Finnugor népek meséi/Mari mesék/Hogyan keletkeztek a dombok és a völgyek?

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Előző oldal: A hold-szép leány meg a vízikirály « » Következő oldal: Hogyan őriztem a méheket


Hogyan keletkeztek a dombok és a völgyek?

Mari népmese:

Élt egyszer réges-régen egy asszony meg egy ember. Három fiuk volt meg egy lányuk. Az ember meghalt időnek előtte, s az asszony másodszor is férjhez ment, mostohaapát hozott a házhoz. Erre a három fia elhagyta, elmentek a Fehér Folyón túlra. A lány növekedett, szép lánnyá cseperedett. De egyre kereste a fivéreit. Hiába kérdezte, anyja csak nem mondta meg, merre hová mentek.

A lány elment hát egy tudós asszonyhoz:

- Segíts rajtam, anyókám, mondd meg, hová mentek a fivéreim?

- Fivéreid a Fehér Folyó túlsó partjára mentek. Anyád nem mondta meg?

- Anyám eltitkolta előlem.

Erre a lány hazament, anyjához fordult s kérdezte:

- A Fehér Folyón túlra mentek fivéreim?

- Oda - felelte anyja.

- Akkor én is odamegyek, édesanyám.

- Kicsi vagy még - óvta az anyja.

- Mégis megyek.

A lány fehér lovat fogott ezüst kocsijába, feltette rá kiskutyáját meg ezüst sólymát, és elhajtott. Gördül a kocsi, dalol a lány:

Vágtán vágtass, fehér lovam,

zörögj-dörögj, ezüst kocsim,
tollászkodjál, ezüst sólymom,
megyek a Fehér Folyón túlra,

fivéreim fölkeresni.

Megérkezett a lány a Fehér Folyó partjára. Meglátta a víziszellem leánya.

- Gyere, menjünk fürdeni!

- Nem megyek - felelte a lány -, sok a ruha rajtam, sokáig kellene vetkőznöm-öltöznöm. Fivéreimhez sietek, azt mondják itt élnek a Fehér Folyó partján.

- Ha nem jössz, felfallak!

Mit tegyen a lány, ment fürdeni. De előbb levetette ruháját. A víziszellem lánya hamarább jött ki a vízből, és magára öltötte a lány ruháit. Hiába rimánkodott érte:

- Add vissza a ruhámat!

A víziszellem lánya csak nem adta:

- Nem adom vissza, vedd fel az enyémet! Ha nem veszed, felfallak!

Sírt-rítt a lány, de mit tehetett? Fel kellett vennie a víziszellem lányának ruháit.

Azután együtt elindulnak. Átkelne a Fehér Folyón, és eljutnak a lány fivéreihez. A fivérek jól fogadják, de nem őt, hanem a víziszellem lányát, mert azt hitték, ő a húguk. Bevezették a szobába, hellyel kínálták. A húgukat pedig az istállóba küldték, lovakat csutakolni. A víziszellem lányát jól tartották étellel, de a saját húguknak a macska tálkájában adtak enni.

Amint beesteledett, mindnyájan aludni tértek. Kora hajnalban így szóltak a húgukhoz:

- Eredj az istállóba, etesd-itasd a lovakat.

A lány a folyóhoz viszi itatni a lovakat, s közben így dalol:

Igyatok, jó lovacskáim,

víz édes méhsörré váljon,

adjon víg erőt a széna.

A lovak nem isznak, hanem rohannak vissza az istállóba. Hiába ad nekik friss szénát a lány, nem esznek. Búsulnak a lovak, hiába eteti-itatja őket a lány.

Gondolkodnak a fivérek: „Miért soványodnak a lovaink?”

Másnap reggel megint viszi a húguk a lovakat itatni. Egyik fivére meglesi a gabonaszárítónál, és figyelmes lesz az énekére:

Igyatok, jó lovacskáim,

víz édes méhsörré váljon,

adjon víg erőt a széna.

Ámde a lovak elfutottak, vissza az istállóba. Utánuk a leány. De hiába vet eléjük illatos szénát, csak nem esznek a lovak, ott búslakodnak a jászolnál.

Éjjel az egyik fivér felkel, és indul az istállóba megnézni, ettek-e már a lovak? Amint éppen az istálló ablaka alatt megy el, hallja ám, hogy a leány panaszkodik a lovaknak:

- Én vagyok a húguk, az a másik a víziszellem lánya. Ruhát cserélt velem, azt mondta, különben felfal. Itt pusztulok, lovacskáim, s csak ti ismeritek az én nagy bánatomat.

Nagyot dobbant erre a hallgatódzó legény szíve. Berohant az istállóba, felkapta a húgát, és boldogan vitte a házba, fivéreihez. A testvérek sírtak-nevettek örömükben, hogy végre igazán megtalálták egymást.

A legények mindenféle jó falattal, étellel-itallal kínálták a lányt. Azután együtt kimentek az istállóba: hát a lovak jóízűen ropogtatták a szénát.

- Most aztán ellátjuk a víziszellem lányának a baját - mondták a fivérek. Kivezettek egy lovat az istállóból, és a víziszellem lányát kikergették a házból. Visszavették tőle húguk ruháit.

- Nesze, kishúgunk, vedd fel a ruhádat.

A víziszellem lányát meg egy szál ingben a ló farkához kötötték, hadd vigye, amerre szeme lát.

Megszólalt erre a víziszellem lánya:

- Bosszút állok rajtatok! Ne legyen többé sima ez a föld. Hová fejem koppan, nőjön domb belőle, hová derekam ér, legyen mély völgykatlan, ahol hátam roppan, legyen hegynek háta, amit arcom érint, forrásvizű tisztás, ahová karom ér, legyen folyó völgye, ahová a lábam, legyen tónak medre.

Így is lett. A víziszellem gonosz lánya elpusztult, s a négy testvér boldogan élt, tán még ma is élnek, ha meg nem haltak.


Előző oldal: A hold-szép leány meg a vízikirály « » Következő oldal: Hogyan őriztem a méheket