kenyérszeleteket megkenjük a burgonyás krémmel, és forró sütőben pirosra sütjük, majd a sütőből kivéve megszórjuk a reszelt sajttal, és a sajtot ráolvasztjuk.


[szerkesztés] Burgonyás szendvics 2.

(Borkorcsolya)

Hozzávalók:

  • 2 közepes nagyságú burgonya,
  • 5 dkg vaj (vagy margarin),
  • 1 tojás,
  • 4 ek tej,
  • 5 dkg reszelt sajt (bármilyen fajta jó),
  • 1 púpozott mk só,
  • 1 csapott mk őrölt szerecsendió-virág,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 késhegynyi törött fehér bors,
  • 12 szelet szendvicsnek való kenyér.

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük. (Maradék főtt burgonyával is készíthető) Meghámozzuk, és/vagy villával összetörjük, vagy megreszeljük (hideg burgonyát csak reszelni lehet.) A tojást kissé felverjük a tejjel, és a reszelt sajt felét, valamint a tojásos tejet összekeverjük a burgonyával. A masszát sóval, borssal, szerecsendió-virággal megízesítjük, és a tisztított, zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Ezután hozzákeverjük az olvasztott, de már kihűlt vajat. A szendvicskenyereket a sütőben, sütőlapon (vagy grillsütőben) mindkét oldalán megpirítjuk. Jó vastagon rákenjük a burgonyás krémet, majd a sütőbe téve néhány percig pirítjuk. Végül rászórjuk a megmaradt reszelt sajtot, és már csak annyi időre toljuk vissza a sütőbe, amennyi idő alatt a sajt éppen csak ráolvad, de még nem sül. (Az égett, barnára sült sajt keserűvé válhat!) Maradék burgonyapüréből is el lehet készíteni, akkor azonban ne adjunk hozzá tejet, és csak a fele vajjal keverjük össze.


[szerkesztés] Currys szendvics

Hozzávalók:

  • 1 üveg ketchup,
  • 10-15 dkg reszelt sajt (annyi, amennyit felvesz, hogy kenhető masszát kapjunk),
  • 1 teáskanál curry,
  • 1 evőkanál kimagozott, apróra vagdalt olajbogyó,
  • kevés cukor,
  • mokkáskanálnyi törött fekete bors,
  • ízlés szerint só,
  • zsúrkenyérszeletek

A paradicsomlevet annyi sajttal keverjük össze, hogy jól kenhető masszát kapjunk. Hozzáadjuk az olajbogyót és a fűszereket, majd a mindkét oldalán megpirított kenyérszeletekre kenjük. Előmelegített forró sütőben vagy grillsütőben addig sütjük, amíg az egész krém ráolvad a szendvics tetejére.


[szerkesztés] Dózsa-tál

A Dózsa-tál elkészítésének egyszerűsége talán még a legegyszerűbb melegszendvicseken is képes túltenni, ugyanakkor némi változatosságot hozhat a kollégiumi szoba étrendjébe.

Hozzávalók:

  • kenyér vagy kétszersült,
  • sajt (trappistával és eidamival kipróbálva),
  • szalámi (paprikás a legjobb)

Elkészítés Ha a kenyér csak egyszer sült, akkor pirítsuk meg, ha eleve kétszer, akkor ne. Törjük össze apró darabokra, majd terítsük a darabokat egy lapostányérra. Ezután tépkedjünk szét szalámikarikákat, majd ezeket szórjuk véletlenszerűen a kenyéralapra. Végül vágjunk a sajtból vékony szeleteket, és ezekkel borítsuk be az eddigi rétegeket.

Ezután a tálat tegyük mikrohullámú sütőbe, állítsunk be maximális teljesítményt, és állandó felügyelet mellett süssük. Fontos, hogy egy pillanatra se hagyjuk magára, mert a sajt nagyon gyorsan képes megégni. A sajt mennyiségétől függően, de általában 20 másodpercen belül a sajt megolvad és jópofa buborékokat képez. Ilyenkor leállíthatjuk a sütőt, vagy ha kicsit a sajtot is pirítani szeretnénk, maradhat még, de ajánlott a fokozott figyelem, mert odaég.

Ha mindent jól csináltunk, akkor a dolog állagában és megjelenésében valahol a rántotta és a tükörtojás között van, az illata pedig egyszerűen fantasztikus. Várjunk egy kicsit, míg lehül, és késsel-villával fogyasszuk. Több személyre is elkészíthető.

Elnevezés Az elnevezést az ismert Izzó vastrónon őt megégettétek... sorra való asszociáció ihlette.


[szerkesztés] Erdélyi szendvics

Hozzávalók:

  • 1 hosszúkás padlizsán,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 1 evőkanál kimagozott olajbogyó,
  • 10 dkg vaj,
  • 1 evőkanál reszelt vöröshagyma,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • kenyérszeletek

A padlizsánt megmossuk, és héjastul hosszú, vékony szeletekre vágjuk. Megsózzuk, és néhány percig állni hagyjuk. Közben a vajat habosra keverjük a sóval, a borssal, a reszelt vöröshagymával és a reszelt sajt felével. A padlizsánról leitatjuk a sós levet, majd a grillsütő rácsára fektetjük a szeleteket, és néhány percig sütjük mindkét oldalát. Ha már üveges, akkor mindkét oldalán megpirított, és a sajtos krémmel megkent kenyérszeletekre fektetünk egy-egy darabot, megszórjuk a maradék reszelt sajttal és az apróra vágott olajbogyóval, majd addig sütjük, amíg a sajt ráolvad a tetejére.


[szerkesztés] Gombás szendvics

Hozzávalók:

  • 1 kis doboz gombakonzerv,
  • 5 dkg vaj,
  • 10 dkg juhtúró,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 1 csokor snidling,
  • 1 evőkanál apróra vágott zöldpetrezselyem,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • 1 teáskanál ketchup,
  • szendvicskenyér-szeletek

A gombát leszűrjük, és ledaráljuk vagy nagyon apróra vágjuk. Hozzákeverjük a puha vajat, az áttört juhtúrót, a reszelt sajtot és a fűszereket meg a nagyon finomra metélt snidlinget. A megpirított kenyérszeleteket megkenjük a gombás krémmel, és aranysárgára sütjük.


[szerkesztés] Húsos szendvics

Hozzávalók:

  • 25 dkg nyers darált sertéshús,
  • kevés mustár,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • kenyérszeletek

A vajat habosra keverjük a pépesre zúzott fokhagymával, sóval, borssal, tejföllel, majd hozzákeverjük a darált húst is. A mindkét oldalán megpirított kenyérszeleteket megkenjük a húskrémmel, és pirosra sütjük. Ezután rászórjuk a reszelt sajtot, és ráolvasztjuk a tetejére.


[szerkesztés] Juhtúrós szendvics

Hozzávalók:

  • 20 dkg juhtúró,
  • 1 tojássárga,
  • 2 evőkanál tejföl,
  • 1 teáskanál reszelt vöröshagyma (vagy 1 csokor snidling),
  • 1-2 teáskanál szardellapaszta,
  • kevés mustár,
  • kenyérszeletek

A juhtúrót simára keverjük a tejföllel, a tojássárgájával, a szardellapasztával, a reszelt vöröshagymával és a mustárral. A megpirított kenyérszeleteket megkenjük a krémmel, és forró sütőben pirosra sütjük.


[szerkesztés] Kapros-zöldséges szendvics

Hozzávalók:

  • 25 dkg levesben főtt vegyes zöldség,
  • 5 dkg vaj,
  • 2 csokor kapor,
  • 1 teáskanál reszelt vöröshagyma,
  • 2 tojássárga,
  • 2 evőkanál tejföl,
  • ízlés szerint só és törött fekete bors,
  • kenyérszeletek

A vajat habosra keverjük a tejföllel, a nagyon finomra vágott kaporral, a sóval, a borssal, a villával összetört zöldséggel, végül hozzákeverjük a tojássárgákat is. A kenyérszeletek mindkét oldalát megpirítjuk, majd a zöldségkrémet rákenve forró sütőben pirosra sütjük a tetejét.


[szerkesztés] Kolozsvári szendvics

Hozzávalók:

  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • 1 dl tejföl,
  • 15 dkg párizsi vagy krinolin,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • ízlés szerint mustár és ketchup, só és törött fekete bors,
  • szendvicskenyér-szeletek

A füstölt szalonnát, a lehéjazott párizsit és a megtisztított vöröshagymát kétszer átdaráljuk, hogy pépes legyen, majd hozzákeverjük a tejfölt és a fűszereket. A megpirított kenyérszeleteket megkenjük a szalonnás krémmel, forró sütőben vagy grillsütőben pirosra sütjük, azután megszórjuk reszelt sajttal, és a sajtot ráolvasztjuk.


[szerkesztés] Lila szendvics

Hozzávalók:

  • 2 közepes nagyságú főtt cékla,
  • 4 tojás,
  • 1 dl sűrű tejföl,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 teáskanál citromlé,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • késhegynyi őrölt köménymag,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • kenyérszeletek

A tojásokat keményre főzzük és meghámozzuk, majd lereszeljük. A főtt, hámozott céklát almareszelőn lereszeljük és összekeverjük a citromlével, a tejföllel, a reszelt keménytojással, a pépesre zúzott fokhagymával, a sóval, a borssal. A megpirított kenyérszeleteket megvajazzuk, rákenjük a céklás krémet, majd a reszelt sajttal meghintve forró sütőben átsütjük.


[szerkesztés] Májas szendvics

Hozzávalók:

  • 4-5 csirkemáj,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 5 dkg vaj,
  • 1 teáskanál pirospaprika,
  • tej a máj áztatásához,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • fehérkenyér-szeletek,
  • 5 dkg reszelt sajt

A csirkemájat előző este tejbe áztatjuk. Fogyasztás előtt a tejből kivesszük, letörölgetjük, és forrásban lévő vízbe dobva, fehéredésig főzzük, azután a megtisztított vöröshagymával együtt ledaráljuk. Hozzáadjuk az előzőleg habosra kevert vajat, egy-két evőkanál tejet és a fűszereket. A mindkét oldalán megpirított kenyérszeleteket megkenjük a májas krémmel, majd forró sütőben pirosra sütjük. Ezután megszórjuk a reszelt sajttal, és a sajtot a sütőben ráolvasztjuk a kenyér tetejére.


[szerkesztés] Májpástétomos szendvics

Hozzávalók:

  • 2 kis doboz marhamájkrém,
  • 5 dkg vaj,
  • 3 tojás,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 1 csokor snidling,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • késhegynyi borsmenta és majoránna,
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • zsúrkenyérszeletek

A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk és lereszeljük. A füstölt szalonnát nagyon apróra vágjuk, hozzáadjuk a vajat, a tejfölt, a reszelt kemény tojást, a finomra vágott petrezselyemzöldet, a snidlinget, a reszelt sajt felét és a fűszereket. A mindkét oldalán megpirított kenyérszeleteket vastagon megkenjük a májas krémmel, forró sütőben átsütjük, majd ráolvasztjuk a rászórt reszelt sajtot.


[szerkesztés] Pizzaszendvics

Hozzávalók:

  • 8-10 előzőleg megsütött töltetlen lángos,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • fél üveg ketchup,
  • 1 csokor zöldpetrezselyem,
  • 1 gerezd tokhagyma,
  • kevés mustár,
  • késhegynyi kakukkfű, bazsalikom, rozmaring és törött fekete bors,
  • ízlés szerint só

A ketchupot, a reszelt sajtot és a fűszereket összekeverjük. A lángosokat megkenjük a krémmel, és forró sütőben addig sütjük, amíg a sajt egybefüggő réteget képez a tetején.


[szerkesztés] Sajthabos szendvics

Hozzávalók:

  • 10 dkg reszelt sajt (minél többféle, annál jobb),
  • 2 tojásfehérje,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 teáskanál pirospaprika,
  • késhegynyi őrölt szerecsendió-virág,
  • 1-1 mokkáskanál só és őrölt fehér bors,
  • kenyérszeletek

A kemény habbá vert tojásfehérjébe belekeverjük a reszelt sajtot, a tejfölt, a fűszereket, és a mindkét oldalán megpirított kenyérszeletekre kenjük. Forró sütőben vagy grillsütőben addig sütjük, amíg a hab összeáll. Vigyázzunk, nehogy megbarnuljon, mert keserű lesz!


[szerkesztés] Sonkahabos szendvics

Hozzávalók:

  • 20 dkg főtt füstölt hús,
  • 2 tojásfehérje,
  • 1 dl tejföl,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • 1 szem porrá tört szegfűszeg,
  • 3 dkg vaj, só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • 1 teáskanál mustár, ugyanennyi ketchup,
  • kenyérszeletek

A füstölt húst kétszer átdaráljuk, összekeverjük a puha vajjal, a tejföllel, a fűszerekkel és a reszelt sajttal, végül hozzáadjuk a tojásfehérjéből vert kemény habot. A megpirított kenyérszeleteket megkenjük a sonkás habbal, és forró sütőben aranybarnára sütjük.


[szerkesztés] Sonkás szendvics

Hozzávalók:

  • 20 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja,
  • 5 dkg vaj,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 2 dl tej, csipetnyi őrölt szerecsendió-virág,
  • mokkáskanálnyi vasfű és citromfű,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • kenyérszeletek

A vajat addig hevítjük a liszttel, amíg habzani nem kezd, ekkor hozzáöntjük a tejet, és simára keverve sűrűre főzzük. Ízesítjük a fűszerekkel, a megtisztított, szétzúzott fokhagymával, és összekeverjük a darált füstölt sonkával. A megpirított kenyérszeleteket megkenjük a sonkás krémmel, és pirosra sütjük.


[szerkesztés] Sonkás-tojásos szendvics

Hozzávalók:

  • 4 nagy, vékony szelet gépsonka (vagy 8 vékony szelet kötözött sonka),
  • 8 tojás,
  • 5 dkg vaj,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • csipetnyi pirospaprika,
  • só és törött bors ízlés szerint,
  • kenyérszeletek

A nagy gépsonkaszeleteket félbevágjuk; így 8 szeletet kapunk. Teflonserpenyőben a tojásokból tükörtojást sütünk (vigyázva, hogy szét ne folyjanak). A mindkét oldalán megpirított kenyérszeleteket vékonyan megvajazzuk, ráfektetünk egy sonkaszeletet, erre rácsúsztatunk egy tükörtojást. Megsózzuk, meghintjük törött borssal, pirospaprikával, megszórjuk a reszelt sajttal, és addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad a tetejére.


[szerkesztés] Sörös szendvics

Hozzávalók:

  • fél üveg világos sör,
  • 2,5 dl víz,
  • 1 dl tejszín,
  • 1 tojássárga,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 1 mokkáskanál őrölt gyömbér és törött fekete bors,
  • só ízlés szerint,
  • szögletes kalács- (vagy sajtoskenyér-) szeletek

A sört és a vizet felforraljuk. A tojássárgáját simára keverjük a tejszínnel, és a már gyöngyöző sörbe öntjük. Habverővel állandóan keverve felforraljuk, és addig verjük, amíg habos nem lesz. Ekkor belekeverjük a reszelt sajtot, és a habos masszát a pirított kalácsszeletekre kenjük. Épp csak átsütjük, de nem pirítjuk.


[szerkesztés] Szalámis szendvics

Hozzávalók:

  • 20 dkg bármilyen szalámi,
  • 1 evőkanál kimagozott olajbogyó,
  • 2 alma,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • 2 csemegeuborka,
  • 5 dkg vaj,
  • csipetnyi só,
  • zsúrkenyérszeletek

A szalámi bőrét lehúzzuk, és az uborkával együtt ledaráljuk. Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, lereszeljük, majd hozzákeverjük a darált szalámit, az apróra vágott olajbogyót, a vajat és kevés sót. A mindkét oldalán megpirított kenyérszeleteket megkenjük a szalámis krémmel, rászórjuk a reszelt sajtot, és forró sütőben vagy grillsütőben átsütjük.


[szerkesztés] Téli szendvics

Hozzávalók:

  • 2 nagy fekete retek,
  • 15 dkg juhtúró,
  • 5 dkg vaj,
  • 2 teáskanál szardellapaszta,
  • 1 teáskanál reszelt vöröshagyma,
  • rozskenyérszeletek

A fekete retket megtisztítjuk, és almareszelőn lereszeljük. A vajat habosra keverjük a juhtúróval, a szardellapasztával, a reszelt vöröshagymával, és hozzákeverjük a retket. A megpirított kenyérszeletekre rákenjük a krémet, és forró sütőben jól átsütjük.


[szerkesztés] Tojásos töltött szendvics

Hozzávalók:

  • 4 tojás,
  • 4 dkg vaj,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • 8 zsemle,
  • só és törött fehér bors ízlés szerint,
  • mokkáskanálnyi curry

A vajat felhevítjük, majd ráöntjük a habosra vert, fűszerekkel ízesített tojásokat. Állandó keverés közben addig sütjük, amíg összeáll, de azért még lágy. Ha langyosra hűlt, belekeverjük a reszelt sajtot. A zsemléket félbevágjuk, belsejüket kiszedjük, és hozzákeverjük a rántottához. A tojásos masszával megtöltjük a fél zsemléket, rászórjuk az apróra vagdalt füstölt szalonnát, és forró sütőben vagy grillsütőben addig sütjük, amíg a szalonna ropogós nem lesz.


[szerkesztés] Tormás szendvics

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál natúr reszelt torma,
  • 10 dkg főtt füstölt hús,
  • 10 dkg juhtúró,
  • 1 evőkanál tejföl,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 4 dkg vaj,
  • só és törött fehér bors ízlés szerint,
  • csipetnyi cukor,
  • fehérkenyér-szeletek

A vajat habosra keverjük a juhtúróval, a tormával, a ledarált füstölt hússal, a tejföllel és a reszelt vöröshagymával, majd sóval, borssal, cukorral ízesítjük. A kenyérszeleteket megpirítjuk, megkenjük a tormás krémmel, forró sütőben átsütjük.


[szerkesztés] Virslis szendvics

Hozzávalók:

  • 8 zsemle,
  • 2 pár virsli,
  • 5 dkg vaj,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 1 teáskanál mustár,
  • 4-5 dl tej,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint

A zsemléket úgy vágjuk félbe, hogy egyben maradjanak. A virsli bőrét lehúzzuk és felkarikázzuk. A félbevágott zsemlék belét ügyesen kivesszük, az üreget vajjal és mustárral bekenjük, majd virslikarikákkal megtöltjük. A zsemlét összenyomjuk, és megsózott, megborsozott tejben megmártjuk. Sütőlemezre vagy grillsütő rácsára téve piros-ropogósra sütjük. Még tűzforrón rászórjuk a reszelt sajtot, és gyengén ráolvasztjuk.


[szerkesztés] Sajtos bundáskenyér

(Borkorcsolya)


Hozzávalók:

  • 8 vékony szelet kenyér,
  • 1 db egész tojás,
  • 2 dl tej,
  • 4 vékony szelet sajt,
  • 3 dkg vaj (vagy margarin),
  • 1 teáskanál mustár,
  • 1 mk törött fekete bors,
  • 1 mk currypor,
  • ízlés szerint só.

A tojást habosra verjük a tejjel, beleszórjuk a fűszereket, és a mustárt is belekeverjük. A kenyérszeleteket vékonyan megvajazzuk, és két kenyérszelet közé egy szelet sajtot illesztünk. Jól összenyomjuk, és a dupla szendvicset megmártjuk a fűszeres tojásban. A másik három szendvicspárt ugyanígy addig mártogatjuk, amíg elfogy a tojás. (Lehet, hogy egyik-másik szendvicskenyeret többször is meg kell forgatnunk.) A felforrósított olajban, 180 fokon 2-3 perc alatt szép pirosbarnára sütjük a szendvicseket. A hő hatására a kenyérszeletek között lévő sajt megolvad és összeragasztja a kenyereket. Melegen is, hidegen is kitűnő vacsora lehet valamilyen salátával. Ezenkívül mártásos húsokhoz ünnepi köretnek is adhatjuk. Ekkor a kenyérszeleteket apró, háromszög vagy négyszög alakú idomokra is szabhatjuk, így a kész falatok gusztusosabbak lesznek. A fűszerezést aszerint változtathatjuk, hogy mit szeretünk: zúzott fokhagymát, apróra vágott petrezselymet, pirospaprikát stb., a tojásos tejet ezekkel is fűszerezhetjük. Bármilyen sajtból készíthetjük. Egyszerű és olcsó vacsora vagy ital mellé való falat.


[szerkesztés] Sajtos borkorcsolya

(Borkorcsolya)

Hozzávalók:

  • 1 hosszúkás zsúrkenyér,
  • 20 dkg füstölt sajt,
  • 3 ger. fokhagyma,
  • 8 dkg vaj,
  • 2 db egész tojás,
  • fél dl tej,
  • 1 púpozott mk só,
  • 1 mk törött bors,
  • 5 dkg finomra darált amerikai mogyoró.

A vajat összekeverjük a sóval, a borssal, a megtisztított, zúzott fokhagymával és a mogyoróval. A zsúrkenyeret nagyon vékony szeletekre vágjuk. A kenyérszeleteket vékonyan megkenjük a mogyorós vajjal, majd egy akkora, nagyon vékony szelet sajtot borítunk rá, amekkora majdnem elfedi. A tetejére rakunk egy másik, megkent kenyérszeletet és kissé összenyomjuk. Ha az összes kenyeret ily módon „párosítottuk", akkor a tejjel habosra felvert, megsózott és megborsozott tojásban néhányszor megmártogatjuk a szendvicsek mindkét oldalát. Apránként süssük meg a 170 fokos forró olajban (2-4 perc). A hő hatására a kenyérszeletek szinte összeragadnak a bennük lévő sajttól. Nagyon finom, fűszeres rágcsálnivaló bor vagy sör mellé. Kissé munkaigényes, de megéri a fáradságot.



[szerkesztés] Tojásos melegszendvics I.

Hozzávalók:

  • 12 vékony szelet kenyér,
  • 1 db tojás,
  • 2 dkg margarin,
  • 1 evőkanál finomliszt,
  • 1,5 dl tej,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 1-1 késhegynyi őrölt szerecsendió, törött fekete bors,
  • ízlés szerint só.

Elkészítés: A margarint habzásig hevítjük a liszttel, majd a közben felmelegített tejjel felöntjük. Folytonosan kevergetve olyan sűrűre főzzük, hogy valósággal elváljon az edény falától. Ezután hozzáadjuk a megtisztított és zúzott fokhagymát, és a fűszerekkel ízesítjük. Kevergetve langyosra hűtjük, majd beledolgozzuk a felveretlen nyers tojást. Jól kikeverjük, hogy egynemű massza legyen belõle. Ezután sorban megkenjük vele az előzőleg megpirított kenyérszeleteket. Sütőlapra vagy grillsütő rácsára helyezzük a megkent kenyereket, és az előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Vigyázat, nagyon gyorsan sül, ezért nem szabad magára hagyni! Savanyúságot vagy salátát kínáljuk hozzá. Olcsó és gyors vacsora, vagy előtte egy levessel egyszerű ebéd is lehet.


[szerkesztés] Tojásos meleg szendvics

Hozzávalók:

  • 2 tojás,
  • 1 dl tejföl,
  • 5 dkg bármilyen fajta reszelt sajt,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • 12 vékony szelet kenyér.

Elkészítés: A tojást csak annyira verjük fel, hogy a fehérje elkeveredjen a sárgájával, majd hozzáadjuk a tejfölt, a reszelt sajtot, a tisztított, ledarált vöröshagymát és a füstölt szalonnát. A fűszerekkel ízesítjük. A krémmel megkenjük a kenyérszeleteket, és sütőlemezre rakjuk. Előmelegített forró sütőben (vagy grillsütőben) szép sárgásbarnára megsütjük


[szerkesztés] Húsos melegszendvicsek

[szerkesztés] Téliszalámis melegszendvics

  • 2 szelet fehérkenyér,
  • 12 szelet téliszalámi,
  • 2 dkg vaj, vagy margarin,
  • 4 dkg reszelt sajt.

A kenyeret megkenem margarinnal, ráfektetem a szalámiszeleteket, rászórom a sajtot és a grillben megsütöm.


[szerkesztés] Sonkás melegszendvics

Hozzávalók:

  • 2 szelet fehérkenyér,
  • 2 szép szelet sonka,
  • 2 dkg vaj, vagy margarin,
  • 4 dkg reszelt sajt.

A kenyeret megkenem a vajjal, ráfektetem a sonkaszeleteket, rászórom a sajtot és a grillben megsütöm.


[szerkesztés] Szalonnás szendvics

Hozzávalók:

  • 3 db zsemle
  • 3 szelet sajt
  • 3 szelet bacon szalonna
  • 3 kávéskanál pizza szósz
  • vaj

A zsemléket félbevágjuk, megkenjük vajjal. Ráhelyezzük a szalonna szeleteket, erre rakjuk a pizza szószt, majd ráhelyezzük a sajtot, ráborítjuk a vajjal megkent felső részét. Porcelán vagy tűzálló tányérra helyezzük, és 3-3.5 percig mikróban sütjük.



[szerkesztés] Halas melegszendvicsek

[szerkesztés] Szardíniás szendvics

Hozzávalók:

  • 1 szelet kenyér,
  • 3-4 lecsepegtetett olajos hal,
  • fél salátalevél,
  • vaj,
  • citromkarika,
  • díszítőelemek.

A kenyeret megvajazom, ráteszem a megmosott salátalevelet és ráhelyezem a szardíniákat. A tetejét citromkarikával, vajrózsával és egyéb zöldség díszítőelemekkel díszítem.


[szerkesztés] Meleg szendvics berlini módra

Hozzávalók:

  • 8 szelet körbevágott kenyér,
  • 1 kis doboz (bármilyen fajta) olajos hal (a paradicsomos is megfelel),
  • 5 dkg reszelt füstölt sajt,
  • 1 tojás,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • késhegynyi törött bors,
  • a tepsihez 1 evőkanál olaj.

Elkészítés: Az olajos halat a levével együtt összetörjük, majd hozzákeverjük a nyers, de felveretlen tojást, a reszelt sajtot, a megtisztított és összezúzott fokhagymát, meg a törött borsot. A kenyérszeleteket szárazon, mindkét oldalukon megpirítjuk, majd mindegyiket megkenjük a krémmel (jó vastagon). Kikent tepsire vagy sütőlemezre helyezzük a szendvicseket, és az előmelegített forró sütőbe (vagy grillsütőbe) téve világosra pirítjuk. Egy pohár sörrel vagy egy csésze teával finom vacsora.


[szerkesztés] Moszkvai kenyér

Hozzávalók:

  • 1 szelet kenyér,
  • 1 főtt tojás,
  • 1 ek majonéz,
  • késhegynyi őrölt bors,
  • 1/2 szelet citrom,
  • salátalevél,
  • vaj,
  • 1 ek kaviár.

A tojásból, majonézből és a borsból tojáskrémet keverek. A kenyérszeleteket megkenem vajjal, mindegyikre fél salátalevelet teszek. Utána a tojáskrémből nyomózsákkal egy 6 cm átmérőjű fészket nyomok. A fészket megtöltöm kaviárral. Citromszelettel és tojáskarikával díszítem.


[szerkesztés] Lazacos szendvics

Hozzávalók:

  • 4 szelet kenyér,
  • 1 doboz füstölt lazac (100 g) lecsepegtetve,
  • 1 ek tartármártás,
  • 1 + 2 ek vaj,
  • fél ek finomra vágott kapor, díszítőelemek.

Összekeverek 1 evőkanál vajat 1 evőkanál tartárral és a kaporral. A kenyeret megvajazom, ráteszem a lazacszeleteket és megmosott salátalevelet és ráhelyezem a szardíniákat. Spricczsákból nyomok rá egy-egy tartárrózsát, majd egyéb zöldség díszítőelemekkel díszítem.


[szerkesztés] Kaviáros szendvics

Hozzávalók:

  • 4 szelet kenyér,
  • 1 kis üveg kaviár (50 g),
  • 2 + 2 ek vaj,
  • 1 kk finomra vágott hagyma,
  • 2 karika citrom.

Összekeverek 2 evőkanál vajat két evőkanál tartármártás-t 2 evőkanál vajjal és a hagymával. A kenyeret megvajazom, spricczsákból vajkrémgyűrűket nyomok rá, amelyekbe beleosztom a kaviárt. A citromkarikákat négy cikké vágom és azzal díszítem a kenyereket.


[szerkesztés] Hústalan melegszendvicsek

[szerkesztés] Spárgás melegszendvics

Hozzávalók:

  • 1 szelet kenyér,
  • 1 szelet sajt,
  • 5 dkg spárga,
  • 2 dkg vaj,
  • 1 tojás,
  • reszelt sajt.

A kenyérszeleteket alul vékonyan, felül pedig a szokásos módon megvajazom és egy sütőlemezre egymás mellé fektetem. Minden szelet kenyérre egy szelet sajtot teszek, egy réteg főtt lecsepegtetett spárgát, reszelt sajtot, majd a sütőben megsütöm (a kenyér barna, a sajt pedig olvadt legyen). Tálalás előtt minden szendvicsre egy tükörtojást fektetek. Egy salátával remek, könnyű ebéd, vagy vacsora.


[szerkesztés] Spárgás melegszendvics 2.

Hozzávalók:

  • 2 szelet fehérkenyér,
  • 2 dkg margarin,
  • 5 dkg főtt spárga,
  • 2 lapkasajt.

A kenyeret megkenem margarinnal, ráfektetem a sós-vegetás vízben főtt spárgákat, ráfektetem a lapkasajtokat, majd grillsütőben a sajt pirulásáig sütöm.


[szerkesztés] Fokhagymás bagett

Hozzávalók:

  • 1 bagett,
  • 5-6 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • 8 ek vaj,
  • 1 ek finomra vágott petrezselyemzöld.

A bagettet 2 cm-es távolságban mélyen bevágom, de nem vágom át. A fokhagymát átpréselem. A vajból, fokhagymából és petrezselyemzöldből fűszervajat készítek és a kenyérrésekbe kenem. A bagettet alufóliába tekerem és a grillen 12 percig grillezem. Az alufóliát kinyitom és további 5 percig ropogósra sütöm.


[szerkesztés] Fahéjas pirítós

Hozzávalók:

  • 2 szelet fehérkenyér,
  • 2 dkg vaj,
  • 2 dkg cukor,
  • késhegynyi fahéj.

A kenyeret megvajazom és megszórom a cukor-fahéj keverékkel. Sütőben, vagy mikróban rövid idő alatt átsütöm, majd azonnal forrón tálalom.


[szerkesztés] Csirkemáj szalonnával

Hozzávalók:

  • Fél kg csirkemáj,
  • 25 dkg bacon,
  • 1 mk őrölt bors,
  • 1 kk majoránna

A májakat megtisztítom a szívektől, epétől, mindegyik májat kettészedem. Összekeverem a borssal és a majoránnával, majd mindegyik fél májat egy-egy baconszeletbe tekerem. A kis csomagocskákat fogpiszkálóval megtűzöm, majd tepsibe téve forró sütőben 20-25 perc alatt készre sütöm. Melegen tálalom, de hidegen is fogyasztható.


[szerkesztés] Téliszalámis melegszendvics

Hozzávalók:

  • 2 szelet fehérkenyér,
  • 12 szelet téliszalámi,
  • 2 dkg vaj, vagy margarin,
  • 4 dkg reszelt sajt.

A kenyeret megkenem margarinnal, ráfektetem a szalámiszeleteket, rászórom a sajtot és a grillben megsütöm.


[szerkesztés] Sonkás melegszendvics

Hozzávalók:

  • 2 szelet fehérkenyér,
  • 2 szép szelet sonka,
  • 2 dkg vaj, vagy margarin,
  • 4 dkg reszelt sajt.

A kenyeret megkenem a vajjal, ráfektetem a sonkaszeleteket, rászórom a sajtot és a grillben megsütöm.


[szerkesztés] Sonkakrémes melegszendvics

Hozzávalók:

  • 10 dkg főtt füstölt sonka,
  • 5 dkg reszelt sajt,
  • 10 dkg juhtúró,
  • 2 evőkanálnyi tejföl,
  • 1 gerezd fokhagyma.

A sonkát (kétszer) daráld le, s dolgozd össze a tejföllel, a túróval és a zúzott fokhagymával. Ízesítsd fehérborossal és - szükség esetén - sóval is. A masszát kend kenyérre, a tetejét szórd meg reszelt sajttal, s tedd forró sütőbe annyi időre, hogy a sajt jól ráolvadjon.


[szerkesztés] Meleg snack-receptek

A meleg snack-ételek bulikon "nagyon jól kezelhetők". Előkészítés után fogadhatod a vendégeket és csak a megfelelő pillanatban kell a sütőbe tenni őket. 20 - 25 perc és kész. Farsangkor, szilveszterkor ne csinálj frissensülteket, köreteket!


[szerkesztés] Kolbászkrémes meleg kifli

Hozzávalók:

  • 4 kifli,
  • kolbászkrém ( saját keverés, vagy tubusos ),
  • vaj,
  • sajt.

A kifliket kb. 2 centi vastag karikákra vágom, megvajazom, majd vastagon megkenem kolbászkrémmel. A tetejére reszelt sajtot szórok. A grillben, vagy a forró sütőben megsütöm. Kolbászhúsok receptje: Kolbászoldal


[szerkesztés] Körözöttes kifli

Hozzávalók:

  • 30 dkg körözött,
  • 10 dkg vaj,
  • 15 dkg kemény sajt,
  • 10 kifli, köménymag.

A kifliket félbevágom, megkenem vajjal, vastagon a kőrözöttel. Tepsibe teszem és a tetejét megszórom köménymaggal és reszelt sajttal, majd a sütőben a sajt pirulásáig sütöm.


[szerkesztés] Fasírtgolyók

Hozzávalók:

  • 60 dkg darált lapocka,
  • 1 kis fej hagyma,
  • 1 zsemle,
  • 1 tojás,
  • 5 gerezd fokhagyma,
  • 2 ek paprika,
  • 1 mk őrölt bors,
  • 2 kk só,
  • 2 ek vágott zöldpetrezselyem,
  • olaj.

A zsemlét beáztatom, majd kifacsarom. Az apróra vágott hagymát olajon megdinsztelem. Az összes hozzávalót (az olaj kivételével) jól összekeverem és vizes kézzel diónyi golyókat formálok belőle, majd bő forró olajban kisütöm. Kihűlés után mindegyikre egy karika csemege uborkát teszek és fogvájóval tűzöm meg.


[szerkesztés] Virsli pongyolában

Hozzávalók:

  • 5 pár virsli,
  • 1 csomag (450 g) mélyhűtött leveles tészta,
  • 1 tojás.

A virsliket megfőzöm. A leveles tésztát hagyom kiolvadni, majd kisodrom 1 cm-es vastagságúra és 10 csíkot vágok belőle. A csíkokat átfedéssel rátekerem a virslikre. Kivajazott sütőlemezre teszem őket, tetejüket megkenem sózott, felvert tojással és forró sütőben szép pirosra sütöm. Melegen, vagy hidegen kitűnő étel.


[szerkesztés] Sajtos-szalonnás virsli

Hozzávalók:

  • 5 pár virsli,
  • 5 dkg kemény sajt,
  • 5 szelet sliced bacon (szeletelt császárszalonna).

A sajtok 10 hosszúkás csíkká vágom. A virsliket felréselem, mindegyik résbe egy sajtcsíkot teszek, az így kapott virsliket beletekerem a szalonnacsíkokba, a végüket fogvájóval tűzöm meg. Sütőlemezre teszem és forró sütőben szép pirosra sütöm. Nagyon jó vendégváró étel, sör- és borkorcsolya, hiszen a vendég érkezésekor csak be kell tenni a sütőbe. Hozzá: mustár, ketchup, saláta, vagy akár burgonyaféle is adható.


[szerkesztés] Tojásos melegszendvics

Hozzávalók:

  • 12 vékony szelet kenyér,
  • 1 db tojás,
  • 2 dkg margarin,
  • 1 evőkanál finomliszt,
  • másfél dl tej,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 1-1 késhegynyi őrölt szerecsendió, törött fekete bors,
  • ízlés szerint só.

Elkészítés: A margarint habzásig hevítjük a liszttel, majd a közben felmelegített tejjel felöntjük. Folytonosan kevergetve olyan sűrűre főzzük, hogy valósággal elváljon az edény falától. Ezután hozzáadjuk a megtisztított és zúzott fokhagymát, és a fűszerekkel ízesítjük. Kevergetve langyosra hűtjük, majd beledolgozzuk a felveretlen nyers tojást. Jól kikeverjük, hogy egynemű massza legyen belőle. Ezután sorban megkenjük vele az előzőleg megpirított kenyérszeleteket. Sütőlapra vagy grillsütő rácsára helyezzük a megkent kenyereket, és az előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Vigyázat, nagyon gyorsan sül, ezért nem szabad magára hagyni! Savanyúságot vagy salátát kínáljuk hozzá. Olcsó és gyors vacsora, vagy előtte egy levessel egyszerű ebéd is lehet.


[szerkesztés] Tojásos meleg szendvics 2.

Hozzávalók:

  • 2 tojás,
  • 1 dl tejföl,
  • 5 dkg bármilyen fajta reszelt sajt,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 5 dkg füstölt szalonna,
  • só és törött fekete bors ízlés szerint,
  • 12 vékony szelet kenyér.

Elkészítés: A tojást csak annyira verjük fel, hogy a fehérje elkeveredjen a sárgájával, majd hozzáadjuk a tejfölt, a reszelt sajtot, a tisztított, ledarált vöröshagymát és a füstölt szalonnát. A fűszerekkel ízesítjük. A krémmel megkenjük a kenyérszeleteket, és sütőlemezre rakjuk. Előmelegített forró sütőben (vagy grillsütőben) szép sárgásbarnára megsütjük


[szerkesztés] Zelleres-gombás melegszendvics

Hozzávalók:

  • kb. 40 dkg gomba
  • 1-2 dl tejszín
  • 2 fej vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • vaj
  • 1 nagy fej zeller
  • fehérbors
  • rozmaring
  • kevés liszt vagy keményítő
  • reszelt sajt

Elkészítés: Az apróra vágott zöldségeket a fűszerekkel vajon megpirítjuk, kevés vizet hozzáadva puhára pároljuk. Tejszínnel felöntve behabarjuk. A kész szendvicskrémet a kenyérszeletekre kenjük, megszórjuk reszelt sajttal és forró sütőben 10-15 percig grillezzük. Ez az adag egy nagy tepsit megtölt kenyérszeletekkel (persze attól függ, ki mennyit tesz a kenyérre). És nagyon laktató.