Heraldikai lexikon/Szluha Márton

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

H E R A L D I K ASzluha Márton

Dr. Szluha Márton (1935-2016), verbói. Budapesti genealógus. Kőszegen tanult, majd építészmérnöki diplomát szerzett. Tagja a Magyar Történelmi Társulat Archeográfiai, Heraldikai és Genealógiai Szakosztályának. A Magyar Heraldikai és Genealógia Társaság választmányi tagja, majd alelnöke.

Noha szakmája szerint nem történész, mégis a második világháború utáni nemzedék kiemelkedő genealógusai közé tartozik. Számos műben dolgozta fel a nemesség genealógiáját, általában megyék szerint.

Folytatta Horánszky Pál befejezetlen művét a liptói nemességről, melynek a háború alatt csak az első két kötete jelent meg. A többi kéziratban és jegyzetekben maradt. Szluha Márton ezeket a saját kutatásaival egészítette ki, egészen a jelenkorig. Foglalkozott azon családokkal is, melyek csak az 1754-es nemesi összeírás után érkeztek a megyébe. Hiányossága, hogy a címerek mellékes szerepet játszanak. Ugyanazon családok ágainál azonos címereket tüntet fel, melyek nincsenek tekintettel az egyes változatokra, valamint Horánszky számos tévedését is átvette.

Művei[szerkesztés]

Megemlékezés egy 400 éves csládról. Turul 66, 1993/4, 26-29. l.

A Szluha család története. 1996

Vas vármegye nemes családjai (családfa melléklettel). Írta Balogh Gyula Kiegészítette Szluha Márton [Szombathely, 1894 — Reprint: Budapest, 1999]

Liptó vármegye nemes családjai. Budapest, 2000

Bács-Bodrog vármegye nemes családjai. Budapest, 2002

Nyitra vármegye nemes családjai. 1. A-K., 2. L-Sz. Budapest, 2003-2005

Bács-Bodrog, Csanád, Liptó, Nyitra, Udvarhely és Vas vármegyék nemes családjai. Arcanum 2005. november (CD ROM)

Felvidéki nemes családok. I-II. Arcanum 2007. március (CD ROM)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

http://www.macse.hu/society/hirek.php?id=224