Finnugor népek meséi/Észt mesék/Az úri paripa meg a paraszti ló

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Előző oldal: A szarvas, a farkas meg a medve « » Következő oldal: A csodatevő daráló


Az úri paripa meg a paraszti ló

Észt népmese:

Valamikor régen nagy barátságban élt az úri paripa meg a paraszti ló. Bárhol is találkoztak, mindig szívélyesen köszöntötték egymást. Ha meg idejük engedte, beszédbe elegyedtek, és olyan jól beszélgettek, hogy mindig hirtelen múlt el az idő felettük.

Egyszer azonban úgy esett, hogy az úri paripát elfogta a kevélység, és nagy hangon dicsekedni kezdett:

- Mondd csak kedves testvérem, hogy bírod te ezt az alantas munkát? - kérdezte a paraszti lótól. - A szekeret húzod, az ekét vonszolod, máskor meg a boronába fognak, csak úgy folyik rólad a veríték. Végy példát az én életemről! Én bizony előkelő módon élek. Zabot eszem, és csak előkelő urakat viszek. Nézd, milyen karcsú és szép a lábam, hogy ragyog a patám a tisztaságtól! Csillog-villog a szőröm, délcegen emelkedik a nyakam, homlokomon csillag fehérlik. Ugye, milyen szép vagyok?

- Szép vagy, bizony szép - bólintott a paraszti ló.

- Nagyon jól tudom, hogy szép vagyok. Ne is próbálja senki tagadni! - És az úri paripa még fennhéjázóbb hangon folytatta. - Hát ha még azt látnád, hogyan tudok vágtatni! Szélsebesen! A föld szinte eliramlik nemes lábaim alól, amikor mint a szélvész szállok a könnyű hintó előtt. Te talán még futni se bírsz, szegény testvérkém.

- Csak egy kicsit...

- Tudom, tudom. Nem is érdemes erről beszélnünk. Talán még a csigát se tudnád megelőzni.

- Az bizony meglehet. A csigát talán nem tudom megelőzni, de téged megelőzlek! - vágott vissza a paraszti ló.

Szörnyen megharagudott a vakmerő válaszért az öntelt úri paripa. Lábával a földet kaparta, nagyot toppantott, és ráförmedt a kis paraszti lóra.

- Mérjük össze az erőnket! Versenyezzünk!

- Jól van, versenyezzünk - hagyta rá a másik.

Kimentek hát a legelőre, és megszabták a verseny feltételeit: addig futnak a legelő körül, amíg valamelyikük ki nem dől. Amelyikük tovább bírja, az lesz a győztes.

Az úri paripa büszkén hátravetette fejét, és nekiiramodott. Már az első körnél elhagyta a paraszti lovat, és elvágtatott mellette.

- Nézzétek csak, milyen csoda! Bírod még? Talán már pihentél is egy kicsit? - így gúnyolódott az úri paripa.

- Egyelőre még nem pihenek - felelte a paraszti ló.

Az úri paripa még egyszer körbefutott, újra elvágtatott a paraszti ló mellett, újra felnyerített jó hangosan, és gúnyolódva kiáltotta:

- Ez aztán a csoda! Bírod még? Nem pihensz egy kicsit?

- Egyelőre még nem pihenek - felelte a paraszti ló.

Lám, az úri paripa lefutotta a harmadik kört is. Beérte a paraszti lovat, és elvágtatott mellette, de most már valamelyest csöndesebben nyerített, és a hangjában már kevesebb volt a gúny.

- Milyen csoda! Bírod... még? Még... nem... pihentél?...

- Egyelőre még nem pihenek - felelte a paraszti ló, majd megkérdezte:

- Hát te mért fulladozol, komám?

- Beleakadtam ott abba az átkozott bozótba!

A negyedik kör után az úri paripa már meg se mukkant, szótlanul futott el a paraszti ló mellett.

- Mért lihegsz úgy, komám? - kérdezte a paraszti ló.

- Éppen az imént botlottam meg egy fatönkben.

Az ötödik és hatodik körben az úri paripa már nem tudta megelőzni a paraszti lovat. A hetedik körben a paraszti lő előzte meg az úri paripát. Nemcsak megelőzte, hanem amint elrohant mellette, meg is kérdezte:

- Mi az, mi történt, kedves komám, miért engedsz engem előre?

- Valami eszembe jutott, alaposan végig akarom gondolni úgy, ahogy illik - felelte az úri paripa.

A nyolcadik kör után az úri paripa letért a versenypályáról, a földre vetette magát, és rúgkapálni kezdett.

A paraszti ló megkérdezte:

- Valami bajod van, komám?

- Egy bögöly szúrja a hátamat. Úgy megcsípett, hogy fullánkja a csontomig hatolt. Mindjárt elzavarom, aztán újból beállok a versenybe, futja az időmből.

- Az biz igaz, az időből futja - bólintott rá a paraszti ló, és tovább futott. Mialatt a tizedik kört futotta, az úri paripa szégyenkezve bódorgott a bokrok között, és a füvet csipegette.

- Mi az komám, talán már itt az ebédidő? - kérdezte a paraszti ló.

- Dehogy, dehogy, csak felszállt a köd, és megéheztem. Pihenj te is egy kicsit, komám, hosszú még az idő reggelig, ráérünk, még kedvünkre kiszaladgálhatjuk magunkat - magyarázkodott az úri paripa.

- Várj csak, várj csak egy kicsit! Még lefutok vagy tíz kört, aztán ráadásul még annyit, hiszen még ki sem melegedtem úgy, ahogy illik - felelte a paraszti ló.

Az úri paripa szégyenkezve bámulta a kis mokány ló szívósságát és erejét. Ettől a naptól kezdve nem dicsekedett többé.


Előző oldal: A szarvas, a farkas meg a medve « » Következő oldal: A csodatevő daráló