Heraldikai lexikon/Ágyú
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Az ágyú a címerképek közé tartozó heraldikai jelkép.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Az ágyúhasználat kezdetei
Névváltozatok: álgyu (M. nyelvtört. I. 27.), löveg (Nagy Iván V. 347.), csatakígyó, tarack (Zolnay 1977. 237.), pattantyú, löveg; Geschütz, Kanone (TESz. III. 135., I. 108.), siska (TESz III. 548.), falkony <kisebb (faltörő) ágyúfajta> (TESz. I. 836.), löveg, kártány (TESz II. 391.), mozsár (it: bombarda, de: Bombarde, fr: bombarde, en: bombard, pl: bombarda, TESz II. 969., I. 337.), bomba (Bp. enc. 31), várvívó nagy badzsaluska ágyú[1]
fa-ágyu: petarda, exostra, impetarda. A fa agyuvall kitt Petárdának hínak, Gyeornek a Kapuját bé leovék" [Pethő Gergely: Magyar krónika. Pécs 1660. 257. l.]; mozsár-ágyú: mortarium, pyrobolum PP. carcama, cartua PPBl. [mörser] "Sugár sereg bontó mosár ágyukból (bombardis) leoveoldeozvén" [Amos Comenius: Janua linguae Latinae reserata aurea, in hung. lingvam translate per Stephanum Beniamin Szilágyi. Kolozsvár 1673. 149. l. (1. kiadás 1634.)] (M. nyelvtört. 29. l.); "Seregbonto mosár álgyu: bombarda" [ignivomus; feuerspliend, seregbontó] [Major Márton: Latin-magyar szótár. 1647. 112. l.]; "Álgyukat, taraczkot, szám nélkül való szakállosokat, egy jó sereg-bontót [bombarda] is elvitt." (Történelmi Tár VI. 146. l.) (M. nyelvtört. I. 279-280. l.)
haubic 1626: "Öreg faltörő, melyet szegény úr Galgóczon öntetett; új habicz, kit szegény úr Galgóczon öntetett" [Századok 42: 131. l.]; hofnica 1462: 'középkori lövegfajta' (cs: houfnice, de: Haubitze); cseh eredetű szó, magyar megfelelője a tarack. (TESz. II. 75., I. 129.)
lőpor: Esfi vize (Zolnay 1977. 237.)
Az ágyú kezdetben a várostromnál használt tűzfegyver, a falak megbontására, később az ellenfél hadrendjének szétzilálására is alkalmazták a csatatéren. Ezáltal egy új fegyvernem, a tüzérség került bevezetésre a hadviselésben és a hadihajókat is ágyúkkal szerelték fel. Elterjedését a puskapor felfedezése, majd európai gyártása tette lehetővé. Ezért főleg a holt heraldika korától kezd feltűnni a címereken.
Magyarországon Nagy Lajos kezdte használni a háborúban. Egy oklevélben már 1354-ben előfordul a pozsonyi "Püxenhof" kifejezés, mely mindenféle fegyverek tárolására szolgáló fegyvertár volt. Van adat ágyúhasználatra Zára 1346-os ostrománál, Raguzából 1358-tól. A nápolyi hadjáratban San Lorenzo 1378-as ostrománál kővetőgépeken kívül bombardák (mozsarak) is szerepelnek. 1378-79 körül van adat ágyúöntésre és puskapor-készítésre.
A legkorábbi ágyúfajták a mozsarak (de: Mörser) voltak, melyeket a 14-15. században kovácsolt vasdongákból állítottak össze. Széles tűznyílású és rövidcsövű, meredek röppályával tüzelő, nagy repeszhatású ágyúk voltak, melyeket főleg a gyalogság és az erősen védett célpontok ellen használtak, de csak kis távolságra volt hatékony. A tarackból kő vagy tűzgolyókat lőttek ki és a vársáncon és a bástyán állítottak fel. (A bajor-osztrák taraßbüchse szó előtagjának jelentése 'földhányás, sánc, bástya, barrikád'.) Másik régies neve a haubic, hofnica, a cseh húfnica 'tömeges, csoportos' szóból, ami arra utal, hogy egy csomó követ hajított ki egyszerre vagy azt jelenti, hogy a zárt hadrend ellen alkalmazták (a. m. "seregbontó"). Eredetileg valószínűleg kővető hadigép volt.
A mozsarak és a tarackok súlyos, nehezen mozgatható lövegek voltak. A csatában ezért a kisebb és hordozható ágyúkat részesítették előnyben. A kisebb tábori löveget a 16. századi királyi Magyarországon sárfatilnak 'sugárágyú, csatakígyó' nevezték. A kártány (r. it: cortana, de: kartaune, r. fr: cortain, r. finn kartauni) régi, rövidcsövű ágyúfajta volt, az olasz corto 'rövid' származéka. [2] A falkony (it: falcone, r. de: falkaune) kisebb faltörő ágyúfajta volt. A latin falco 'sólyom' származéka, mely a középkorban már ágyút is jelentett.[3]
Mátyás királynak volt egy hatalmas, Elefánt nevű ágyúja. A 16-17. században a löveg anyaga többnyire már bronz volt, de előfordult még a fa- és bőrágyú is. A 18. század elején a budai Felső vásártér (ma Batthyány tér) közepén a dunapart védelmére őrházat álljtottak fel ágyúkkal és erről Bomba térnek nevezték.[4]
[szerkesztés] Az ágyú mint címerkép
A brandenburgi von Brösigke család címerében gyógyszerészmozsár (de: Apothekermörser) látható, mert ezt a családot a 13. században a puskapor feltalálásáért nemesítették meg, és a többi német címerben látható mozsár is általában edény és nem löveg. Mozsárágyú (de: Mörser, militarische Mörser) van viszont a Luckner grófok címerében.
Az ágyú különösen az orosz és a svéd, valamint a napóleoni heraldikában fordul elő, Közép-Európában viszonylag ritka, mint címerkép. Inkább csak a címer külső díszei közé tartozó trófea része, ahol a pajzs alatt a hanyatló heraldikában a többi fegyverrel együtt gyakran szerepelnek ágyúk és felhalmozott ágyágolyók is, a címerviselő hadi érdemeinek kifejezésére. Modern ágyúcsövek láthatók az 1864-es, 1866-os, 1870-71-es háborúkban megnemesített porosz tüzértisztek címereiben.
[szerkesztés] Ágyú-típusok
Az ágyú csőhossza 20-40-szer nagyobb az űrméreténél. Lapos ívben történő tüzelésre alakították ki. Állványra, lafettára fektették. Az ágyúszállításkor használt kétkerekű kocsi középkori neve böröck volt. A bombarda az ágyú középkori elnevezése. 1526 után taracknak nevezik.
A bazilikusz 70 fontos golyó kivlövésére szerkesztett 75 mázsás ágyú.
A bombavető mozsár olyan rövid csövű, gyakran nagy űrméretű ágyúféleség, mellyel kőgolyókat, robbanószerkezeteket lőttek ki meredek röppályán.
A csatakígyó 16-17. századi ágyú, melynek hossza az űrméreténél néha 40-szer is nagyobb.
A dobos ágyúféleség. Síposnak vagy egész karthaunnak is nevezték. Űrmérete 16-19 cm között váltakozott, és 30-48 fontos vasgolyót lőtt ki.
A falkon 6-8 fontos golyót kilövő, 23-30 mázsás tábori ágyú.
A falkonett kisebb ágyúfajta, amellyel 1,5-2 fontos golyókat lőttek ki.
A forgótarack villára helyezett, merőleges és vízszintes állításra is alkalmassá tett ágyúféleség, melyet naszádokon, várakban egyaránt alkalmaztak az ágyúcső gyors célpontváltása érdekében.
A haubic a tarack szláv névváltozata (haufnice).
A hírlövő ágyú az ellenség közeledtét nagy távolságra hírül adó ágyúféleség. A középkban gyakran hírlövô taracknak vagy mozsárnak nevezték.
A karthaun várfalak lerombolására kifejlesztett ágyú. Rövid, vastag csövű, nehezen hordozható ágyú. A sipos: rövid, nehéz csövű réslövô ágyú, karthaun néven is ismert.
A kerekes ágyú kerékkel ellátott gerendára helyezett ágyúcső, a lafettás ágyú névváltozata.
A követő mozsár 100 fontos kőtömbök kilövésére kifejlesztett rövid csövű ágyúféleség.
A lafetta az ágyú könnyű szállítását és beállítását elősegítô, kerékre szerelt szerkezet. A 14. században még négy kereke volt, de a 15. század második felében az ágyú könnyebb kezelhetôsége érdekében áttértek a kétkerekes rendszerre.
A lármás mozsár a veszélyt jelző hírlövő mozsár névváltozata.
A lovassági könnyűágyú 1778-ban bevezetett, négy lóval vontatott ágyúféleség, amely háromfontos golyók kilövésére volt alkalmas.
A mezei tarack 2 fontos golyók kilövetésére alkalmas kisebb ágyúféleség.
A mozsárágyú rövid csövű, gyakran nagy űrméretűre készült ágyúféleség, amelyet gyújtószerkezetek, bombák, kőtömbök kilövésére használtak meredek röppályával elérhető, fedezék mögötti célok leküzdésére.
A mozsártarack a 17. században használt ágyúféleség, amely átmenetet képviselt a mozsár és a tarack között.
A siska szicska néven is emlegetett szakállas ágyúféleség. Gyakran villába fektetve használták.
A sugárágyú viszonylag kis méretű, hosszú csövű ágyúféleség a 15-18. század között.
A tábori ágyú könnyen mozgatható, gyakran kocsira szerelt ágyúféleség, amely a nagyméretű várágyúkkal és ostromágyúkkal szemben elsôsorban harctereken kapott szerepet. 1735-ben a császári hadseregben 3, 6 és 12 fontos változatait vezették be.
A tábori tarack tábori ágyúféleség, kocsira vagy önálló lafettára szerelve. 1735-től a császári hadseregben 7 és 10 fontos változatait használták.
A tarack átmenet az ágyú és a bombavető mozsár között. A cső hossza megközelítőleg a torkolat átmérőjének tízszerese. Lövedékét magas ívben lövi ki, így a várvívásban és -védelemben egyaránt fontos szerepet kapott.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Nagy László: Az erős fekete bég Nádasdy Ferenc. Budapest, 1987. 220. l.
- ↑ TESz. II. 391.
- ↑ TESz. I. 836.
- ↑ Budapest eciklopédia 31. l.
[szerkesztés] Irodalom
Domokos György: Ágyúk, várak, leltárak, avagy írott források alapján a magyarországi tüzérségről. Pataki Réfászeti Híradó. (I. évf.) 2007/5,[1] 2007/6,[2] 2007/7-8[3]
