Címerhatározó/A címerhatározás szabályai
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A címerhatározás elvei
A címerhatározásnál abból az alapfeltevésből indulunk ki, hogy az adott címerre vonatkozó információk a kereső személy számára nem állnak rendelkezésre, csak a címer konkrét képe, rajza. Így a meghatározáskor rendszertani elemként figyelembe vehetők a legapróbb megkülönböztető jegyek is (pl. a sas szárnyának és farkának alakja, állása, a repülőtollak száma; az oroszlán testtartása, farkának alakja; a pólya helyzete és kiegészítő jegyei stb.), melyeket a címerleírás általában elhanyagol. A címerek meghatározásakor tehát egy-egy konkrét címerrajzot és nem leírást elemzünk. A kérdést azonban nem szabad pusztán mechanikus módon kezelni, mivel egy címerleírásnak töbféle konkrét címerábrázolása is lehet. (Így például Rimaszombat újonnan megrajzolt címerében a fekete sas alakja teljesen más mint a korábbié volt). Ezért az eltérésekre, két ábra azonos névhez tartozására a határozóban külön is utalni kell.
A címerhatározás szabályai némileg eltérnek a címerleírás elveitől. A legszembetűnőbb különbséget az osztott címerek fő címermezőjének a kijelölése fogja jelenteni. Ez mindig a jobb felső sarokban és/vagy fent fog elhelyezkedni és 1-es számmal jelöljük. A boglárpajzsokról és egyéb kispajzsokról csak azt állapítjuk meg, hogy ott vannak-e a címerben vagy sem. A két csoport külön-kölön határozói kategóriát alkot, de ezt követően a boglárpajzsok határozói funkciója véget is ér.
Az egyesített címerek a határozás szempontjából osztott címerek, de a meghatározáskor csak a fő címerpajzs fő címermezője lesz releváns. Ezt ugyancsak 1-es számmal jelöltük. A címerleírás fő címermezőire lásd a heraldika címszót.
A Mesteralakok rendszere közvetlenül kapcsolódik a címermezők osztályozásához. Egy-egy címerosztási típusnak a rendszerben egy-egy mesteralak-főtípus felel meg, ami kijelöli ezek rendszertani és határozói sorrendjét is.
A fő tagolási módok határozói sorrendje vágott, hasított, harántolt, balharántolt, négyelt és harántnégyelt.
A fő mesteralakok határozói sorendje pólya, cölöp, harántpólya, balharántpólya, kereszt és harántkereszt.
A határozó szerkezeti elemeinek rövidítéseire lásd a Címerhatározó kezdőlapját.
A címerképek osztályozására lásd a heraldika címszót.
A címerhatározás szabályai kisebb változtatásokkal Szegedi Lászlónak a Századok 1999/1-es számában megjelent cikkén alapulnak. (Lásd a Címerhatározó kezdőlapját.)
[szerkesztés] A címerhatározás szabályai
A nevezéktani kérdések tisztázása után az erre épülő determinációs szabályokat kell létrehozni. Néhány szabályt már az első heroldok is megalkottak, de ezek nem mondanak semmit a címerek morfológiai tulajdonságairól. Lényegében csak a címergyakorlat (ars heraldica) előírásai. Az "ars" szónak azonban kétféle értelme van. Jelenti a módszert, mely által a címerek szabályosan megkomponálhatók és esztétikai fogalom, mely lehetővé teszi egy reprezentatív jellegű szimbólum létrehozását. Számunkra a fogalom első jelentése lesz az a metodikai eszköz, mely által a címerek belső törvényszerűségei empirikus módon felderíthetők.
Bartolo de Sassoferrato már eljutott a szerkezeti címertan küszöbéig amikor megállapította, hogy a címerábrák egyrészt létező dolgokra oszlanak (állat, épület, hegy, virág), másrészt olyan dolgokra, ahol a jelvények (alakzatok) bizonyos mázak váltakozásaiból jönnek létre (felezés, négyelés; cölöp, pólya stb.), illetve olyanokra, melyek e kétféle jelvény összetételéből állnak (pl. valamilyen címerkép egy mezőben). Ezen a területen tehát új utat kell törnünk, hogy felderíthessük a címerek szerkezeti felépítésének mélyrétegét.
A determinációs folyamat során azt állapítjuk meg, hogy: I. osztott vagy osztatlan-e a pajzs (EGY, OSZ), II. milyen a fő címermező borítása (E, T), III. milyen fő címerábra van a fő címermezőben (pó, cöl, hbp, ker, pfő, pta, em, emb, tár, áll, term, növ, ec). Ha ezzel végeztünk és a címert még mindig nem sikerült meghatároznunk, csoportjába besorolnunk, a IV. lépésben vizsgáljuk a fő címerábra megkülönböztető jegyeit: a.) számát, majd b.) külön jegyeit, c.) helyzetét, d.) kiegészítő jegyeit, e.) színét.
Az osztott címereknél a tagolás miatt a kis ábrákon (pl. egy pénzérmén, pecséten) a mezőkben elhelyezett címerábrák nehezen ismerhetők fel. Ezért itt arra törekszünk, hogy az egyes címereket a tagolás eltérései alapján minél részletesebben besorolhassuk. Ezért külön-külön csoportot alkotnak az osztatlan címerek (O; olyan címerek, melyek mezője nem osztott, de boglárpajzs és más kispajzs látható benne), a felezett (F), a harmadolt (H), négyelt (N), ötödölt (Ö), hatodolt (HA) és a hatnál többször osztott (HT) címerek. A nagyobb osztási fok már viszonylag ritka. Szükség esetén az egyes alkategóriákon belül az osztott címerek meghatározása is tovább folyhat az egyszerű címereknél használt elvek szerint, azaz a fő címerábra (mesteralak vagy címerkép) és ezek megkülönböztető jegyei szerint, de a tagolási fok fent említett részletessége így is elégséges határozói kategóriát eredményez ahhoz, hogy megfelelően kis számú címert tartalmazó csoportok jöjjenek létre.
Lássuk ezek után a címerhatározás konkrét szabályait!
[szerkesztés] I. Egyszerű és osztott címerek
I. Mivel az egyszerű, valamint az osztott (és egyesített) címerek meghatározásának menete némiképp eltér egymástól, az első lépésben azt kell megállapítanunk, hogy a címerpajzs egyszerű, osztatlan (jele EGY) vagy összetett, tehát osztott, illetve egysített-e (jele OSZ). A két típus külön rendszertani egységet képez.
- A címer egyszerű (EGY):
1. Ha az alap borítása egynemű (egyféle borítású -- arany, ezüst, vörös, kék, zöld, fekete, egyéb szín, bubdabőr).
2. Ha az alap többnemű (pl. arannyal és vörössel hasított pajzs), a címerpajzs akkor nem számít osztottnak:
a) ha a mezők (tagolások) egyikében sincs címerábra (ekkor a tagolások mesteralakok),
b) ha a címerábra mindegyik mezőre színváltás nélkül rá van helyezve (ez többmázú alap), miközben a mezők egyikében sincs egyéb címerábra (a cölöpölt, pólyázott, vágott, sakkozott, stb. pajzsok szintén ilyen többmázú alapok és nem külön mezők konglomerátumai).
3. Nem számít osztásnak:
a) a pajzsfő és a pajzstalp (mesteralakok), ha borításuk eltér a pajzsmező borításától,
b) az egyféle borítású alapon nem egyenes osztóvonallal (vagy ennek görbe változatával), hanem mesteralakkal (pl. cölöppel, esetleg címerképpel) tagolt pajzs akkor sem, ha az egyféle borítású alapon más címerábra is van,
c) az osztóvonalra helyezett és különböző borítású mezőket elkülönítő mesteralak (esetleg címerábra), ha egyik mezőben sincs címerábra,
d) a pajzsmezőt teljes egészében beborító pólyázás, cölöpözés, hasítás, vágás, harántpólyázás, sakkozás, stb. (ezek alapok),
e) természetes ábrázolásmód esetén (pl. hullámzó tengeren hánykolódó hajó, sziklák közt csörgedező patak) a pajzs osztatla és egyféle borítású (a címermező színe az ég kékje).
- A címer osztott és egyesített (OSZ):
1. Ha a többnemű alapon színváltó címerábra van.
2. Ha a többnemű alapon a címerábra csak az egyik vagy legalább egy mezőre van ráhelyezve.
3. a) A pajzsfő és a pajzstalp csak akkor számít mezőnek, ha az összetett pajzsokban külön mező funkcióját tölti be (ha pl. borításuk megegyezik a címerpajzs egyéb részeinek borításával és/vagy más címerábra is van bennük).
b) Az osztóvonal által tagolt egyféle borítású alap akkor is osztott címernek számít, ha a mezők egyikében sincs egyéb címerábra vagy ha a fő címerábra az egyféle borítású mezők mindegyikére rá van helyezve (mivel ezek semmilyen EGY kategóriába sem sorolhatók be).
4. A címer osztott: a) ha az egyféle borítású alapon az osztóvonalon mesteralak van (pl. cölöp vagy egyéb címerábra), a címer osztott, ha a mesteralak (esetleg a címerkép) helyzetéből logikusan osztott címerre következtethetünk,
b) ha a többnemű alapon az osztóvonalon mesteralak van (pl. pólya vagy egyéb címerábra), és az ilyen módon elválasztott mezők legalább egyikében egyéb címerábra is van, a címer ugyancsak osztott lesz.
5. Osztott címernek számít mindenféle címer, melyen boglárpajzs vagy bármilyen helyzetben egyéb kispajzs található (mint pl. Litvánia címerében a lovas kezében tartott kettős keresztes pajzs), mivel ezen címereket legalább két másik címerpajzsból állították össze -- kivéve a művészcímert, mivel itt a díszíttlen kispajzs nem külön címernek, hanem címerképnek számít.
6. Osztott címernek számít az egyesített címer is (mivel összetett).
[szerkesztés] II. A borítás típusa
A II. lépésben azt határozzuk meg, hogy milyen a fő címermező borítása. Az EGY 1-2. pontokban felsorolt szabályszerűségek értelmében a címermező (vagy a fő címermező) lehet egynemű, egyféle borítású (jele E) vagy (két- és kettőnél) többféle borítású (jele T).
Az egyféle borítású alap színsorrendben lehet arany (ar), ezüst (ez), vörös (vö), kék (ké), zöld (zö), fekete (fe), egyéb szín (esz), ismeretlen máz (imá) és bundabőr (bb). (Lásd Címerhatározó/EGY/E.)
A többféle borítású alapok sorendje először a kétféle borítású alapoknál a főbb mesteralakoknak megfelelő címertagolás sorrendjét követi, majd az egyes alcsoportokon belül a színsorrendet, a következő módon: vágott pajzsok(vá), pólyázott vagy vágott (pvá), hasított (ha), cölöpölt vagy hasított (clö), harántolt vagy balharántolt (hbh) - ide értve a harántpólyázást és a harántvágást is, négyelt vagy harántnégyelt (nhn), pajzsok, egyéb kétmázú alapok (eka) (ide tartozik pl. a sakkozás, a harántsakkozás, a rutázás stb), háromféle borítású alapok (hrm), négyféle borítású alapok (négy) és négynél többféle borítású alapok (ntö). A két- és többmázú alapok esetében a színsorrendet mindig a jobb felső sarokban található borítás adja meg (beleértve a harántvágott pajzsokat is). (Lásd Címerhatározó/EGY/T.)
A kettőnél többféle borítású alapok kis számban fordulnak elő, ezért itt néhány rendszertani csoport bevezetése is elégséges. Sorrendjüket a borítások száma határozza meg: hárommázú (hrm), négymázú (négy) és négynél több mázú alapok (ntö), majd a fő mesteralakok tagolási rendje és végül a színsorrend. (Lásd Címerhatározó/EGY/T.)
Egyféle borítású alapok (E) színsorrendben (ar, ez, vö, ké, zö, fe, esz, imá, bb) 
Kétféle borítású alapok (T) tagolási sorrendben (vá, pvá, ha, clö, hbh, nhn, eka) 
Többféle borítású alapok (T) a mázak száma szerint (hrm, négy, ntö)
Néhány háromféle borítású alap (hrm) 
Néhány négyféle borítású alap (négy) 
Néhány négynél többféle borítású alap (ntö) 
[szerkesztés] III. Fő címermezők és fő címerábrák
Mivel az osztott címerek tagolása miatt a kis ábrákon (pl. egy pénzérmén, pecséten) a mezőkben elhelyezett címerábrák nehezen ismerhetők fel, az osztott címereknél arra törekszünk, hogy minél több különböző határozói kategóriát hozzunk létre maga a tagolás eltérései alapján. Ezért alkotnak külön-külön csoportot az osztatlan címerek (O; olyan címerek, melyekben boglárpajzs és más kispajzs látható, de maga a mező osztatlan), a felezett (F), harmadolt (H), négyelt (N), ötödölt (Ö), hatodolt (HA) és hatnál többször osztott (HT) címerek. Az ennél többször osztott címerek már viszonylag ritkák.
A címerhatározáskor abból az alapelvből indulunk ki, hogy két címer megkülönböztetéséhez (főleg az osztott címerek esetében) nem szükséges az egész címerpajzsot vizsgálni, hanem egyszerűbb és célravezetőbb csak a fő címermezőt és/vagy a fő címerábrát szemlélni (tehát a pajzs borítását, ennek figyelmen kívül hagyásával, és díszítését). A színsorrend csak a két azonos borítású címermező klasszifikációjakor lesz mérvadó (a díszítés elsődlegessége mellett). A további lépés tehát a fő címermező kijelölése lesz (az osztott pajzsoknál).
[szerkesztés] Fő címermező
A fő címermező az osztatlan pajzsok esetében az egész címerpajzs. Osztott és egyesített címereknél megállapítjuk, hogy a pajzsban van(nak)-e boglárpajzs(ok) vagy más kispajzs(ok). Az osztott címereknél csak akkor beszélünk osztatlan fő címerpajzsról (O), ha azon boglárpajzs vagy bármilyen más helyzetű kispajzs található. (Kivétel a művészcímer, melynek három díszítetlen, azaz címer nélküli kispajzsa nem külön-külön címernek, hanem egy-egy címerképnek számít.) Az osztott címereknél a boglárpajzsokat és az egyéb kispajzsokat nem számítjuk a címermezők közé. Csak akkor van határozói szerepük, ha egyébként két teljesen azonos címert lehet általuk megkülönböztetni. A boglárpajzsokkal kapcsolatban megállapítjuk, hogy ott vannak-e a címerben vagy sem. Szerepük a determináció szempontjából ezzel véget is ér.
Az osztott címereknél csak az egyesített címerek fő címerpajzsai és a boglárpajzzsal ellátott osztott címerek lehetnek osztatlanok (mivel ezek is összetett címerek), és öszetett címernek számít minden olyan pajzs, melyen bármilyen pozícióban (pl. lovas kezében díszített pajzs, mint Litvánia címerében) boglárpajzs vagy bármilyen kispajzs van, amely nem címerábrának, hanem külön címernek számít, kivéve a művészcímerek három kis pajzsát.
A fő címermező díszítése (és végső esetben borítása) tehát a teljes címer meghatározásának az alapja lesz. A gondot elsősorban az összetett, osztott címerek fő címermezőinek kijelölése okozhatja. Ezért a "címer a címerben" elv alapján járunk el. Leegyszerűsítve, a fő címermező helye mindig a jobb felső sarok. Osztott címerben fő címermezőnek számít:
1. A jobb oldalon és/vagy fent elhelyezkedő mező. (A tagolásban szimmetriát keresünk, ezért ha pl. a négyelt pajzs jobb felső mezője maga is osztott, a fő címermező nem az osztott mező jobb felső része lesz, hanem a négyelt pajzs egész jobb felső mezője.)
2. Az egyesített címerek meghatározásakor a fő címerpajzs a domináns pajzs lesz: a jobb oldali, a nagyobb, a felső, a középső stb.
A fő címermező meghatározásával egy időben megállapíthatjuk azt is, hogy az összetett címerek hányszor osztottak.
Az összetett címer (és az egyesített címereknél a fő címerpajzs) rendszertani sorrendje a következő: osztatlan pajzsok (jele O; csak az egyesített címerek fő címerpajzsai és a boglárpajzzsal ellátott osztatlan címerek lehetnek osztatlanok [ezek is összetett címerek]; összetett címernek számít minden olyan pajzs, melyen bármilyen pozícióban [pl. lovas kezében díszített pajzs, mint Litvánia címerében] boglárpajzs vagy bármilyen kispajzs van, amely nem számít címerképnek, mint pl. a művészcímerek három kis pajzsa); felezett, kétszer osztott (F), harmadolt (H), négyelt (N), ötödölt (Ö), hatodolt (HA) és hatnál többször osztott (HT) pajzsok.
A nagyobb osztási fok általában már ritka. Ha pl. a felezet pajzsok határozói sorrendjét kell megállapítanunk, a kétféle mázú alapoknál és a címerosztásnál tárgyalt sorrendet vesszük alapul (hasított, vágott, harántolt, balharántolt, egyéb módon felezett).
[szerkesztés] Az osztások száma
Az osztások számának megállapítására szintén be kell vezetni néhány szabályt:
1. Az osztott pajzsban mindig szimmetriát keresünk. A pajzs annyiszor osztott ahány legkevesebb részre az a szimmetria és a (címerábrákat is figyelemmel kísérő) logikus megfontolás értelmében felosztható.
2. Ha nincs szimmetria, minden mező külön osztásnak számít.
3. A pajzsfő és a pajzstalp csak mesteralak, kivéve, ha önálló címermező funkcióját töltik be.
4. Az egyesített címer annyiszor osztot, ahány részre oszlik a fő címerpajzs.
[szerkesztés] Fő címerábra
A meghatározás következő lépésében megállapítjuk, hogy a fő címermezőben milyen címerábra szerepel. Ez lehet mesteralak és címerkép, de előfordulhat, hogy a fő címermezőben nincs címerábra. Ilyenkor a címer rendszertani pozícióját a fő címermező tagolásának típusa és végső soron a borítása adja meg.
A címerek helyét a rendszertanban a fő címerábra jelöli ki.
A fő mesteralakok rendszertani sorrendje a következő: pólya (pó), cölöp (cöl), harántpólya vagy balharántpólya (hbp), kereszt (ker), pajzsfő (pfő), pajzstalp (pt) és egyéb mesteralak (em).
A fő címerképek rendszertani sorrendje: ember (emb), tárgy (tár), állat (áll), természeti tárgy vagy jelenség (term), növény (növ) és egyéb címerkép (ec).
Minthogy a címerpajzson általában egyidejűleg több címerábra is szerepel, a meghatározás szempontjából fontos a fő címerábra kijelölése.
A fő címerábra tehát:
I. amely a fő címermezőben domináns, ha ilyen nincs, az, amely
II. meghatározott pajzsrészen található: a boglárhelyen (5), a díszhelyen (2), a főhelyen (1), a pajzsfő hátsó részén (3), a pajzstalp közepén (8 - köldökhely), a pajzsderék elején (4.), a pajzsderék bal oldalán (6), a pajzstalp elején (7.) vagy a pajzstalp hátsó részén (9) helyezkedik el.
Nem számít külön címerábrának az, amely szerves részben áll egy másik címerábrával (pl. az oroszlán fején a korona, mancsában a szablya, a gránátból kicsapó lángnyelv, mert ezek a fő címerábra kiegészítő jegyeit, díszítését alkotják vagy az adott címerábrához szervesen hozzá tartozó általános ábrázolásmódok, mint a gránátból kicsapó lángnyelvek vagy a párduc szájából és füleiből előtörő lángnyelvek. Nem külön címerábrák azok sem, amelyek a fő címerábra díszítését képezik (pl. a sas mellén elhelyezett félhold, a pólyára helyezett leopárd). Mivel csak a 'díszítés' funkcióját töltik be, klasszifikációs szempontból mindig csak legfeljebb mellék-címerábrának fognak számítani. (Ha pl. pólyán leopárd van, a pólya lesz a fő címerábra, annak ellenére, hogy a pólya van alul, mert a leopárd csak a pólya kiegészítő jegye, díszítése.) Így pl. a br. Fejérváry család címerében az oroszlán domináns pozícióban és középen található ugyan, de mégsem ez lesz a fő címerábra, hanem a pólya, mert a pólya az egyféle színű alapon nem hozott létre címermezőt, így a mesteralak (és nem a mező) funkcióját tölti be.
A br. Fejárváry család címerében az egyféle (E) borítású alapon (ké) a fő címerábra (M) a vörös pólya lesz, mert egyrészt ez van középen, másrészt domináns helyzetben is, mely meghatározza a rajta levő oroszlán alakját. Az oroszlán azért van járó helyzetben, mert a pólya alakja csak ezen póz ábrázolását teszi lehetővé a címeren. Ezért a pólya a fő-, az oroszlán a mellék-címerábra.
Mellette példák láthatók olyan oroszlános címerekre, amikor az oroszlán nem veszíti el a pozícióját, mint fő címerábra, akkor sem, ha több mesteralakot helyeznek el fölötte, mert az oroszlán pozíciója nagysága stb. nem alkalmazkodik a pajzsban szereplő mesteralakok geometriájához. Az első címeren Svédország régi címere látható: arany oroszlán kékkel és ezüsttel hatszor balharántvágott (háromszor harántpólyázott) alapon. Itt a balharántvágás kétféle mázú alap lesz és az oroszlán a fő címerkép. Az alap borításához (a sávok nagyságához) csak a kis vörös szívek alklamazkodnak, így ezek mellék-címerképek. A második pajzson, az Abernethy család vörös oroszlánja látható ezüst alapon, melyek fekete fodros harántpólya húzódik keresztül. Itt is az oroszlán lesz a fő címerábra, annak ellenére, hogy a harántpólya van felül, mivel az nem alkalmazkodik a fodros harántpólya alakjához. Ez a fajta pólya egyébként, melyet keresztül húznak a címerábrán, általában a családi állapotot (pl. a törvénytelen származást) fejezi ki, tehát nem is valódi mesteralak, hanem mellékjegy (brisure). A harmadik pajzs a skót uralkodói család címerének első példája, II. David Bruce, Skócia királyának pajzsa: arany alapon vörös liliomos keretben vörös oroszlán. Mellette (Ros grófja) az oroszlánon még egy sakkozott pólyát is elhelyeztek. Ezzel a megkülönböztetéssel a címerviselő rokonságát fejezték ki a királyi családdal. Az oroszlán alakja itt sem alkalmazkodott a pólya geometriájához, ezért a fő címerábra itt is az oroszlán (azon kívül, hogy az volt az királyi címerben is). Mellette John Stuart (a későbbi III. Róbert király) oroszlánjára egy sakkozott tornagallért helyeztek, de még jellemzőbben mutatja az oroszlán pozícióját, mint fő címerábráét David Stuart, Starthern grófjának címere, ahol az oroszlán fölé nemcsak egy vörös szarufát helyeztek, hanem mindkettő fölé még egy sakkozott pólyát is, mégis ennek ellenére itt is az oroszlán számít a fő címerábrának.
[szerkesztés] IV. A fő címerábrák jegyei
A meghatározás menete a negyedik lépésben a fő címerábrák mekülönböztető jegyei szerint folytatódik. Pl. az angol szakterminológiában ennek a tulajdonság (attribute) kifejezés felel meg, mely implicit módon benne foglaltatik a címerábra terminológiájában (pl. a hím griffnek nics szárnya) vagy speciális tulajdonságokat jelöl: egyesek olyan részletekre vonatkoznak, mint a csőr, a karmok színe, mások a címerábra pózára (attitude) vonatkoznak, melyre a címerábrák helyzete (pl. cölöpösen elhelyezett lándzsa) vagy a specifikus jelentésű nevezéktan által utalhatunk.
4.a. Először megállapítjuk a fő címerábra számát (egy, kettő, három, vagy háromnál több: pl. egy oroszlán, három pólya). Ha a járulékos vagy megkülönböztető jegyek kategóriáját tovább finomítjuk, megvizsgálhatjuk 4.b. a külön jegyeket, majd 4.c. a címerábra helyzetét s végül a 4.d. kiegészítő jegyeket, illetve 4.e. a címerábra borítását (pl. két növekvő, visszanéző, kétfarkú, vörössel fegyverzett aranyoroszlán; három lékelt, hullámos, ezüst felsőpólya). A fő címerábra borításának rendszerezését a színsorrend szerint végezzük el (E, T). Például az "oroszlán" csoporton belül az arany álló oroszlán megelőzi az ezüst álló oroszlánt.
V. Ha ez sem jelent elégséges megkülönböztetést (ami főleg a gyakori címerábráknál fordulhat elő), két címerábra (két címer) közt ötödik lépésben a mellék-címerábrák rendszertani és határozói (klasszifikációs rendszerbeli) sorrendje szerint osztályozunk. Osztott címereknél vizsgáljuk a 2., 3. stb. mezőt, a boglárpajzsot, majd VI. lépésben a címer külső tartozékait is szemügyre vesszük (elsőként a sisakdíszt, majd az egyéb kiegészítő címerelemeket).
Összefoglalva, a címerhatározás minimum kettő, maximum hat lépésben végezhető el. I. Eldöntjük, hogy a címerpajzs egyszerű (EGY) vagy osztott (OSZ) és meghatározzuk a fő címermezőt. II. Megállapítjuk, hogy a fő címermező milyen borítású (E, T); III. hogy a fő címermezőben milyen fő címerábra van (pó, cöl, hbp, ker, pfő, pta, em, emb, tár, áll, term, növ, ec, ø); IV. hogy a fő címerábra milyen járulékos avagy megkülönböztető jegyekkel rendelkezik és milyen a borítása (E, T); V. vizsgáljuk a mellék-címerábrákat, -mezőket, a boglárpajzsot, és VI. a kiegészítő címerelemeket (a sisakdíszt, egyéb címerelemeket).
A címerek konkrét meghatározása a határozói kulcsok segítségével végezhető el.
[szerkesztés] A címerhatározás elmélete
Az itt meghatározott szabályok mögött egységes, komplex és dinamikus klasszifikációs rendszer áll, melyből a címerpajzsok (megrajzolásának) genetikus eredete (címergyakorlati elv) és maguk a szabályok is levezethetők (címerelméleti elv). Magyarázatot kell tehát adni a fenti szabályokra, hogy láthassuk a címertani és -határozói rendszer alapelvét (rendszertani elv), mely a címerleírásnak, a címerrendszertannak és az elméleti heraldikának is kiinduló pontja (kalsszifikációs elv).
A szabályok magyarázatára és a címerrendszertan felépítésére a legjobb módszer a címerek morfogenetikus szemlélete. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy a címerek megrajzolásának kezdeténél mindig az üres pajzs áll. Ez a tény determinálja a címerszabályokat és a szabályok által létrehozott teljes klasszifikációs rendszert is. A pajzsnak ugyanis meghatározott alakja van, ami behatárolja és kijelöli a díszítés lehetséges módjait. A díszítés szerkezete, bonyolultsági foka stb. ugyanis az emberi percepciós képességek és a rendelkezésre álló szabad tér függvénye.
A morfogenetikus módszer az egyes alkotórészek, pajzselemek (tehát a címerpajzs objektumai és kölcsönös elrendezésük) létrejöttének kapcsolatát vizsgálja. Ezért különbséget kell tennünk a címerleírás és a címerhatározás szempontjai között. A címerleírás definíciói a -határozás számára gyakran pontatlanok, elégtelenek (főképp a címerábrák részletes megkülönböztető jegyei tekintetében) és következetlenek. Arra kell tehát törekedni, hogy ezen különbségek minél kisebbek legyenek. Pontos címerleírás híján az adott címert, különféleképpen lehet megrajzolni. Ezen a megkülönböztető jegyek pontosításával némileg lehet segíteni. Semmi sem pótolhatja azonban az eredeti címerrajzot.
A címerhatározás címerelmélete (tehát címerleírása) magát a pajzsot elemzi, annak borítását, osztását, és a pajzsmezőben elhelyezkedő címerábrák kölcsönös viszonyát, pontos morfológiai és genetikai összefüggések szernt. Ez a szemléletmód elősegíti a címerelmélet egységesítését, a hatékony címerleírási rendszerek kialakítását; a címerrendszertant és a klasszifikációt logikailag rendezi, pontos szabályokat hoz létre, tehát egységes rendszert alkot, mely néhány közös jegy és szabály által leírható és definiálható. Ezen rendszerben bármely tetszőleges (szabályos) címer elhelyezhető és visszakereshető. A címerhatározás, és -klasszifikáció elmélete egyrészt egyfajta "periódusos rendszernek" tekinthető, melyben minden létező és még nem létező címernek előre meghatározott rendszertani helye van, másrészt egyfajta "matrix rendszer" is, mint pl. Jakobson fonetikai rendszere, mely a bináris elv alapján diszkrét és ellentétes megkülönböztető jegyekkel, ellentétpárokkal operál. Ezen rendszerben a címerek néhány ellentétpár segítségével (ítéletekkel és negációikkal) leírhatók A címereknek tehát a klasszifikációs rendszerben egyrészt meghatározott helye van (rendszertani elv), másrészt a helyük pontosan meghatározható (határozói elv), s a két pozíció a címerhatározó rendszerén belül egymással azonos.
Ezen szabályok, valalmint a címerelmélet megfelelő szintje teszi lehetővé, hogy átfogó klasszifikációs rendszer létrehozására egyáltalán gondolhassunk. Gatterer a címerek szerkezeti felépítésének kérdését éles logikával fejtette ki. Elméletét Bárczay Oszkár tévtannak nevezte (A heraldika kézikönyve. Budapest 1897, 498. l. ), de aligha volt igaza, különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy a címerhatározás, (és a klasszifikáció), során az ő elvei szerint lehet meghatározni, mikor beszélhetünk egyszerű és osztott címerről.
Gatterer a címertan Euklidésze, és bár nem alkotott külön rendszertani szabályokat, a szerkezeti törvényszerűségek felderítésével jó alapot szolgáltatott ezekhez. Megmutatja, hogy néhány osztóvonal által hogyan jönnek létre a címerpajzs morfológiai alakzatai és ezek miként képeznek rendszert. Kimutatta, hogy a négyféle irányú osztóvonal valamelyikének alkalmazása osztott pajzsot eredményez. Ha nincs semmilyen osztóvonal, a pajzs egyszerű. Ekkor a pajzs csak egyetlen térből (Raum) áll, nevezetesen a pajzs felületéből (Oberfläche). A másik esteben a pajzs legalább két térből áll, tehát osztott. Azt a teret, melyet osztóvonalak zárnak körül, mezőnek (Platz) nevezzük. Ehhez jön még a mezők színe, melyek a különféle alakzatok (Körper) tulajdonképpeni létrehozói. Az egyszerű pajzs csak egy tinktúrából állhat, az osztott viszont egynél többől. Ha egy tinktúra annyi mezőben helyezkedik el, mint a töbi, egyszerű pajzsosztás (Schildestheilung) vagy tagolás (Section) keletkezik. Ha viszont egy tinktúra több mezőt foglal el, mint a többi, mesteralakot (Ehrenstück oder Heroldsfigur) kapunk. A tagolások tehát nem egyebek, mint tinktúrák, mert az osztóvonalak egyenletesen osztják el azokat a pajzsban. Azt a mezőt (Platz), melyben címerábra (Wappenfigur) van, alapnak (Feld) nevezzük. Az egyszerű pajzsnak csak egy alapja lehet, az osztottnak több is, de csak akkor, ha a mezőben van címerábra. (Vö.: J. Ch. Gatterer: Abriss der Heraldik. Göttingen 1774. 13-14. l.)
A címermezők és mesteralkok pozíciójának vizsgálatánál alapvető fontosságot fog kapni a színezés, ez határozza meg ugyanis, hogy milyen morfológiai jegyekkel találkozunk a pajzson. Ezen alapkérdések vizsgálata után dönthető el, hogy a mezők és a mesteralakok, valamint a címerképek hogyan viszonyulnak egymáshoz.
Itt tehát alapvető morfológiai kérdésekről van szó, melyet már Martin Schmeitzel is érintett: "...die ex Sectionibus entstehende spatia, manchemal leer erscheinen,... manchemal aber auch, wo nicht alle, doch einige, mit anderen Figuren besetzt sind,... Bey diesen Exempeln ist zu mercken, daß bey solchen Wappen, derjenige Platz, da eine Figur erscheinen, so dann respectu figurae, feld genennt werde..." (Lásd M. Schmeitzel: Einleitung in die Wappenlehre. Jena 1723, 134. l.)
Mindebből az a tanulság, hogy az olyan szerkezeti elemek terminológiáját, mint pl. a mező (Platz), az alap (Feld), a tagolás (Sektion) stb. pontosan meg kell határozni, hogy a klasszifikációs rendszer számára koherens és pontos kategóriákat kapjunk, melyek megkönnyítik a címerek rendszerezését és lehetővé teszik a fontos strukturális elemek pontos felismerését és definiálását.
Mint láttuk, a heraldikában az egyszerű és osztott címerekben minden üres tér mezőnek számít és minden mezőt alapnak tekintenek, melyben van valamilyen címerábra. A van és a nincs ítéletek ezen a ponton hermeneutikailag, az értelmezés és az interpretáció szempontjából döntik el a pajzsban az osztóvonalak által létrejövő alakzatok logikáját és jelölik ki helyüket a rendszerben.
Így pl. a von Schönfels család ezüsttel és feketével háromszor harántvágott címerében vagy négy mező van vagy csak egy (potenciális) alap. Ha az alapnak az ezüst fémet tekintjük, a mezőben két fekete harántpólya van, ha a fekete színt vesszük alapnak, a mesteralak a két ezüst harántpólya lesz. Lehetséges olyan értelmezés is, hogy a három vágás által négy mező jött létre. Ez azonban csak akkor tűnik megalapozottnak, ha az így létrejött mezők legalább egyikéban külön címerábra is van.
Itt kap külön jelentőséget azon kérdés vizsgálata, hogy egy mezőben van-e címerábra vagy sem. Lehetséges ugyanis olyan elrendezés is, amikor mindkét mázra ráhelyezünk egy vagy több címerábrát. Ilyen esetben az ezüst és a fekete vágások együttesen képezik az adott címerábra (kétféle mázú: K) alapját, és a pajzsban ekkor csak egyetlen (kétféle mázú) mező jön létre. A helytállóbb megoldás tehát az, ha az ilyen típust kétféle mázú alapnak és nem (négy) külön mezőnek tekintjük.
Ehhez hasonló szerkezetű alapot figyelhetünk meg a von Holtzendorf család címerében, ahol az ezüsttel és feketével négyelt mezők mndegyikére ráhelyezték a vörös pólyát. A hasítás és a vágás által négy mező jött ugyan létre, de ezek csak mesteralaknak (a pólyának) egyetlen kétféle mázú alapját képezik. Ha tehát a címerábra a mezők mindegyikére rá van helyezve, a tagolások nem mező, hanem alap funkcióban állnak, hiszen nincs semmilyen kitüntetett címermező, mely osztott címerre utalhatna, következésképp osztatlan címer jön létre (EGY: 3c). Ezen tagolások mező funkciójukat csak akkor szerzik vissza, ha közülük valamelyikben külön címerábra is van (OSZ: 4b), hiszen ekkor azt is feltételezhetjük, hogy a pajzson több címert egyesítettek, tehát osztott címer jött létre.
Az említett két címertípus ezen az elméleti alapon egyesíthető, ami megadja az egyszerű és az összetett címerek alapdefinícióját is.
Ezután már az a kérdés is vizsgálható, hogy a mezőkben elhelyezkedő címerábrák (címerképek) milyen szerepet játszanak az egyszerű és összetett címerek létrehozásában, s melyek ezen folyamat törvényszerűségei.
Így pl. az Almásy család címerében az üres pajzsba elsőként láthatólag az arany szarufát rajzolták be, és az egyszarvúakat a rendelkezésre álló hely (a pajzsmező oldalai és a fő címerábra közti szabad terület) és a szarufa helyzete (póza) szerint rendezték el. A címerképek (az egyszarvúak) elhelyezését determináló tényező tehát a pajzs által nyújtott hely és a (fő) címerábra helyzete, angol heraldikai értelmezés szerint geometriája. Itt azonban helyesebb a fő címerábra metafizikájáról beszélni. Ha ugyanis a szarufa nem lenne ennyire hegyes szögű, az egyszarvúak esetleg nem ágaskodó, hanem járó helyzetben lennének. Az egyik címerábra helyzete tehát meghatározza a többiét, s ebből alakul ki az összkép a címerek metafizikája, mely nem tudatos kompozíció eredménye, de követ bizonyos esztétikai megfontolásokat és befolyásolja a hely, a póz stb. is.
A fenti példából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az azonos borítású alapon (a morfogenetikus szemléletmód és a logikus megfontolások alapján) a címermezőben elhelyezkedő szarufa, más mestralak (illetve címerkép) nem osztott, hanem osztatlan pajzsot eredményez. A címer megrajzolásakor valószínűleg csak azt tudták, hogy a kék alapra a szarufa mellé valahány egyszarvút is fel akarnak helyezni. A szarufa, annak geometriája miatt, egyrészt ennyi egyszarvú ábrázolását követeli meg (több nem férne el a pajzson úgy, hogy felismerhetők és esztétikusak, azaz szimmetrikusak maradjanak), miközben a szabad hely és az egyszarvúak száma determinálja azok nagyságát is.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a címerpajzson látható díszítés egyrészt a tulajdonost szimbolizáló igény hatására keletkezett (pl. az ún. beszélő címerek, a mesterségek szimbólumai a pajzson, a város folyójának szimbolizálása, stb.), másrészt a címerábrák metafizikája eredményezi azokat (a helyzet vagy póz, a nagyság, a címerábrák száma, az emberi percepciós képességek határa, stb.).
Ha pl. a Stummer család címerében nem sarkos pólya (kettős szarufa) volna, hanem pl. cölöp, a kard valószínűleg nem fekvő helyzetben volna, hanem álló helyzetben, ami dokumentálja másodlagos helyzetét a fő címerábrához, a sarkos szarufához és annak pózához képest. Ha a kard kisebb volna, több is elférne belőle az adott pajzsrészen. A mellék-címerábrák jegyeit ezen kívül a fő címerábra külön jegyei is meghatározzák. A Stummer-címer sarkos pólyáján ugyanis az adott módon pontosan három madár (rigó) helyezhető el a legesztétikusabban.
A címerhatározás klasszifikációs rendszere tehát olyan szerves hereldikai kulcs, mely felfedi a heroldok kezdetleges rendszereinek értelmét, vizsgálahatóvá teszi a címertani szabályok által egymásra rétegződő elemek, és az ilyen úton létrejövő önszerveződő objektumok gezézisét.
[szerkesztés] Gyakorlati címerhatározás
A nevezéktan egységesítése és a címerhatározás szabályainak lefektetése után hozzá lehet látni a határozói (és klasszifikációs) kulcs megszerkesztéséhez.
A magyar városi címerek közt 20% alatti az osztott pajzsok aránya (a cseh és lengyel városi címerek közt ez az arány szintén 20%, a német városi címereknél 25%). A magyar címermezők több mint 50%-a kék színű (Csehországban 31% kék, 28% vörös, 10% ezüst, 5% arany mező szerepel; Németországban 12% arany, 19% ezüst pajzs van és kb. hasonló számú a kék és a vörös mező, míg az alpesi tartományokban a vörös mezők száma meghaladja a többi mezők számát). A magyar címerekben gyakran szerepel az ember és az oroszlán kategória (Lengyelországban és Csehországban 30% erődítmény, Németországban 40% állat -- főleg oroszlán és sas van, Lengyelországban ennél valamivel kevesebb, Csehországban 25% növény, 30-40% tárgy és 15% ember fordul elő). A szentek gyakoriak a magyar, lengyel, német és alpesi címerekben.
Kempelen Béla a 20. század elején 120 ezer család feldolgozását tervezte genealógiai művében. Ezért nem túlzó megállapítás, ha a magyar címeranyagot a változatokkal együtt mintegy 150-200 ezerre becsüljük. Ha mindezen címereket egyetlen határozóban gyűjtenénk össze, a címerhatározás szabályainak köszönhetően a a differneciáció olyan fokát érhetnénk el, hogy a meghatározási folyamat végén az osztatlan címerek egyes alcsoportjai a hetedik lépést követően átlagosan 15 címert tartalmaznának a kék és 1,5 címert az arany alapú címerek esetében, míg az osztott címereknél ugyanezen arányok a tizedik lépést követően átlagosan 0,4-es és 0,04-es címerszámot jelentenének az egyes alcsoportokban.
Címerhatározás
→Tovább
Határozói kulcsok
→Tovább
címerhatározás, címerhatározó, heraldika, axiomatikus heraldika
