Címerhatározó/Nagyrábé címere

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

< Címerhatározó(Nagyrábé címere szócikkből átirányítva)

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként Nagyrábé címerével foglalkozik.


Nagyrábé címere.jpg

A település félúton Berettyóújfalu és Püspökladány között fekszik, a Bihari rész Sárréti tájegységén.

Nagyrábé község címere csücsköstalpú kék pajzsban, zöld mezőn három, kissé ívelt, arany búzakalász. A pajzson jobbra forduló nyitott sisak. Sisakdísze jobbra néző, buckán álló, ezüst őrdaru. A sisaktakaró kék-arany, vörös-ezüst.

Nagyrábé címeres pecsétnyomója egy 1692-ben kelt levélről ismert, amelynek minősége sajnos nagyon rossz. Mindössze a FALV PECZTI szavak olvashatók, s címerként három hal formájú (?) ábrázolás vehető ki. A község urbáriumán a pecsétnyomó körirata a következő: RABE FALV PETSETI 1708. A címerkép itt is kivehetetlen.

Mindenesetre az 1708-ban készíttetett pecsétnyomó a községi élet és közigazgatás folyamatosságára utal.

Nagyrábé 1803-ban új pecsétnyomót készíttet, amelynek körirata a következő N. RABEI PETSET 1803.

Címerképe pedig egy hétágú korona középső ágából kinövő, s heraldikailag szembeforduló három búzakalász. Ez utóbbi motívum egyértelműen a falu jobbágy mivoltára, földműves jellegére utal.

1852-ben az akkor vésett pecsétnyomó tanúsága szerint a címer tovább bővült. A NAGYRABÉ HELYSÉG PECSETJE 1852 köriraton belül karéjos pajzsalakban, amelynek alsó harmadát pázsit foglalja el, a pázsitból kinövő, heraldikailag kissé jobbra hajló búzakalász nő ki. A pajzson nyugvó sisak koronája jobbra forduló, egyik lábával követ tartó darumadár látható.

A címer tehát kiegészült sisakkal, koronával és sisakdíszként őrdaruval. A lábával követ tartó daru, amely a Sárrét több településének címerében is felbukkan, a többiekre őrködő, vigyázó madarat jelképezi, átvitt értelemben pedig az óvatosság, a vigyázás szimbóluma. A község címere így tehát heraldikailag teljessé vált, jelezték a sisaktakarókat is.

Ezt a címerképet vésték fel a századfordulótájt készített, akkortájt elterjedő fémbélyegzőre is.

Az 1898-ban felállított, s többek között a települések címereinek a felülvizsgálatával is foglalkozó Országos Községi Törzskönyv Bizottság 1914-ben, a fentiek alapján Nagyrábé címerét a következőképpen határozta meg. “Rendes alakú, kék színű pajzsban, három búzakalász alkalmazandó azzal a kikötéssel, hogy a sisak a heraldika szabályai szerint nem szemben, hanem kissé jobbra fordított helyzetben ábrázolandó, a sisaktakaró pedig jobbról vörös-arany, balról kék-ezüst színűek legyenek.”

(Nyakas Miklós, Hajdú-Bihar Megye címerei. Hajdúböszörmény 1991.)

A címer újratervezésére a település képviselőtestülete 1998-ban adott megbízást Bogdán István grafikus művésznek. Az újratervezett változatot a lektorátus szakvéleményének felhasználásával 1/1999. (I. 19.) ÖR. számú rendeletével 1999. január 19-én fogadta el a képviselőtestület.[1]

  • Irodalom:


A falu címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[2]


Lásd még:



Stop hand.svg Ezen kép(ek) és/vagy dokumentum(ok) nem GFDL licencű(ek), kereskedelmi célokra nem használható(k) fel.

A jelen sablonnal ellátott képek, dokumentumok magántulajdonban vannak. Kereskedelmi felhasználásukat jogszabályok tiltják. Bármely módú felhasználásukra, a jogtulajdonos írásbeli engedélye szükséges!

The image(s) and/or document(s) on this site are not licensed under the GFDL. These are under a non-commercial-use only license.

Images under this license are in private property. The commercial use of these documents is prohibited by law. Every use needs a prior written permission of the copyright owners!