Heraldikai lexikon/Bíbor

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

A bíbor a kiegészítő színek közé tartozó heraldikai színezék. Skarlátvörös vagy vöröseslila szín, melyet az ókortól különféle földközi-tengeri puhatestűekből nyertek (Murex brandaris, M. truncatus, Purpura zapillus és P. aperta). A festék kémiai összetételét csak 1909-1912-ben sikerült megfejteni P. Friedländernek. Hatalmas mennyiségű állatra volt szükség az előállításához, ezért mindig is nagyon drága színezék volt és csak a legelőkelőbb személyek és hivatalnokok kiváltsága volt a bíborszínű ruházat viselése. A császároknak, királyoknak, az egyházban a pápáknak (cappa, camaura, manlila), elsősorban azonban a bíborosoknak volt fenntartva.

A lelőhely és a csigafajok szerint három fő bíborfajta létezett: vörös (afrikai mediterráneum), lila (Itália) és csaknem fekete (Atlanti-óceán). Ezenkívül hét árnyalata van: világosvörös, ametiszt, lila, skarlát, vérvörös, kékes és feketés, mely a legszebb volt, mert a napfény beesési szögétől függően a kéktől a lilán át a vörös árnyalatáig változott.

A lila színt (la: purpura) a Murex nemzetségbeli bíborcsigák testéből nyerték ki. Híres volt a föníciai Tyr városában előállított festék. A színe az előállítás módjától függően különféle árnyalatú lehetett, de vérvörösként írták le. Ez volt az ókorban egyedül ismert gyorfestési módszer, melynél a tógát akárhányszor ki lehetett mosni anélkül, hogy a színe kifakult volna. Plinius leírása ellenére nem teljesen világos, hogyan készítették. Több bíborfajtát a császári családnak és a főhivatalnokoknak tartottak fenn. Amikor a 7. században Tyrt az arabok foglalták el, a gyártás Bizáncban folytatódott, ahonnan az uralkodói udvarokat és az egyházat festett selyem és gyapjúkelmékkel látták el. Konstantinápoly 1453-as eleste után ez megszűnt és 1456-ban a pápa elrendelte a helyettesítését a bíbortetűvel a bíborosok és érsekek ruházatának elkészítésénél. Úgy tűnik, hogy a bíbor jelentése ekkoriban változott kárminvörös árnyalatú színről vérvörös árnyalattá, míg a modern bíbor a vörös és a kék keveréke.

Tartalomjegyzék 1 A bíbor a heraldikában 2 A szó etimológiája 3 A bíbor szimbolikája 4 Jegyzetek 5 Lásd még

[szerkesztés] A bíbor a heraldikában

Ritka volt a középkori címertanban, de egyes korabeli heraldikai írók nem tettek különbséget a bíbor és a vörös között. Egyesek még azt is vitatták, hogy egyáltalán valódi színről van-e szó, noha már a 13. századi francia és angol címerkönyvekben is megjelent. Általában a koronák és sisakok béléseinél, címersátornál, illetve a címerpalástnál a használják. A német heraldikában a címersátor neve néha bíborbaldachin (de: Purpurbaldachin).

A címertanban a bíbor különféle árnyalatai használatosak. A 15. század elejéig a szürke és a barna közt elhelyezkedő szürkésbarna árnyalatként írták le. A későbbi heraldikusok úgy vélték, hogy ez az árnyalat az eredeti szín kifakulásának az eredménye a címeresleveleken, de különféle 15. századi traktátusok világossá teszik, hogy a bíbort a négy másik szín egyenlő arányú keverékének tartották. A 16. században az ókori kultúra terjedésével már a római bíborra gondoltak a szó említésekor.

A német heraldikában a Purpur kárminvörös árnyalat, a cseh heraldikában vöröseslila, míg máshol inkább lilás színt értenek rajta. Ismert a püspöklila (la: purpura, en: Imperial Purple) címertani használata, sőt használatos az indigóba átmenő változata is. León címerének bíbormezője (legalább 1245-től) inkább szürkés árnyalat. A nemheraldikus színek közé tartozó árnyalatok, mint a bíborkarmazsin, sötétbíbor (en: Murrey), bíborvörös (la: amaranth), karmazsinvörös, stb. a bíbor egy-egy változatának is tekinthető.

A magyar heraldikában ritka a bíbor mező vagy címerábra. Hevenesi szerint bíbor volt az Apor család ^[1] és Nagy Iván szerint a Csekonics család címerének mezője;^[2] bíbor mezű a Joseph család címerében az egyik levágott kar;^[3] a Török család sisakdíszén az egyik szarv bíborral és ezüsttel vágott^[4] és jobbról "ezüst-bibor" színű a boosfalvi Horváth család sisaktakarója. Meskó József 1804-es bárói diplomája szerint a négyelt pajzs 2. és 3. mezője bíbor színű, de a gyakorlatban vöröset használtak.^[5]

Bis ('barna, sötét')	Gris (fr: fer 'vas'; 'szürke')	Brun (rouge-brun 'vörösesbarna')
Világosbíbor (de: Helles Purpur, Magenta)	Középbíbor (de: Mittleres Purpur, Lila)	Sötétbíbor (de: Dunkles Purpur, Violett)
Tyrosi bíbor (en: Tyrian Purple)	Püspöklila (en: Royal Purple)	Indigó (en: Indigo)

[szerkesztés] A szó etimológiája

A bíbor ősidőktől fogva létezett, de soha nem volt olyan gyakori heraldikai szín, mint a többi. A szó valószínűleg a latin purpura 'bíborcsiga, bíbor(szín), bíborszínű kelme', görög πορφύρα (ugyanaz) szóból ered,^[6] ami az előállításának módjára utal.

Az 1260-70-es évekig a francia purpure eredeti neve bis, néha gris vagy brun, azaz egy szürkésbarna árnyalatú szín volt. A bis kifejezés akkor tűnt el, amikor a purpure jobban elterjedt és annak helyébe lépett. A középkori franciában a pourpre vagy porpre kelmefajta volt, nem szín. A kelmét különféle színűre festették, és a heraldikán kívüli középkori források és irodalmi művek említik a "porpre vermeille" (vörösbíbor), "porpre noire" (sötétbíbor), "porpre verte" (bíborzöld), "un vert mantel porprin" (zöldkármin palást), " pourpre sanguine" (vérvörös karmazsin), "écarlate blanches" (fehér karmazsin) stb. kifejezéseket. Idővel a bis és a porpre szinonímák lettek és végül a porpre vagy purpure a bis helyébe lépett. A porpre bise és változatai előfordulnak különféle középkori irodalmi művekben is: Sándor-regény (Roman d'Alexandre), ^[7] A rózsa regénye (Le roman de la rose)^[8] Chrétien de Troyes: Le Conte du Graal (Perceval),^[9] Tristan (Béroul),^[10] stb.

A bis árnyalatai

Bis (világos)

Bis (közép)

Bis (sötét)

Bis (szürkés)

[szerkesztés] A bíbor szimbolikája

A holt heraldika korában különféle jelentéstartalmakat igyekeztek a bíborhoz kapcsolni. A színek között az egyik legelőkelőbb volt. Prinsaultnál a bőség, jólét, bölcsesség jelképe. A bíbort összetett színnek, nem alapszínnek (egyszerű színnek) nevezte.^[11] A Spener által említett Heraldus Britannus nevű középkori herold az oiscy elnevezést használta a bíborra. A bíbort a régi heraldikában az ametiszttel is jelölték.

[szerkesztés] Jegyzetek

1. ↑ Nagy Iván I. 57.
2. ↑ Nagy Iván III. 126.
3. ↑ Nagy Iván V. 356.
4. ↑ Barna-Sümeghy 208. l.
5. ↑ G-H Hlas 1992/1-2. 23.
6. ↑ TESz I. 295. l.
7. ↑ IV.: porpre bise (1680.), marbre bise (1650.), porpre vermeille (1680.)
8. ↑ Tome I.: porpre robe (1075.), porpre sarrazinesche (1177.), ne brune ne bise (1209.),
9. ↑ pierre bise (372d.3033), une porpre vox desore (372e.3077)
10. ↑ bise (916.), porpre bis (2736.)
11. ↑ »Prinsault nennt den Purpur "coleurs composée et non simple, car qui medera igalle portion des dits (nämlich der rechtes übrigen) couleurs ensemble ce sera pourpre."« (Hefner 35. l.)

[szerkesztés] Lásd még

színek, vörös, színjelölési módszer, vonalkázás, nemheraldikus színek