Akarta a fene/A Szondi két apródja elemzése

Arany balladái asztrálmitikus kutatások fényében – és árnyékában

A Szondi két apródja elemzése

---

Előző oldal: Arany János:Szondi két apródja « » Következő oldal: Arany János:A kép-mutogató

---

A vers első két szakasza egy várromról ad statikus leírást - abban a le és fel kontrasztját állítva a szemlélő elé. Szondi hőstettét és a várat a magasba emeli, a török hedonizmusát, élvezetek utáni vágyát a porba rántja. Ennek a kettősségnek a végsőkig kiélezése a vers alapgondolata, e két centrum köré szerveződik a két - egy virtuális, mert csak gondolatilag felidézett és egy valós - tér, helyszín és szereplőgárda.

A nyitányt ugyanaz a bolygóminőség szolgáltatja, mint amelyik nyeregbe emelte Edvárdot walesi útja előtt, azaz a felszálló Holdcsomópont.

Az első két versszakban még nincs szétágazás, a beszélő - a magyaroké - lineáris rendben kezdi elénk tárni a történetet. A két apród megjelenítésekor már érezhető, hogy a terek is ketté fognak válni.(A Híd-avatásban is ilyet figyelhettünk meg, de annak még ősibb állapotában.)

Az egyik térrészen értsük a lenn a „völgyben alant” kedvük töltő és önmaguk ünneplő törökök helyét, a másikon pedig a kopja tövén térdeplő hű apródok térszínét.

E kettőt leginkább a Bika és az Ikrek jegytulajdonságok alapján tudjuk szétszálazni és elhatárolni egymástól.

Mihelyst megjelenik Ali, megkezdődik a terek-idők-események kettéágazása és majd a már kettéhasadt másik ág még további osztódása is.

Evvel összefüggésben a beszélők is polarizálódnak és csoportosulnak. Hármat tudunk a valós időben színre lépők közül elkülöníteni - gyakorlatban ez az idézőjelezés alapján kezelhető legjobban:

1) A cselekményt a magyarok szemszögéből elbeszélő retrospektív narrátort (az 1-2, illetve az 5-től minden páratlan versszakban a 19-ig)

2) Alit, a drégeli győzőt. (a 3. versszakban)

3) A csalogatót (a 4-től minden páros versszakban a 18-ig)

A 3. versszakban lép színre Ali, a Hold. Az ő szavai nyitják meg a Bika téridőszínét. A Hold tipikusan anyai szerep - ő is „gyermekeit” hívná magához. A Hold és iszlám kézenfekvő kapcsolatát nem taglalnánk külön - legszembetnőbb ez a török zászlón lesz -, inkább emlékeztetnénk a galamb és a Bika megfeleltethetőségére a keleti állatöv és a Holdházrendszer ismeretében. Ott - Galamb/óc/on - várták a törökök is épp Rozgonyit.

De közvetlen utána fellép a neki „előgető-gazsuáló”, rejtett - pontosan nem nevesíthető - török csábító. Ő a Bikában rejtett erővesztes Szaturnusz lesz.

A verstest jó részét a magyar narrátor és Ali szószólójának feleselése teszi ki. Bár az utolsó szó a miénk marad, azért vegyük észre, nincs igazi vesztes. Ali nyer, minden értelemben: csatát is - ez volt a legkönnyebb -, és mivel teljesíti Szondi utolsó kívánságát, erkölcsileg se marad le mögötte. Aki „kicsit” veszít, az a csábító, hiszen nem tudja akaratát ráerőltetni az apródokra és kijön a béketűréséből…

A 4. versszaktól csakis az ő és a magyar elbeszélő dialógusa zajlik. Szász Károly vette észre elsőnek, hogy a versben egy epikus és egy lírai szál fonódik össze, erős drámaisággal. Ezt a Vénusz és Merkúr (a két otthon lévő) bolygótulajdonságai pontosan körvonalazzák. A vers alapkonfliktusát az ő ellentétük adja. Az előbbi a földi élvezetek, gyönyörök birodalmába kalauzol, az utóbbi intellektust, jól tájékozottságot és evvel szoros összefüggésben bőbeszédűséget feltételez. Ellentétük éles.

Azonnal szemet szúr, hogy Szondi szavait nem idézőjelezi Arany.

Hasonló okból eddig Edvárd kapcsán azt a megállapítást vontuk le, hogy mivel Arany fél a gonosz és mértékvesztett, nekidühödött embertelenség, a zsarnok despotaság direkt megidézésétől, mond le - javunkra! - eme írásjelről. (Az ma „csak” írásjel - régen varázseszköz, a valóság direkt megidézésének eszköze!)

Szondi épp a másik véglet. Amit ő csinál, az is „embertelen”, de itt a heroizmust és ember felettiségét lássuk meg. Mint egy eposzi hős. In medias res-t említ a balladával kapcsolatosan Imre László is. (Az eposzi hősökre még visszatérünk A kép-mutogató kapcsán!)

A várkapitány szeretete, féltő, atyai gondoskodó óvása példaértékű.

Az atya, atyácska (Attila!) Jupiterre utal. Ő itt viszont száműzetésbe szorul - hisz már elmúlt a csata, ahol ténykedett. Szondi atyai tulajdonságai az Ikrekben - és az apródoknak is - hiányozni fognak.

Ahol Jupiter erőben - tehát a maga teljességében és tulajdonságai legjavát adva megnyilatkozhat -, az a Rák jegye. Ez viszont egy másik, a következő ballada. Tehát amit Edward mond, azt nem akarja a bennünket való féltésből idézni, amit pedig Szondi, azt a balladaírás íratlan szabályai miatt nem citálhatja Arany.

Szondi hozzáállása Alihoz köznapi, normál logikával megmagyarázhatatlan és nem érthető. Rábízni az apródokat - az ifjúságot - az ellenségre csak olyan ember teheti meg minden lelkiismeret-furdalás nélkül, aki nem is evilági hős és így gyermekei is hozzá hasonlóképp azok.

Drégel korabeli metszeten

A magyarságnak - illetve a Nyilasnak - van egy olyan különleges tulajdonsága, hogy nem kell félteni: az az ellenség sorai között is feltámad, elpusztíthatatlan, örök életű, halála nem az örökkévalóságnak szól. Különleges jegytulajdonság, a Tejút energiái táplálják: tehát amíg van Tejút, lesz új élete és feltámadási esélye a Nyilasnak is.

A vers Ikrek egyrészt. Ezt legáltalánosabban bizonyítja verselése - az olvasható az időmértékes, de a hangsúlyos verselés szabályai szerint is.

A vers kezdeti szétágazás-bogazása azzal a szabad szemmel jól látható asztrofizikai ténnyel is magyarázható, hogy a Tejút délen a Bika-Ikrek jegyek között metszi az ekliptikát, azaz a Nap látszólagos pályáját, de köti is össze egyben a szemközti Skorpió-Nyilas balladával, Tuba Ferkó történetével.

A kétféle Zodiákus egymásra vetítve, középen a Tejút

Rögtön föltűnik, hogy a Tejutat milyen finoman is jelzi Arany a kopjafával. A szemközti balladában is találunk hasonló célból ültetett fát: a tubafát. Ez a mohamedán hitvilágban ugyanazt a funkciót tölti be mint a keresztényben a paradicsom fája. Az, hogy mindez épp

fordítva esik - itt kéne a tubafának megjelenni, ott a paradicsominak -, céloz ismét a testi szerelemre, ami bűnbe az ottani hősök estek.

Az itteniek nem?

A két apród személye

Szerintünk estek ebbe a „bűnbe” - persze, nem szó szerint, hanem képletesen értve itt e kijelentést. Arra gondolunk, hogy az egyik apród kettejük közül engedett a „csábításnak” és ha nem is átállt, de elment Alihoz…hogy milyen célból, tisztázzuk alább. (V.ö. Hunnia, 1996 március)

Ennek feltárásához nem árt tudni, hogy ez a bizonyos tubafa Törökországban áll. Ennek bemutatására és a török mennyország leírására szolgáljon alábbi kicsit hosszabb idézet, melyből ízelítőt kaphatunk abból az ideológiából is, amit a janicsároknak kínál az iszlám a túlvilági életről. Török katonaként Allahért meghalni a legnagyobb dicsőség.

„Ez a paradicsom Mohamed ígérete szerint a hetedik égben rejlik, földje ambra-, sáfrány- és moschusból áll, padlata drága gyöngyök, hyaczint-kövekkel van kirakva, falazata arany és ezüst, formája kerekded, nagysága végetlen. A kert közepén Mohamed nagyszerű csarnoka áll, mely fény- és pompára nézve emberi képzeletet felülhalad. Ennek udvara közepén áll a Tuba, vagy a boldogság fája, melynek törzsöke aranyból, ágai ezüstből, s rendkívül ízletes gyümölcsei drága gyöngyök- és kövekből alkotván. E fa tövéből fakad egy tej-, méz-, bor- és vízzel vegyesen folyó patak, melynek medrét illatos növények, nemes ércek és kövecsek egészítik ki. A Tubafának terebélyes ágai, lombjai, egész az éden kerítéséig mindenfelé kierjednek, minden idvezült hajlékát egy-egy, kedves gyümölcseivel kínálkozó ág borítja el, mely csak gondolatára is magától lehajol, s melyen a verőfény égető melege nem hat keresztül. Ezen fa gyümölcseiből készülnek az idvezült muzelman gyönyörű, drága öltönyei, ezekből ugrálnak elő a cifra nyergekkel és bogláros szerszámokkal díszített szebbnél szebb paripák is, melyeken kényük szerint lovagolhatnak akár mikor. E dicső gyönyörkertnek azonban legbájolóbb virágai a hourik, a legingerlőbb túlvilági kéjhölgyek, kiknek testén a tökéletes szépség minden tulajdonai túláradó gazdagsággal egyesülnek, kiket semmiféle testi hiány és baj nem rútít, s kik hervadhatlan örökifjúsággal bírnak. Minden idvezültnek 72 ily bájoló angyal áll szolgálatára, kik tojásdad nagyságú tüzes fekete szemeikkel mindig csak őrajta függenek, kik egyedül őt szeretik, kik testi gyönyöreiknek minden jót és édeset felülmúló forrásából csak őt részesítik, s mindemellett szüzek lenni soha meg nem szűnnek. A boldog muzelmán, hogy e rendkívüli kéjt s tömérdek élvezetet fáradság, kimerülés nélkül megbírja, 100 férfi tökéletes erejével fog istentől megáldatni, s így folyton e dicső hourik karjai közt élheti világát. Ha pedig olykor-olykor változtatni akarja a mulatságot, szüzeivel kénye szerint lakomázhatik, miután napjában 300 féle legízletesebben készült étel és főfájást soha nem okozó részegítő italok állanak előttük a legdúsabb terítéken, mely körül 90000 cifrán öltözött ifjú és leány szolgál, míg a lakomát a Tubafa gyümölcseinek mennyei zenéje fűszerezi."

Szondi György szobra a Kodály köröndön

Ki is a két, a tubafa zenéjétől áthatott apród név szerint? (Most nem a drégelyi vár ostromakor a törökökhöz átküldött és további felnevelés céljából Alihoz eljuttatott Libárdyra és Sebestyénre, hanem arra a kettőre gondolunk, akiket ők életre keltenek-megjelenítenek.)

Arra könnyedén rájöhetünk, hogy ennek a balladának erős a zeneisége. (Azt meg is zenésítette pl. Szörényi Levente.)

Hogy Szondi apródjai zenével összefüggésben állanak, könnyen beláthatjuk, mivel lant van a kezükben: „Ott térdel a gyöngy-pár, kezében a lant" stb.

Ha Bika-Ikrek váltású e ballada, akkor a két apród olyan összeforrott névpárost alkot, mint pl. Hunor és Magor. Ha kimondjuk az első nevét, automatikusan beugrik róla a másiké. Castort es Polluxot is ide írhatjuk példának.

Öt szereplő szólal meg az Ikreknek lelkiségét adó Zách Klárában. ez az ikrek jegy ezzel az ötösséggel akkor válik meghatározóvá és fontossá a Szondi két apródját elemezve, ha belegondolunk, épp az Ikrekhez tartozó lelkiségben esett eme 5-ös megszólalás.

Ámbár itt is kicsit hasonló az eset, mert elkülöníthető-kihallható, bár nem mindig idézőjelezett ezen beszélők közül ismét 5-nek a szava

1) Ali

2) a neki gazsuáló szolgája

3) Szondi

4) Márton

5) és a történet magyarokra vonatkozó szálának elbeszélője. Ezt hívhatjuk akár öthangúnak, pentatonnak.

Az is föltűnő, hogy erős törökös behatás alatt áll a két apród. Hívják őket, sőt szinte követelik jöttük a törökökhöz: -„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?", „Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért"-, tehát már nagyon várják, várnák, hogy jöjjenek és „csemegézzenek” az előbb idézett, csengő-bongó varázsfáról, a tubafáról... Tehát a páros (közül az egyik) valami közelségbe került a törökséggel. Az egyikük elment a törökökhöz...

Az egyik nevet rejti is a következő sor, ha a magánhangzókat nem olvassuk a nagy betűvel kiemelt szavakban: „KéT DaLnoka is volt, két árva fiú;“ tehát: K-t-d-l. Ezt egy kicsit másképp olvasva és a t-d közti írásban nem jelzett hasonulást figyelembe véve előttünk áll K-d-ly, azaz Kodály neve. Bartóké munkatársáéról tényleg szinte magától beugrik. Bartók a harmincas években

Kodály-Bartók

valóban járt Törökországban népdalt gyűjteni, amiknek kiadását épp kollégája késleltette-akadályozta, szakmai féltékenységből. (Az Ikreken belüli viszony nem felhőtlen)

Rövid kommentárként ide illenek Sőtér István gondolatai. Eszmefuttatásának magja a történetiség összefonódása a népiességgel Aranynál.

„Az útkereső, a magyar költészet modernségét megalapozó Arany a népiességből és a történelmiségből indult ki, hogy mindkettőt túlhaladja. Az, ami mai szemmel is modern Aranyban, az nem más, mint az előadásmód, a kifejezés, a nyelv és a stílus sajátossága, /…/ A népiességet és a történetiséget olyan keretnek kell felfognunk, melybe néha valami nem-népies és nem-történelmi illeszkedik, ami egy eljövendő korszakot jelez és amit néha csak egy-egy sorban, egy képben, egy szóhasználatban lehet megtalálnunk”

Idézett helyen pár sorral lejjebb ugyanebben a könyvében pedig azt írja a Sőtért idéző Imre, hogy „Bartók és Kodály felismerései sejtelemként szunnyadtak a Tengeri-hántást, Vörös Rébéket író Aranyban…”

A ballada részletesebb asztrálmitikus elemzése

A Bakból indulunk és ugyanide érkezünk is majd vissza. Ennek a jegynek adja a lelkiségét a Nyilas (az atyaság, a teremtő) A Bak köves-lepusztult, de épített tájék is - a kövesítő (Péter!) Szaturnuszt ne felejtsük Itt, épp ilyen helyen találjuk a kettőt, térdeplő helyzetben (a térd is a Bakra utal - Csízió pl) A csata közben rommá lőtték Drégelyt. (A neve is rejti a térdelés (térgyel) szót) A két apród itt imádkozik és ezen át lelki kapcsolatba lép az irántuk atyjukként (és nem apjukként) viseltető Szondival.

Három témakört érintenek énekükkel:

1) Szondi hősi küzdelmét - oroszlánként harcol (Oroszlán)

2) a csatát (Kos) és

3) Szondi atyai szeretetét. (Nyilas)

Ezek a fő csomópontok kiadják a tüzes jegyeket: Oroszlán-Kos-Nyilas.

A Bika (török) is hasonló „körben mozog” majd, csak nála nem olyan feltűnő ez az ugrás, mert a lelkületet ugyanaz a jegy adja majd, mint a szellemiséget. (azaz a Bika)

Csalogat elsőként kincsekkel és minden földi jóval (Bika). Mikor belátja, nincs esélye, témát vált és logikus meggyőzéssel próbálkozik (Szűz), de midőn ez is kudarcba fullad, nyúl a fenyegetés-megkötés-bezárás eszközéhez és ér el hozzájuk a Bakba. E három kiadja a földes trigont.

Az elbeszélés - múltba fordulás, az idő átvált valósról történetire - azzal kezdődik, mikor meghoz Márton (Merkúr) egy üzenetet (rejtett erővesztes Merkúr - az üzenethozó) a magyaroknak az Ikrekbe. „Add meg kegyelemre, jó Szondi magad!” Itt csak veszíthetünk - és mégis meg kell próbálni…

Látjuk, vesztes bolygó hoz üzenetet - ez előre vetíti a csatavesztést - és nincs foganatja se szavainak. Rejtett Merkúr itt, mert nagyon el van dugva a sok jegy között Márton, akit. a legjobb szándék vezérel. Így csakis a Tejúton jöhet, névnapjának megfelelően a Skorpióból érkezik (november 11). Az idefelé Tejút Hadak útjává válik vissza, mikor lemegy vissza a „gyöngypárral” és Szondinak a megadást elutasításával (kegyelem? - úgy sincs olyan az Ikrekben! - hisz Jupiter száműzött). Harc fog fellépése után következni. Neve ezt szinte predesztinálja is: a Mars otthon lévő bolygó a nevében, hiszen a MáRton-ba nem kell sok fantázia belelátni MaRsot. Nemcsak hangtanilag rokon mássalhangzók alkotják a két nevet, hanem jegytulajdonságok szempontjából is Mars van otthon a Skorpióban.

Ali atyjuk helyett lesz apjuk a gyermekeknek. Szondi az atyaság (Jupiter), Ali pedig a szülővé válás (Hold) bolygója szeretne lenni. (Általában női szerep…) Így nevelőapja lesz a gyerekeknek. De azt se tévesszük szem elől, hogy ellenfele-„elődje”- nevének anagrammájára disznóvá válhat, hiszen sokan homoszexuális vágyak kielégítésének igényét, gyermekek megrontását is látják a fiak iránti odaadásában. (A másik oldalon lévő ballada fő motívuma a törökbúza!)

A magyarságot képviselő Szondi számára rossz hír, amit Merkúr hoz. Ő manapság csak ilyeneket hord. (Néptelenednek is a templomok. Ez a Márton „kicsúszott” templomából, a névünnepe novemberre, a Skorpióba esik - ő pedig a Nyilasból indul az útján a szemközti jegybe, a magyarokhoz.)

Erre a török követ veszi át a szót: megkezdi csalogató (bikai) „hadműveletét”, amit folytat is a 6. és 8. versszakban: „Jertek velem, ott lenn áll nagy vigalom,/Odalenn vár mézizü sörbet." :Kifejezetten csábít, gazdagságot, jólétet ígér, testi irányból próbálkozik.

A másik cselekményszálon Szondi visszautasítja a török ajánlatot - és arra utal, neki „külön bejárása” van Jézushoz. A magyarság nyelvi kapcsolatban áll a Teremtő magasabb minőséggel. Érdekes, hogy Arany „Jézusa kezében kész a kegyelem” - így ír, mikor pedig kínálkozna a Krisztusa is - ettől még teljesebb lenne az alliteráció. Miért hagyta ki…? (Mert Jézus az egyező, míg Krisztus a keresztező tendenciákra utal…?)

A „Hadd zúgjon az álgyu” (9. vsz) - kifejezetten csatakezdő jelenet, tehát Kos jeggyel

hozható összefüggésbe. Vér folyik és tűz lángol, Mars tombol, ő adja a kereteit a

történéseknek. „És pattog a bomba, és röpked a gránát:/Minden tüzes ördög népet, falat ont”.

A „Szép úrfiak, a Nap nyugvóra hajolt” kezdetű 10. szakaszban érezhetően taktikát vált a követ - bár stratégiai célja még mindig az apródok lecsalogatása és Alinak átadása. Ebben a kígyó sziszegését érezzük-halljuk, („Szél zendül az erdőn”, a “bíborszinű kaftán” és az “Idekinn hideg éj sziszeg aztán” sorokban kifejezetten), ami keletről jött személy esetén a keleti zodiákus Skorpiójára (=kígyó) utal (a vörös is). Tehát felveszi a Bika testiségét is a „repertoárba”, fenyeget, hogy testi lesz a büntetésük, ha nem engednek szavának.

Erre a fenyegetésre a magyarok szintén a testiség eszközéhez nyúlnak: az Ikrekből a Nyilasra utalnak vissza a ló feláldozásának felemlítésével. (Ló a Nyilas megfelelője, hogy a keletről jöttek is értsék) „Harcos paripái nyihognak alant:/Szügyeikben tőrt keze forgat” (11.vsz.)

A török a Skorpióban időzik, mikor a halomról, a kopiáról és Aliról zeng. („Zászlós kopiával hõs Ali temette;/Itt nyugszik a halmon, -- rövid az eset --;/Zengjétek Alit ma helyette”. 12. vsz) A kopja szúróeszköz, a halom egy felfelé történő megindulást idéz - akár a skorpió szúrós farka -, Ali pedig a Skorpióban lévő - vesztes! - Hold. (Természetesen azonnal felmerül a "hogy értve" kérdése: katonailag-erkölcsileg-fizikailag avagy másképp-e...)

A Skorpió után a Nyilas következik. Itt mintha felvenné a török diktálta sorrendet a szöveg, mert ez a részlet (13. vsz: „Két dalmoka is volt/.../Öltözteti őket bársonyba, puhába/Nem hagyta cselédit -- Ezért öli bú --/Vele halni meg, ócska ruhába”) a Nyilas bőkezű, gondoskodó, adakozó és atyáskodó arcát (jupiteri uralom!) mutatja felénk. Jupiter mindent megad és mindenkiről gondoskodik, akinek szüksége van rá. Itt viszik el a gyerekeket a törökhöz, tehát valamiféle „szinkron” szükséges, hogy legyen átjárásuk az egyik helyről a másikra.

A következő (14.) versszakban kiderül, a fiúk - lányok! („Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála”) Persze, csak képletesen értve ezt is...) Az Ikrek-Szűz (lány) lelki-szellemi párt alkotnak és kölcsönös a viszony köztük. Ez azt jelenti, a Szűzben találkozhatunk az Ikrekre jellemző párhuzamosító, versengő, egymást túllicitálmi akaró tendenciákkal, ami fordítva is igaz: az Ikrekben feltűnhetnek a Szűzre jellemző tulajdonságok is - pl. a lányság. (Ezt erősíti majd meg A kép-mutogató, de Szerb Antal egyik kiváló novellája is, az Ajándok mátkasága...)

Érdekes, hogy a 14. szak utolsó sora - „Fiaim, hozzá köt a hála” - két beszélő mondandójába is illeszkedhet: Szondiéba is, de a török követébe is… Szondi hálás Alinak! Ez valóban magasztos, ha belegondolunk, pár óra múlva nála lesz Szondi - feje. Ha viszont azt halljuk bele, hogy itt is a török csábító beszél, akkor nincs többről szó, minthogy ismét az urának gazsuál - persze, van olyan ügyes, hogy nem direkt mutatja ki Ali iránti le- és elkötelezettségét, hanem áttételesen, másnak mondja, de úgy hogy ő is hallja. (Szaturnusz elhallgatásos nyelvi ügyessége - ami egybenbölcsességet is rejt - és leleménye bámulatra méltó, ezt tapasztalhatjuk a Tetemre-hívásban is…)

A Nyilas utáni Bakot látjuk a 15. vsz-ban, aki kivont karddal (Mars erőben), egyedül és teljes elhagyatottságában, bástyaként - ami a Szaturnusz figurája pl. a sakkban építettsége folytán - áll előttünk. „Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedûl!/Mint bástya, feszült meg romlott torony alján;/Jó kardja elõtt a had rendre ledűl,”

A 16. versszakban a török is ebbe a csatajelenetbe kapcsolódik be - az előbb mi alkalmazkodtunk hozzá, most fordítva! - és török mondák, regék egyik főszereplőjéhez méri Szondi hősi küzdelmét. „Rusztem maga volt ő! - s hogy harcola még” - mintha dicsérné Az Ikrekben Vénusz is erőben van - csak rejtve -, így azt súgják ezek a sorok, bár halkan, hogy valahol barátok is a küzdő felek.

A 17. szakasz a Bak-Rák napfordulós tengelyt adja vissza: az önfeláldozás (Rák) és a köves

helyen való halál (Bak) ellentétét érezzük kézzelfoghatónak. „Õ álla halála vérmosta fokán, /Diadallal várta be végét.”

A 18. szakaszban a követ kimutatja igazi énjét és leveszi álarcát: ő tényleg tör és tényleg kő (vé változtat, és börtönbe zár (hurkos farkú Bak!)), mert ő Szaturnusz - Szaturnuszon álarc volt A hamis tanúban is! -, a Bika rejtett erővesztese, hisz alulmarad - nem övé az utolsó szó mert még jön egy versszak!

„

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely õt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,

Ki miatt lõn ily kora veszte!”

Ezt a zárást nem sorolnánk a Bakhoz - pedig kínálkozna -, hisz az egy átokra emlékeztet - ezért megköt az is - de igazából ez el sem hangzik benne.

Inkább a cselekmény zárlatát adó Ikrekre utaló leszálló Holdcsomót érezni - benne is a lefejez szó és még több más elem, ami lefelé mutat-, ami az Ikrek erővesztese, így az jogosult a :cselekményt lezárni.

---

Előző oldal: Arany János:Szondi két apródja « » Következő oldal: Arany János:A kép-mutogató

---

---

Jegyzetek