Heraldikai lexikon/Féltestvér

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Névváltozatok:
apúl testvér (Nagy III. 52.), félvérű testvérek (Új Idők lexikona X. 2376.)
Rövidítések

Féltestvér, az egyazon szülői pártól származó ún telivérű (édes) testvérekkel szemben azok a testvérek, akiknek csak az egyik szülőjük közös. Az öröklési jogban az édes testvérek mindkét szülő után örökölnek, a féltestvérek csak a saját szülőjük után. A múltban a rossz egészségügyi és életkörülmények következtében gyakran megesett, hogy valamelyik szülő idő előtt meghat, amikor a gyermekek még csak kiskorúak voltak. Ilyenkor az anya, illetve az apa általában újból házasságra lépett, amelyből további gyermekek származhattak. Gyakran megesett, hogy az egyik szülő házastársának halála miatt élete folyamán kettőnél több házasságot is kötött. A házasságban a nők védelmet élvezhettek a rokonok vagy az idegenek törekvéseivel szemben, ami a családi vagyon megszerzésére vagy más effélére irányulhatott, a férfiak pedig egy előnyös házassággal nagyobb vagyonra és magasabb társadalmi állásra is szert tehettek. Ezáltal a házasfelek biztosítani tudták utódaik jövőjét is. A válás jogi lehetőségének bevezetése előtt egyedül az egyik házasfél halála után, esetleg a házasság érvénytelenítése után volt lehetőség újabb házasságra lépni, míg a polgári törvénykönyvek bevezetésével lehetőség nyílt a házasfelek elválására és újraházasodására, miáltal a féltestvérek aránya is megnövekedett. Ezek néha más-más kontinensen élnek, nagy köztük a korkülönbség vagy egyáltalán nem is ismerik egymást.