A zene története/Ókori népek zenéje/Görög zene
A görög világban a legnagyobb a zene szerepe az összes többi ókori világ közül, mert itt válik először az általános műveltség részévé. A zene itt alkotóeleme a vallási szertartásoknak, a görög drámák előadásainak és az olimpiai játékoknak. A görög zeneelmélet alapvető fontosságú a későbbi korok szempontjából, ezenkívül foglalkozik a zenének a társadalomban betöltött szerepével és hatásával is. A görögök szerint a zene isteni eredetű (a zene istene: Orfeusz), és nagy erkölcsi hatása van, mely kiterjed az emberi jellemre és viselkedésre is. Az egyik legrégebbi emlék i. sz. előtti 5. századból való:
„Lantodon, ó jó Apolló, isteni szép zene szól, / Hallatára ünnepi dísz: Múzsalányok / tánckara várja a hívó szót.”– Részlet Pindarosz ódájából
Apollón Zeusz főistennek és Létó titanisznak a fia volt, a napfény, a rend és a harmónia istene. Héthúrú lantja a természet rendjét és az ezzel összhangban élő ember belső harmóniáját is szimbolizálja. Apollón a Múzsák vezetője, a művészetek pártfogója, a szépséget alkotó ember ihletője. Egy mítosz szerint, miután „messzire nyilazó Napként” legyőzte Püthónt, a Delphoi környékét rettegésben tartó sárkánykígyót, megtisztult a Tempé völgyében, és megalapította delphoi jósdáját, ahol többek között két ismert tanács fogadta a keresőt: „Semmit se vigyél túlzásba!” és „Ismerd meg önmagad!”. Apollón gyógyító erejéről is híres volt, zenéjével képes volt visszaállítani az elveszett testi-lelki egyensúlyt, amelyből az egészség fakad. Az italáldozatot bemutató görög isten egyik állandó szimbólumával, a héthúrú lanttal a kezében látható a képen, amely eredetileg egy i. e. 5. századból származó ivóserleg belsejét díszítette. A serleg a görögországi Delphoi Múzeumban látható. A görög dalok líra kíséretéről mondjuk a dalszerű költészetet máig „lírai” költészetnek.
Szeikilosz sírverse – Időszámításunk előtt 200 körül írták ezt a művet, egy sírkövön olvasható. A kis-ázsiai Trallészből került elő 1883-ban, később megint elveszett. Amikor újra előkerült az 1920-as években, a tulajdonosa vázatartónak használta az emléket, és az alapjáról le volt törve. Ma a Dániai Nemzeti Múzeumban látható. Tudomásunk szerint Szeikilosz írta a felesége, Euterpe számára. A sírkövön a következő szöveg áll a vers előtt: Én egy kép vagyok egy kőben. Szeikilosz tett ide engem, ahol én örökké leszek, az örökkévaló emlékezet szimbóluma. Zenei jelzéseket is feltüntettek benne. Az egyetlen teljes ókori zenei alkotás. A szöveg jelentése:
- „Halandó, vigadj,
- könnyed ne ontsd, hidd el, kár!
- Rövid az élet, hamar száll,
- időd ha lejár, a halál vár.”